A 2014-ben indult program harmadik teljes évadát kezdte meg idén. Eddig több, mint kétmilliárd forinttal támogatta a magyarországi és határon túli könnyűzenét. A program működése révén óriási lendületet kapott a hazai könnyűzene. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásából megvalósuló, egymásra épülő nyolc alapprogramból a könnyűzenei élet szinte valamennyi szereplője igényelhetett és kapott támogatást: zenészek, klubosok, médiumok, menedzserek, kezdő és befutott nagyzenekarok, koncertszervezők.

Az idei évadban 27 induló előadó kapott egyenként kétmillió forint támogatást, amit minimum öt új dal rögzítésére, egy profi videóklip elkészítésére, promócióra és lemezbemutató turnéra használhattak fel. A CSTP jelentős összeggel támogatja a vidéki és határon túli klubokat, a hazai zenekarok külföldi fellépéseit, a könnyűzenei médiumok és sajtótermékek működését. Sokat tesz a zenei piac fejlődéséért, a szakmai döntéseket támogató iparági kutatásokért, a szakemberképzésért, a könnyűzenei örökséget feltáró és megőrző kutatásokért. Mindehhez a forrást az üres adathordozók után szedett jogdíjból befolyó bevételek NKA-hoz kerülő negyedének egy része biztosítja.

A CSTP szerteágazó feladatainak adminisztratív és szakmai támogatását a Cseh Tamás Programiroda látja el, melyet a Design Terminál után idén az A38 működtet. Az idei első pályázati határidők január 26-án járnak le. Bővebb infó: http://csehtamasprogram.hu/

Zárásként hallgassuk meg iamyank zenéjét, akinek új albuma szintén a program támogatása segítségével jelent meg.