Álom line up! – A detroti Movement Festival időrendi beosztása

Két város létezik a bolygón, ahol garantáltan megkaphatjuk a techno valódi krémjét. Berlin a legtöbb művész állandó bázisa és óriási szerencsénk, hogy alig másfél órás repülőúttal mi is elérhetjük, igen csak kedvező áron. Detroit, a techno szülővárosa. Kicsit már nehezebb dió. Légvonalban 7500 km választ el bennünket motorcity-től, így többnyira marad az Internet és a sóvárgás. A  minden év májusában megrendezésre kerülő Movement Festival pedig idén is olyan villantott, hogy csak irigykedni tudunk. Pedig mi sem vagyunk híján a jó programoknak, de azért Detroit az mégis csak Detroit.

Rögtön az első nap kerül sor a The Belleville Three fellépésére a Main Stage-en. A trió pedig nem mást takar, mint a techno három ősatyját, a stílus alapítóit. Juan Atkins, Kevin Saunderson és Derrick May fellépésénél menőbb dolog létezik a technouniverzumban. A másnapi headliner testpilot, Dedmau5-ról közismert, hogy igen nagyot tud alkotni a kommerszebb zenéken túl is, tespilot az ő technos alteregója. Nemrégiben például Richie Hawtin-nal zenélt együtt, aki szintén fellép. Akárcsak Carl Cox, Josh Wink, Joseph Capriati, Nicole Moudeber, Mathew Jonson és Soul Clap. A harmadik nap igazi csemegéje pedig Carl Craig Versus Synthesizer Ensemble projektje, ahol szimfonikus köntösbe ültetve szólalnak meg a zenék.

main

A Red Bull Music Academy színpadán fellép többek között Leon Vynehall, Larry Heard, Shiba San, Mount Kimbie, utolsó nap pedog Danny Brown is, aki hip-hop előadó és nem először érkezik.

thump

A thump színpad programját böngészve rögtön eldönthetjük, hogy innen sem tudnánk elszakadni. Első nap fellép Octave One, Stacey Pullen és Cassy, Második nap pedig a The Saunderson Brothers, avagy Dantiez és Damarii Saunderson, Kevin Saunderson két fia. Aznap lesz még Audion, Heidi, Cajmere (vagyis Green Velvet), Seth Troxler és maga Kevin Saunderson is E-Dancer nevű live act produkciójával. A zárónapon DJ Harvey, Kate Simko, Patrick Topping, Kerri Chandler és Jamie Jones is a pult mögé áll.

thump

A Pyramid Stage-től sem igen tudnánk elszakadni. A nyitónapon Ben Klock, Pan Pot és Robert Hood lilve. Robert Hood legutóbbi albumán egyébként a saját lánya vokálozott, így nem lennénk meglepve, ha Lyric Hood sem maradna otthon. Azért mennyire durva, hogy a detroiti legendák gyerekei is felnőttek már és legnagyobb örömünkre viszik tovább az örökséget! Másnap Michael Mayer és Dixon, a zárónapon pedig Chris Liebing, Paco Osuna, Recondite, Mind Against és Ambivalent.  Az első színpadprogram, ami itthon is reálisan megvalósítható.

pyramid

A Resident Advisor Stage pedig megannyi, Technokunston már bemutatott kedvencet vonultat fel.. Nyitásként AX & P (Adam X és Perc), Rrose, Function, és Headless Horsemann, aki épp ma este lesz a Lärm-ben. Második nap: Sterac, DVS1, Sleeparchive, Ryan Elliott. Zárásként pedig fellép Ben Sims b2b Truncate, Drumcell, DJ Hyperactive és Rebekah egy hibrid szettel.

RA

Egyébként a buli minden nap délben kezdődik és éjfélig tart.  Na de most ilyen programok mellett mégis hogy a bánatban lehetne előre tervezni bármit is?


Szólj hozzá!

Leave a Comment