A francia Apollonia trió visszatérésével ünnepel a 8 éves Cinema Hall klub! Hosszú tánclépésekre számíthatunk december elsején.
Alig pár hete sikeresen újra nyitott a Cinema Hall, mely mára belakta eseményeivel az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt található klubterét. Az év hátra lévő hétvégéire is szép számmal gyűlnek az eventek, melyek sora közül kiemelkedni látszik a klub fennállásának 8 éves évfordulóját megünnepelni hivatott december elseji program, melyre egy nagy kedvenc mester hármas látogat el újra hozzánk.
Az Apollonia trió március elején, a Cinematinén mutatta be különleges zenei utaztatását, ahol a formációt alkotó Dan Ghenacia, Shonky és Dyed Soundorom bő 5 órán keresztül tette a közönséget egy különleges varázsszőnyegre. Szinte fel sem foghattuk milyen komoly zenei behatást gyakoroltak ránk a srácok, melyből felocsúdva már szinte a nyári forgatagban találtuk magunkat.
apollonia2

Az elmúlt hetekben a napsütéses órák visszavonulót fújtak, de ez mit sem számít, hiszen az Apollonia kiadót is igazgató triumvirátus visszatér Budapestre, hogy a tél küszöbén felvillanyozzon bennünket és újra forró hangulatot teremtsen a Cinema Hall 8 éves fennállásának ünnepi éjszakáján.

A páratlan, hosszú órákon tartó zenei egybeolvadást a három elektronikus zenei muskétás mellett Andras Garay és Jaffa Surfa lemezes táskája támogatja. Ennél szebben talán nem is indulhatna el az év utolsó hónapja!
Az eseményhez itt csatlakozhatunk: https://www.facebook.com/events/166681607604566/
Jegyeket itt találunk elővételben: https://oneticket.hu/cinema-hall-8th-bday-w-apollonia-extended-set-2691
]]>