Amit feltétlen hallgass meg idén! – Második rész

A múlt héten azt írtam, vészesen közeleg a December, véget ér az idei év és lassan eljön a visszatekintések, az összegzések ideje. Most már nemcsak, hogy közeleg, hanem az első hét is eltelt az idei év utlsó hónapjából. Mi is folytatjuk ötrészes sorozatunkat, bemutatjuk 2013 kedvenceit, a legjobbnak vélt szerzői albumokról készített összegzés következő részét hallgathatjátok és olvashatjátok.

Egy csokorba gyűjtöttük az arra érdemesnek vélt 50 produceri albumot, következzen a második tizes lista. Felhívom ismét mindenki figyelmét, hogy felsorolásunk szubjektív, kronológiai sorrendet valamint a chartokra jellemző a ”No. 1 az aktuális legjobb” elvet nem tartjuk be. Egy a teljesség igénye nélkül készült összeállításról van szó. Íme a második rész:

40. Smash TV – Noise & Girls [Get Physical Music]

Ha létezik manapság olyan kiadó, amelynél a megjelent zenék mennyisége nem megy a minőség rovására, akkor egyértelműen a Get Physical Music-ot jelölném meg elsőéként. A Booka Shade és M.A.N.D.Y. duók valamint DJ T. által alapított platform 2007 vége felé kisebb hanyatlásnak indult de néhány éve újra rátaláltak a helyes útra. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a friss igazolásoknak, Fabio Giannelli, Siopis, Tim Green, Kris Wadsworth, a Blond:ish lányok és a városi riváls BPitch Control-nál ismertté vált Smash TV páros hatalmas lendületet adott a berlini house labelnek.

A Holger Zilske és Kai Preussner nevével fémjelzett Smash TV project nem ismeretlen az e-zenei világban, tekintettel a több mint egy évtizedet felölelő zenei múltra. Debütáló Electrified és az ezt követő Bits For Breakfast című szerzői albumaik a már említett BPitch Control kiadónak köszönhetően láttak napvilágot. Egészen 2011-ig számos EP-jük is, majd ebben az évben megjelent a GPM-nél a Steroids To Heaven. Ezzel kezdetét vette egy hosszabb együttműködés, melynek eredménye az idén júliustól kapható Noise & Girls nevet viselő, harmadik produceri album – a legutóbbi óta egyébként több mint 9 év telt el!

A lemezen 14 track található, ezek hangzásukat tekintve nem sokban térnek el a Get Physical-nál megszokott világtól. Kellemes, néha pattogós, feszesebb vocal-house darabok és electronica kíséri végig az albumot, mely Berlinből indulva elkalauzol bennünket Chicago és New York house zenéjének fénykorába. Kiemelkedő darabok: a Whatever, melynek azóta elérhetőek a remixei is, a Rise, a Gaslamps, valamint a címadó Noise & Girls.

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/76254506″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]

39. Mr. G – Retrospective [Rekids]

A Matt Edwards által alapított észak londoni REKIDS azon kevés house / techno label közé tartozik ahol az előadók sokszínűsége évek óta 100%-os garancia a minőségre! Ma már minden underground lemezlovas playlistjében megtalálhatók Nina Kraviz, Toby Tobias, Luke Solomon, Spencer Parker, vagy a tulajdonos Radio Slave trackjei.

Mr. G, aka Colin McBean nem tökéletesen illeszkedik az előző felsorolásba. Egyrészt stílusát tekintve mindneképp kivétel, mert ő az a brit, aki szülővárosába, Londonba prezentálja a Detroit-i hangzást! Másrészt az előbb felsorolt, újhullámos és a REKIDS által bemutatott producerekkel ellentétben már jól ismert művészként csak később csatlakozott teamhez. A kiadó “csak” 2006 óta működik, Mr. G viszont már a 2000-es évek eleje óta szenteli napjai jelentős részét a zenekészítésnek, munkássága több mint egy évtizedre tekint vissza. Júliusban megjelent Retrospective albuma hozzá hasonlóan kilóg a sorból.  Ennek oda, hogy az eddigiekkel ellentétben itt egy dupla válogatás CD-ról van szó ami egyedülálló. A lemez ugyan páros, a koncepció viszont páratlan! Az előadó korábban már kiadott klaszikusait sűrítették egybe, ahol ezek mellett helyett kapott néhány unreleased track is.

Az első lemezen egytől egyig Mr. G klasszikusok kaptak helyet. Olyan indusztriális, koszos, analóg techno remekművek mint a Pepsi, a Did You Know vagy az Eyes Poke. Akik azonban a lágyabb, house alapú tételekre vágynak azok is válogathatnak kedvükre: elég talán a Going Home vagy a Jet Black című trackeket említeni!

A kettes CD-n találujk Colin McBean egyéb művésznevek alatt készített munkáit, úgy mint Mango Boy, The Reaver és Halcyon Daze. Ezek az előző lemezzel ellentétben sokkal érzelmesebb, deep house zenék, külön kiemelném a Song For My Cantor-t, a Mango Boy alteregó alatt készített Live And Let Live?-t és végül de nem utolsó sorban a G’s Strings-t ami azért valamivel lendületesebb darab.

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/95502080″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]

38. Four Tet – Beautiful Rewind [Text Records]

A még mindig csak 35 éves Kieran Hebden, azaz Four Tet manapság egyártelműen a brit könnyűzene ikonikus alakjai közé sorolható. Szándékosan nem használtam az e-zene kifejezést, mert zenéis javarészt vasakkal és szoftverekkel készülnek, minden darabot a sokszínűség jellemez, sőt néhány dal akár egy pop/dance chartban is helyet követelhet magának. Eddig szoros szálak fűzték az angol Domino kiadóhoz, albuma nagyrészt itt láttak napvilágot viszont legújabb, a Beautiful Rewind már a Text Records-nál jelent meg. Rajongói legnagyobb örömére a tavalyi Pink óta mindössze egy évet kellett kibírniuk Hebden album nélkül. Egy nagyon változatos és különleges lemez, összeköti a jungle, a garage, az ambient és a minimalista house valamint techno zenét néhol chill-out elemekkel. Egy képzeletbeli utazásra hív a sötétebb undeground dance kultúra világába.

A nyitó track a Gong, amely tele van őrült ütésekkel és hangokkal, a hallgató ezen a ponton máris érzi, hogy egy nem mindennapi album hallgatásába kezdett bele. A Navigation már inkább sivár, vaskos alapú, hallhatunk benne szintetizátor betéteket, melankólikus és egyben gyászos minták színesítik ezt a darabot. Sok trackben felfedezhető az eget rengető basszus, a gyors váltakozás az ütemben és pár helyen egy MC hangja is kiegészíti a dalot, mely még egyedibbé teszi a hangzást.
Az Aerial egy különösen meggyőző, az amúgy is egyedi melankólikus világa, ismét az MC hangjának elemeivel lesz még hatásosabb. Az egész albumot áthatja egyfajta nyugtató hipnózis szerű hangzásvilág, mely tele van live elemekkel és dallamos és egyben ütemes váltásokkal. A Beautiful Rewind-ot nem lehet éppen csak kedvelni, az album  Four Tet-re jellemzően annyira egyedi, hogy valakinek vagy azonnal megtetszik vagy inkább nemet mond rá. Az albumra a techno és house elemek ellenére inkább tthoni hallgatásra ajánlott mintsem arra, hogy a táncparketten ropjuk rá tapsolva.

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/117780658″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]

37. Sven Weisemann – Inner Motions [Mojuba]

Bevallom őszintén, hogy többször találkoztam már Sven Weisemann nevével, meghallgattam a hamburgi székhelyű liebe*detail kiadványokat valamint néhány másik EP-t de sosem követtem megkülönböztetett figyelemmel a megjelenéseit. Debütáló albuma, a 2011-es Xine is elkerülte a figyelmem. Az idén szeptemberben megjelent Inner Motions nagylemezt is inkább csak kíváncsiságból töltöttem le és hallgattam végig. Nos, ez volt az a pillanat mikor megváltozott minden és picit jobban utánanéztem a német fiatalember munkásságának.

Mielőtt belevágtam volna, látatlanban – jelen esetben talán előnyösebb a hallatlanban kifejezés – egy lassú, picit dub-osabb, néhol deep house betétekkel tarkított albumra számítottam. Ehhez képest olyan zenei csemegét kaptam, amire magam sem számítottam! Bár több darabban is megjelennek dub- és house elemek, de az album javarészt modern classic, ambient és downtempo darabokat tartalmaz, az elejétől a végégig egy kellemes zene utazás, bátran ajánlom mindenkinek, számomra az idei év egyik legkellemesebb meglepetéseként szolgált. Köszönjük a remek darabot az előadónak és Mojuba kiadónak egyaránt!

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/8066044″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]

36. Avatism – Adamant [Vakant]

Thomas Fereiro AKA Avatism is az újvonalas house producer megtestesítője, ő is a következő évek zenei irányának meghatározó alakjai közé emelkedhet. Első megjelenése 2010-ben látott napvilágot az olasz Alessio Mereu által alapított Avam gondozásában. A következő évben aztán lehetőséget biztosított számára a Souvenir is, a nagyközönség nagyjából ekkor ismerhette meg jobban Avatism nevét és nagyon melódikus, mély hangzásvilágát. A 2012-es Constants című EP-t már a berlini Vakant prezentálta. A kiadó is átment/átmegy egy jelentősebb arcultváltáson, a korábban Onur Özer-től, Tolga Fidan-től vagy Mathias Kaden-tól megszokott, picit megfáradt tech house hangzás már a múlté, más idők járnak, sötét, mély dallamok és ebben a Vakant és Avatism nagyon jól egymásra találtak!

Idén október végén aztán eljött az idő, mikor ugyanitt megjelent debütáló szerzői albuma, az Adamant. A lemez a szerző hangzásvilágát teljesen visszadva igencsak sokszínű, tartalmaz tört ütemet, mély deepekkel operál és nagyon sok live elemet is felhasznál. Emellett megtalálhatóak benne az electro és az acid hangzás elemei is, mindezek  eredménye  pedig egy nagyon változatos,  de egyben melodikus album, mely az underground hangzás sötétebb és árnyaltabb világába nyer betekintést. A trackek szinte mindegyike tele van ütős live elemekkel, és nem szabad elfelejteni, hogy több trackben hallható vokál, az első ilyen a Different Spaces mely Forrest különleges hangjától válik egyszerre furcsa ,de mégis szerethető darabbá. Ezt követi a Mind Against-vel közösen készített Planetario amelyben előjönnek az acidos elemek,  innentől a tört ütem folyamatos visszatérése teszi igazán változatossá az amúgy is egyedi hangzást.  A Clockwork-vel közösen elkészített Bitter Reminisance című track talán a legjobban jellemzi az album sajátosságait

Thomas-ra jellemzően, árad belőle a sokoldalúság, az érzelmek és a szépség egyaránt.  Tehát aki nekivág ennek az albumnak, ne számíton a korábbi Vakant darabokhoz hasonló, click-es, tech-es, lendületes, kézfelrakós darabokra. A mai deep house / nu disco trendeknek megfejelően egy lassú, 122 BMP körül tempóval kell, hogy beérje. A hallgató egy utazás részese lesz, mely magával ragadó és zeneileg mindenképpen újat mutat.

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/109869105″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]

35. Dosem – Origin [Tronic]

A londoni és berlini hegemóniát hivatott megtörni a spanyol house és techno szcéna üdvöskéje, a Katalóniából származó Marc Ramirez, azaz Dosem. Debütáló EP-je 5 évvel ezelőtt, még 2007-ben jelent meg, viszont az igazi áttörést egyértelműen a Beach Kisses hozta meg számára. Azóta pályafutása nyílegyenesen ível felfelé, hallhattunk tőle megjelenést Joris Voorn egyik, Sino névre keresztelt kiadójától, a Coyu alapította Suara-tól és a Christian Smith által managelt Tronic-tól is.

Ez utóbbi kiadót érte a megiszteltetés, hogy prezentálhassa a spanyol srác második produceri albumát is, mely az Origin címet viseli. 14 tracket tartalmaz, melyek közül találunk kísérletezgetősebb darabokat, mint például a The Choice Album vagy a Future Noir. Sőt, az első, Elevation című track egy zseniális ambient-intro de azért az album nagyobbik részében a Tronic-ra jellemző, vidám, groove-os, lendületes, jól táncolható techno a meghatározó, mint a Black Unicorn, a From The Edge vagy az Abstral.

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/72715944″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]

34. David August – Times [Diynamic Music]

Biztos akad olyan olvasó aki még nem találkozott David August nevével. Nos, nekik álljon itt egy rövidke bio- és diszkográfia a hamburgi fiatalemberről: az eredetileg David Nattkemper névre keresztelt srác, kapcsolata a zenével gyermekkorától datálódik, ekkor zongorázni tanul. Első DJ szettje alkalmával még mindig csak 15 éves, majd később rezidens lesz a hamburgi EGO-ban. Ekkor már belekóstol a producerkedésbe is, sőt még mindig csak 17 esztendős mikor megjelenik első lemeze Oliver Koletzki kiadójánál „Praha EP” címmel! Néhány hónappal később érkezik a Trumpets Victory majd innentől kezdve elkezd folyamatosan felfelé ívelni zenei a karriere. 2010-ben már Solomun kiadójánál, a Diynamic Records-nál lát napvilágot az Instant Harmony EP amit a Peace Of Conscience és a You Got To Love Me követ. Azóta is főleg a Diynamic Music, valamint a Stil Vor Talen számít a két fő platformnak, legismertebb dala pedig egyértelműen a Hamburg Is For Lovers.

Még mindig csak 22 éves, de szemtelenül fiatal kore ellenére zeneileg nagyon is érett producer, aki idén látta elékezettnek az időt debütáló szerzői albumának megjelentetésére. A Diynamic eddig is olyan előadók albumait prezentálta, mint az Ost & Kjex kettős, H.O.S.H., Solomun és Stimming majd idén hozzájuk csatlakozozz David August a Time című nagylemezzel. Aki azonban a szokásos Diynamic féle lépegetős deep-, tech-house zenéket várta, annak sajnos rossz hírrel kell szolgálnom: az album elsősorban downtempo, ambient és csak egy kevéske house motívumot tartalmaz, ezért elsősorban otthon hallgatásra ajánlott, de arra nagyon is erősen!

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/6112882″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]

33. Jeff Mills – Where Light Ends [U/M/A/A Inc.]

Ez az egész lemezajánló is kevés volna ahhoz, hogy egy mindenre kiterjedő bevezetőt írjak a szerzőről. Jeff Mills a globális technoszcéna egyik ha nem “A” legnagyobb alakja. Így nagybetűvel, hiszen amit DJ-ként és producerként ezért a zenei irányzatért a ’80-as évek óta tett, kétségtelenül a techno legendás alakjává emelte. Idén ünnepelte 50. születésnapját, de nem fog rajta az idő vas foga, folyamatosan képes megjulni, olyan zenéket készít és olyan trackeket játszik, amivel egy lépéssel mindig a többiek előtt jár és nem tudom, hogy van-e a rajta kívül olyan lemezlovas aki ilyen technikai érzékkel bűvöli a lemezjátszókat.Többek közt neki köszönhetjük az Underground Resistance formációt, és az Axis kiadót is. Ezek nemcsak Detroit hanem előbb az USA aztán a világ techno szcénáját is jelentősen befolyásolták, mindvégig innovációt és helyes irányt mutatva annak.

Debütáló szerzői albuma a Waveform Transmission Vol. 1 címet kapta és hihetetlen, de több mint két évtizeddel ezelőtt, 1992-ben került a lemezboltok polcaira, mégpedig a szintén legendás berlini Tresor jóvoltából. Első albumát közel 20 (!) másik követte – volt olyan év mikor egyszerre kettő, sőt három – a hozzá köthető EP-ket pedig kis túlzással nyilvántartani is lehetetlenség.

Lemezlovasként a nagyon okosan, precízen felépített, technikailag tökéletesen összerakott letisztult, futurisztikus techno szettek jellemzik, producerként viszont ő is a kísérletezgetősebb előadók táborának tagja. Nem véletlen az az innovativitás ami legfrissebb albumából, a Where Light Ends-ről is első hallásra árad. Akinek a techno egyet jelent a nyári fesztiválok és csarnokbulik fő zenei irányzatával, akik egy másfél órás energiabombát, agyatlan veretést várnak, azokat el kell keserítenem: csalódni fognak! Nem ez volt az alapkoncepció, experimentális elektronika, ambient és persze néha intelligens, sallangmentes techno ami ezt a közel egy órás utazást végigkíséri.
Azoknak akinek nem volt elegendő ez a zenei élmény, van egy meglepetés, mégpedig egy második lemez! A remixek készítését az ázsiai techno szcéna nagyjai vállalták magukra, olyan ikonok mint Ken Ishi vagy Q-Hey. Az a hipnotikus jövőbeliség ami az eredeti darabokat végig kísérte itt is nyomon követhető, viszont ezek a trackek már energikusabbak és lendületesebbek amik elsősorban a tánctérre íródtak.

32. Tim Paris – Dancers [My Favorite Robot]

Tim Paris érdekes módon valóban a fények városából, azaz Párizsból származik nemcsak művésznévként használja azt. Sőt, neve mára összeforrt Franciaország fővárosának underground szcénájával. Ivan Smagghe, Chloé, Alexkid és Jef K társaságában ők voltak az egyik úttörői az e-zenei partik szervezésének, lebonyolításának. Emellett Ivan Smagghe-val ketten alkotják az It’s A Fine Line nevű formációt, valamint Jef K társaságában megalapították a Marketing Music névre keresztelt kiadójukat. Ennek muzikalitását és sokszínűségét a weblapjukon található angol mondat jellemez leginkább: “… trying to enlarge widely its inspirations : from Pop to Disco to John Carpenter, Techno music or contemporary music” nos ez a variábilitás a Dancers albumon is tükröződik.

Annak ellenére, hogy Tim első EP-je még 2004-ben jelent meg, debütáló albumára kellett várnunk. Ebben a 9 évben sem volt tétlen, készített EP-ket többek közt Ralph Lawson leedsi 20:20 Vision kiadójának valamint a Tiefschwarz által menedzselt német Souvenir-nek is, a Dancers-t pedig a változatosság kedvéért egy sokadik label, a My Favorite Robot Records prezentálta. 11 track ami visszarepít az időben, egészen a 90-es évek közepéig, az elektronikus zene és az élő hangszerekkel, elsősorban gitárral való kísérletezgetés, a tort ütemű electro-k, az acid és úgy egészében az analog zeneírás korába!

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/11556342″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]

31. Nicole Moudaber – Believe [Drumcode]

Noha az utóbbi években kis túlzással egymást érik a single EP-k, az nem sűrűn fordul elő, hogy a stockholmi Drumcode kiadó szerzői albummal jelentkezik. Az utolsó ilyen alkalomra 2011 októberében volt példa, akkor Ben Sims prezentálta Smoke & Mirrors című CD-jét a techno rajongóinak. Természetesen innen nem látunk bele a koncepcióba, de elismerése méltó, hogy a tehetséges művészek megismertetése a közönséggel folyamatosan zajlik, rövid időn belül szép számú csapatot gyűjtött maga köré a kiadó főnöke, Adam Beyer. A Drumcode-tól szerződtethető DJ/producerek termékenységére ugyan nem lehet panasz, az a közhely, hogy a mennyiség a minőség rovására megy, sajnos jelen esetben is igaz. Részemről hiányolnám az új ötleteket, a kreativitást, így sajnos csak a label kb. minden ötödik megjelenése éri el azt a szintet, ami egy ilyem múlttal rendelkező kiadótól elvárható lenne. Az évtizedes produceri munkásságal büszkélkedő már előbb is említett Ben Sims, Joel Mull, Jesper Dahlbäck, Slam négyeshez egyelőre kevesen tudtak felzárkózni, talán csak Alan Fitzpatrick és Joseph Capriati valamint a kiadó két hölgy tagából az egyik, Nicole Moudaber az aki ebbe a kategóriába sorolható.

A nigériai születésű, jelenleg Londonban élő hölgy nevével 2007-ban találkozhattunk először. Az első években olyan kiadóknál jelentek meg a trackjei mint a VIVA Music vagy a Plastic City. Munkáira több neves DJ is felfigyelt, elsőrorban az a Carl Cox aki azonnal meglátta a fantáziát a hölgyben, így egyenes volt az út a közös munkához. 2010-ben már mint az Intec egyik üdvöskéjeként tűnt fel és azóta is szoros kapcsolat fűzi a brit techno labelhez. Tavaly nyáron The Journey Begins címmel egy Victor Calderone-val készített co-produkcióval robbantottak a Drumcode-nál, idén a Sonic Language szintén itt jelent meg, akárcsak debütáló szerzői albuma, melyet Believe névre keresztelt és egyelőre csak digitálisan elérhető.

Összesen tíz tracket tartalmaz és gondolom mondanom sem kell, hogy szinte mindegyik dal egy hihetetlen energiabomba. A magam részéről az első néhány darabban a labelra jellemző ötlettelenség vonásait véltem felfedezni, de többször és főleg egy megfelelő hangrendszeren végighallgatva teljesen más benyomást keltettek. Hosszú, groove-os trackek, kevés hangból, néhol picit hatásvadász effektekkel operálva, de precízen felépítve. Letisztult, lüktető tech house és techno jellmezi az egész albumot.
Kíváncsian várjuk a 2014-es esztendőben mire lesznek képesek a Drumcode zenészei!

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/3608420″ params=”color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]

 

Köszönjük a közreműködést: Mészáros Miklósnak!


Szólj hozzá!

Leave a Comment