Alex Stone és Akos Veecs Németországban vendégeskedik

Egyre többet hallani az Airsound Records-os srácok háza tájáról. Az Akos Veecs és Alex Stone által alapított kiadó 2015 novemberében indult útjára. Szerettek volna az Airsound mögé egy olyan hátteret, ami az egészet plusz tartalommal tölti meg és nem merül ki csak a kiadóhoz köthető rendezvények szervezésében. A két fiatal eközben rengeteg hazai és külföldi kapcsolatot alakított ki és szépen lassan eljutottak odáig, hogy elindulhattak a rögös úton. Ami nem csak a megjelenéseket illetően, hanem a fellépések számában is megmutatkozik. Mi már 2014-ben hittünk bennük, két alkalommal is felléptek az R33-ban. Azóta egyre több helyen találkozhatunk a nevükkel, bejárták az egész országot. Hírnevük már a határon túlra is eljutott, ennek pedig ékes bizonyítéka lesz a május 20-i buli, amit a francia határ közelében, Saarbrücken városában rendeznek. A Das Kreisel Festival! fesztivál fő fellépője ráadásul nem más lesz, mint Karotte. Aki a környéken jár, az mindenképpen ugorjon be egy pacsira! Bár a buli az délelőtt 10-kor ér véget :)

✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢
✢ !WIR DREHEN DURCH!✢
✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢ ✢

➤ KAROTTE (Break New Soil -Frankfurt)

➤ FABIAN VIEREGGE (Tanzkiosk -Berlin)

➤ JAN FLECK (Elektrax, Inside -Berlin)

➤ ALEX STONE (Airsound Records-Budapest)

➤ AKOS VEECS (Airsound Records -Sopron)

➤ SVEN SOSSONG (Analytictrail -SB)

➤ DANIEL CUMINALE (Reload Black -SB)

➤ DENIS KEINER (Pickig -SB)

➤ FRED M (Uschi & Bärbel -SB)

➤ KENNY B (Ragnarøk -SB)

◉◉◉◉◉◉

MAUERPFEIFFER
DRAUSSEN – DRINNEN – UNTEN

Lebacher Straße 7a
(Am Ludwigskreisel)
66113 Saarbrücken

https://www.facebook.com/events/1810822495847769/

Korábban Unsichtbar néven működött a hely. A pincehelyiségben semmit nem látni, igazi underground lyuk. A klub része egy open air terasz, ahol nem igazán ismerik a záróra fogalmát. Úgyhogy igen jó lesz ez a buli!


Szólj hozzá!

Leave a Comment