2013: A „koppintás” éve

 Nem tudom ki és miként élte meg, de a magam részéről már az óvodában sem szerettem azt, ha valaki utánozta a másikat. Az emlékek már megkoptak ugyan és nem is ifjúkorom felelevenítése a cél, de úgy érzem ez a tény is azt bizonyítja, hogy már ekkoriban is az eredetiség híve voltam. Na pont ez az a jelző, amivel évek nem illethetjük a könnyűzene, elsősorban a pop világát. Különösképpen ami az utóbbi hónapokban-években lezajlott, az már olyan ami túl mutat minden határon!

Nyilván lehet készíteni remixeket felkérésre vagy csak úgy, hirtelen felindulásból, pusztán azért mert tetszik egy track. Azokról pedig napokig tartana egy felsorolás mikor egy ilyen, más általi újraértelmezés nagyobb sláger lesz mint az eredeti szerzemény. Ez esetben azonban nem erről a jelenségről beszélek. Az a tapasztalat, hogy divattá vált a „sample–lopás” sőt a lopott sample ellopása, és az innovativitás helyett szépen lassan az ilyen betétek felhasználása kezd túlsúlyba kerülni. Nemrég olvastam egy interjút a dán Kölsch-vel, amit lefordítottam és publikáltam is a blogra, most pedig ebből szeretnék idézni, mert nagyon is ide való és rendkívül aktuális: „Csinálj valami mást. Probálj valamit változtatni a világon. Fejezzük be az utánzást. Állj félre. Rengeteg unalmas szar zene van forgalomban. Én nem azért írom ezeket a zenéket, hogy sláger legyen belőlük hanem mert úgy gondoltam érdekesek lesznek.” Tanulságos és nagyon is igaz!

2011-et írtunk, mikor a diszkóban táncoló tinilányok és fiúk egyszerre üvöltötték, hogy „I Just Wanna Make You Sweat” és ugráltak David Guetta zenéjére. Azaz csak azt hitték, hogy arra, de nem. Valami egészen másra, amit nyilván a legtöbben nem is ismertek korábban. Részint mert később születtek mint maga a track, részint pedig azért mert – ebből is kifolyólag – az eredetije a hazai listákon nem is szerepelhetett. Francis Wright, művésznevén Felix még 1992-ben írta Don’t You Want Me című dalát. Ez lett a legendás brit Hooj Choons label egyik legelső olyan slágere, amely lassan de biztosan egyre feljebb kúszott a szigetországi slágerlistákon és ezáltal meghozta az igazi áttörést a kiadó életében. Ez volt az első csepp a francia slágergyáros által töltögetett pohárban de még visszatérünk hozzá!

Kronológiai sorrendet szigorúan betartva nézzük a következő dalt melyre teljesen véletlenül bukkantam rá és ami ugyancsak egy kevésbé mainstream eredeti sample-vel bír. Akik a 2000-es évek elejétől fogva követték a house szcénát, azoknak biztosan ismerősen cseng Antoine Calamaran neve. A francia fiatalember Take Off című klasszikusa 2006-ban jelent meg, amit aztán 2013-ban egy bizonyos WTF! nevű előadó a The Sway című borzalommal újraálmodott. Tény, a klip és maga a zene is megfelel a mai pop generálta trendeknek: nyár, tengerpart, napsütés, csinos bikinis lányok, feszes seggek és zeneileg egy nagy semmi.

Akik olvasgattak bármilyen internetes hírportált, azon belül is a kultúra rovatot, nyilván észrevették, hogy a Sziget fesztiválos fellépése kapcsán sokan kipécézték maguknak a már emlegetett David Guetta-t mint aktuális célpontot. Nem is értem miért … Az odáig még csak-csak rendben van, hogy az előbb említett zenék készítésekor hozzányúltak egy, a nagyközönség által kevésbé ismert zenei mótívumhoz. Még úgy is, hogy 2013-ban már adott a technika szinte mindenhez. Vannak olyan producerek akik csak azzal foglalkoznak, hogy loop-okat gyátanak és értékesítenek, a zeneíró szoftvereknek se szeri se száma, mégis van akit ez egyáltalán nem érdekel! Az illető(k) a már emlegetett David Guetta, Akon-val és Ne-Yo-val karöltve természetesen. Ahhoz már tényleg valamiféle elfojtott perverzió szükséges, hogy – egyébként a mai napig a hazai rádiók játszási listájának részét képző – Alice DeejayBetter Of Alone című trance himnuszának sample-jére egy az egyben építse rá „vadonatúj” slágerét. Először nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténhet de mégis!

És mikor azt hisszük, hogy nincs lejjebb, érkezik az amúgy is sokatmondó dalszövegeiről ismert Pitpull valamint Flo Rida és bebizonyítja, hogy igenis van! Nyilván sokan kitalálták, hogy a Can’t Believe című rendkívül eredeti dalrol beszélek. Na ez az ami kb. annyira innovatív és eredeti mint Cher és Medveczky Ilona együttvéve! Ha van valaki akinek nem ismerős a bassline, valószínűleg klasszikus zenei előadóművész, kizárólag „hírműsorokat hallgató rádióhallgató” vagy szimplán nem hallgat rádiót. Az angol Crosstown Rebels kötelékébe tartozó olasz csapat, az Infinity Ink debütáló dala a megjelenést követő néhány hónapon belül óriási sláger lett. Még a csapból is a hazai valamint nemzetközi rádók chartjait ostromló Inifinty folyt. (Zárójelben jegyezném meg, hogy ennek a Richy Ahmed remixe például az előző bekedésben említet „jobb a remix mint az eredeti” egyik mintapéldája.) Ezzel még nem lenne semmi gond, de említett track megjelenésének dátuma 2012 május. Mire az eredeti szépen lassan a 2013-as év egyik slágere vált, rögtön itt egy pop zene ami egy az egyben ugyanaz. Gratulálok hozzá!

És ha már Crosstown Rebels. Aláírom, hogy a kiadó messze nem a mainstream zenékről ismert de az utóbbi időben sajnos 1-2 kivételtől eltekintve nem sikerült a korábbi kedvenceimhez hasonló, eredeti darabokat kiadni. Annak idején André Kraml – Safari (James Holden Remix), Pier Bucci – Hay Consuelo (Samim Remix), Laurent Garnier – It’s Just Music, vagy Jamie Jones – You a maguk nevében mind-mind zseniális szerzeménynek számítottak. Egyik legújabb EP-jük a The Journey címet viseli és Russ Yallop valamit Aimee Sophia követte el. Mondanám, hogy a kezeik munkáját dícséri, de nem teszem. Egész egyszerűen azért, mert a címadó dal original verziója minden képzeletem alulmúlta! Oké, hogy vokál, van benne kiállás is de a bassline egy az egyben a 2001-es Vitalic remekmű, a La Rock 01 csak jónéhány BPM-vel lelassítva.

Még mielőtt azt bárki azt hinné, hogy én is kipécéztem magamnak David Guetta-t és a jelenség csak külföldön tapsztalható, rögtön itt az ellenpélda! Mikor valamelyik délután rádiót hallgattam és elkezdődött a Halott Pénz – Ugyanúgy Hallasz című dala, valami nagyon kellemes meglepetés ért. Az utóbbi évek egyik legjobban sikerültszerzői albumán többször is hallott dalt véltem felfedezni. Hogy mirt? A felhasznált hangminta megegyezik az angol Kieran Hebden azaz Four Tet 2010-es There Is Love In You című nagylemezének első trackjével, az Angel Echoes-val. Mondanom sem kell, hogy mikor meghallottam a magyar rap-et egyből a csalódottág lett úrrá rajtam és a „már megint egy rendkívül eredeti dal” feeling. Érdekesség, hogy amíg az előző esetekben – alátámasztani nem tudom, de valószínűleg – jogosan használták fel az adott hangmintákat, addig ebben az esetben a brit experimental-előadó egy neki címzett tweet-re teljes meglepettséggel reagált és értetlenül állt a dolgok előtt.

fourtet

Hova fog mindez vezetni? Biztosat nem mondhatunk, csak találgatni tudunk. Összegzésképpen elmondható, hogy hiú ábránd napjaink pop bálványiban korabeli klasszikusokat keresni. Lady Gaga soha sem ér fel Barbara Streisand vagy Blondie szintjére. Ahogy Pitbull vagy David Guetta sem fog soha, semmilyen körülmények közt a Bryan Adams vagy Paul McCartney csillagáig felemelkedni. Akármennyi eladott lemezt tudnak produkálni és akármekkora bevételt képesek generálni a kiadóiknak. A pop világára ez hatványozottan igaz, elanyagiasodott a szcéna, nem a zenei értékek a meghatározók, csak az eladott példányszám a mérvadó és sajnos a fiatalok zenei igénytelensége elért egy meglehetősen kritikus szintet. Sajnos az általuk ma sztárokként kezelt „művészekből” hiányzik az ami a 70-es 80-as de még 90-es évek klasszisai zenészeiben megvolt: a tehetség, önmegvalósítás, alázat és akarat.

Viszont mielőtt túl messzire kanyarodnék az eredeti témától be is fejezen a gondolatmenetem. Persze ha Flo Rida termékenyebb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.


Szólj hozzá!

Leave a Comment