Tavaly 5 megjelenése is volt, ebből 3 különálló EP. Dávid a tudatos tervezésben hisz, mindennapjait a szigorú menetrend jellemzi, megdolgozik az eredményeiért. A rajongói oldalain is aktív, napokon belül elérhetővé tesz egy a Soundcloudról ingyenesen letölthető tracket.

Joggal mondhatjuk, hogy David igazi proaktív személyiség, aki oszlopos tagja a hazai underground zenei létnek. Követői és támogatói között említhetjük WhoMadeWho-t, D-Unity-t, Veerus & Maxie Devine-t.

Felkérései folyamatosak, hiszen nem csupán a saját zenéin dolgozik, hanem kitűnő remixekkel is elkápráztatja a közönségét. Legújtóbbi remixe a hazai underground zene egyik kulcsfigurájának, Metha-nak, Cylone című számának átirata volt, ami januárban került az elektronikus zenei polcokra. Februárban bemutatta a Be Massive label alatt saját EP-jét az Oziris-t melyet ITT tudtok meghallgatni. Produceri tehetségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy már a korai promóban Popof, Paco Osuna, Julian Rodriguez, és SASCH BBC is támogatták a munkásságát.

David rendszeres fellépője a Switch buli sorozatnak és meghatározó tagja a Minimal Art Family csapatának is.

Április 8-án élőben is hallhatjátok David Salow vadonatúj remixét az Akvárium Klubban, ahol a német Get Physical Music és a dán Noir Music lemezlovasa, KIKO vendégszerepel. A buli a Switch és HERZ közreműködésével kerül megrendezésre.

Esemény: Switch & HERZ pres: KIKO (Get Physical Music, Noir, Suara)