Már csak három hét, és a BML-en süttethetjük hasunkat, kortyolgathatjuk sörünket, és táncolhatjuk szerteszéjjel lábainkat. Jobbnál jobb programokat kínál idén a fesztivál, nézzük is meg gyorsan mire számíthatnak a tempósabb ütemeket kedvelők.

Az idei B my lake már rögtön az első napon nagyot dobbant, hiszen a hazánkban nagy népszerűségnek örvendő Drumcode hozza el eminens művészeit, és persze maga az alapítóatya sem hiányozhat a névsorból a kiadó legnagyobb kedvelőinek örömére. Talán az egyik legjobban várt művész a névsorból Enrico Sangiuliano, aki első jelentősebb sikerét a „Trrbulence” lemezével vívta ki 2015-ben, de a tavalyi év volt számára mégis a legnagyobb mérföldő a „Start of Madness” majd a „Moon Rocks” lemezével ami 2016. augusztusában jelent meg, és mind a 4 szám a Beatports Techno Top10-ben szerepelt. Két hónappal a megjelenési dátum után a track-ek közül 3 továbbra is a Top10-ben maradt. A másik nagyon várós ezen az éjszakán a Dense & Pika páros, alias Alex Jones a Hypercolour label tulajdonos, valamint Chris Spero akit Glimpse néven is ismerhet a nagyérdemű. Persze nem maradhat ki a line up-ból Sam Paganini, és Adam Bayer sem, a magyar oldalról pedig Sanfranciscobeat és Gabor Kraft fogja felvezetni az eseményeket.

A fesztivál BML harmadik napja is érdekes lesz a techno szempontjából, mivel a nagyszínpadon Amelie Lens (korábban már írtunk róla, itt olvashatod el! Szerk.) áll a lemezjátszók mögé, valamint a Mind Against is visszatér Magyarországra, hogy végre-valahára nem csak túlzsúfolt klubkörülmények között találkozhassunk velük, hanem szabad levegőn, a csillagok alatt járhassunk örömtáncot a zenéjükre. Valjuk be, nagyon kijárt ez már nekünk. De nem érdemes megfeledkezni a PLAYdifferently MODEL1 egyik nagykövetéről Fabio Florido-ról sem, aki előremutató szemléletével indítja be a péntek estét.

A techno szempontjából legjelentősebb nap kétségtelenül a szombat lesz. Vitathatatlanul Ben Sims, DVS1, és Ben Klock hármas fogja aratni a legnagyobb babért a műfaj kedvelőinek körében. Azonban érdemes lesz odafigyelni az európai techno újjászületésének emblematikus figuráira, az ukrán Woo York producer párosra is, akik kifinomult hangzásukkal, egyedülálló LIVE produkcióval visznek színt a fesztivál utolsó éjszakájába, de érdekes lehet még a melodikus techno nagymestere Julian Jeweil, aki már nem először varázsolja el a hazai közönséget élettel teli produkciójával. A magyar techno részleget ezen az estén Sikztah, és Hot X képviseli majd.

Image and video hosting by TinyPic

Infó: http://bmylake.hu/2017/fesztival
Esemény: https://www.facebook.com/events/1763558040565836/