25 éves Korai Öröm születésnapi koncert az A38-on

Az elmúlt huszonöt év underground zenei életének egyik legfontosabb együttese a Korai Öröm. Persze az “underground” erősen relatív, hiszen például a Sziget nagyszínpadán negyvenezer embernek is játszott a Korai – beugróként, az elmaradt Prodigy-koncertet pótolva. Az egykor a Fekete Lyukban alakult, majd a Fiatal Művészek Klubjába átköltözött örömzenekar, rengeteg taggal, alkalmi közreműködővel, akkor különlegesnek számító vetítéssel egészen egyedülálló koncertélményt nyújtott. Elszállós, révületbe ejtő “folyamatzenéjében” ott dübörgött az elektronikus tánczene, a pszichedelikus rock, az acid, a jungle, de a folk, az etno és a funk is.

A sorban megjelenő (jellemző módon cím nélküli, csak a megjelenés évét viselő) lemezek csak haloványan adhatják vissza azt a komplex élményt, amit egy – gyakran háromórás – Korai Öröm-koncert jelent. Ezúttal vendég lesz Domokos Tibor az Óperentziából, Fido az A.M.D.-ből, Lang András, az egykori Drumsból, a Másfeles-Brainses Lukács Levente és még sokan mások.

A zenekar tagjai
Vécsi Tibor: ének
Paizs Miklós: fúvósok, torokének
Szalay Péter: gitár
Kovács Andor: gitár
Borosi Gábor: billentyűsök
Kilián Zoltán: basszusgitár
Jócsik János: ütőhangszerek
Nádasdi Zsolt: ütőhangszerek
Csányi Viktor: dob
+
Bonnyai Zoltán: látvány
Völgyi Gábor: látvány
Szűcs László: fények

Honlap
http://www.korai.hu/

Facebook
https://www.facebook.com/koraiorom

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, interjúk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. A koncertre jegy vásárolható bankkártyával vagy MasterCard Mobile alkalmazással az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó fűtött orrteraszán gyújthatnak rá.


Szólj hozzá!

Leave a Comment