Amikor az emberek alternatív valóságról beszélnek, akkor általában egyfajta pszichedelikus élmény jut eszükbe, vagy a tudományos-fantasztikus világ megtapasztalása, ahol olyan dolgok történnek ami semmiképpen sem általános. A fogalomalkotás általában a vizuális dolgokra vonatkozik, talán azért, mert az emberek vizuálisan sokkal gyorsabban, és pontosabban tudják az információt feldolgozni, mint hang formájában. De mindez az elektronikus zenei producert Max Coopert nem tántorítja el tervétől, hogy létrehozzon a 4D hangrendszer segítségével egy alternatív vizuális világot.

4D show2

„Az emberek nem veszik észre, hogy mennyi információ származik a környezetükből, amit hallanak” – mondja Cooper, aki a zene agyi megközelítésének termékeny talaját kutatta PhD tanulmányaiban. „Amikor egy binaurális felvételt hallgatsz, különösen a „fodrászfelvételek” amik erőteljesen demonstrálják hogy mennyi információt nyersz a környezetedből egyedül a hallásoddal.”

„Csukd be a szemed és hallgasd! Ezután kiborulsz, mert azt hiszed hogy a hajadat nyírják, vagy zacskót tesznek a fejedre, ez tényleg meggyőző!” – tette hozzá hangsúlyozva, hogy a hallás hatalom, és elég meglepő szerepe van a világ épülésében, ez a konszenzusvalóság. Cooper ki akarja használni ezeket a hanglehetőségeket az új albumán. – A „Human” egyébként március 17-én jelent meg /szerk./ – Az album kellemes, mechanikus elektronikus hangzást képvisel.

„A 4D rendszernek, és a sok munkának a zenéimmel az a feltétele a térbeliség szempontjából, hogy létre kell hoznom egy magávalragadó térszerkezeteket, ennek rá kell férnie a pszichoakusztikának és a hangerőnek, hogy azt észlelhessük, egy alternatív valóságban vagyunk.„ – mondja. „Az ötlet hogy hozzunk létre egy alternatív valóságot ami lehet nagyon szép, pihentető, ugyanakkor megrendítő, és kellemetlen is, de mindenféleképpen egy érdekes tapasztalat, ahogyan képes kommunikálni egy új ötlet.”

Cooper úgy véli, hogy a 4D rendszer teljesen új axiómákat ad a zenének, amely hagyományosan a rimus, hangszín, harmónia, a dallam és a dinamika. Cooper amikor használja ezt a rendszert, alapjaiban egészítheti ki a zene hatalmas térbeli lehetőségeit, valamint el tud gondolkodni azon, hogy a hang hogyan mozoghat, milyen pszichikai sajátosságai lehetnek az térben.

Amit a hang útja nyújt 4D térben, hogyan kell rögzíteni valósághűen. „Ezt teljesen másképpen kell átgondolni” – mondta. „Tehát ha én arra törekszem hogy csinálok egy adott zenét ezen a rendszeren azon kell gondolkodnom, hogy ha ez a zenedarab létezne, mint egy természetes személy, akkor milyen formában létezne?”

4D show3

4D show4

Ennek eredményeképpen a nyitó track úgy hangzik, mintha esne az eső, így Cooper olyan hatást tud majd kelteni, mintha a szobában ezernyi esőcsepp hullana az égből vagyis a plafonról. Egy másik track-nek lehetnek falai hangokból, így Cooper képes lesz arra hogy úgy manipulálja a 4D rendszert, hogy virtuális falakat mozgasson a térben.

Liine, aki a Lemur touch-screen controller tervezője mutatta be Cooper-nek az amszterdami 4D Sound Group-ot, akik a 4D hangrendszert építették.

„Liine mesélt nekem erről az óriási a 4D hangrendszerről, és azt mondta azonnal el kellene jönnöm megnézni” – mondta. „Így én elmentem megnézni, és teljesen lenyűgözött a technológia.

Imádom térbeli és vizuális szempontból is a zenét, a 4D-s kapcsolatot vele, mert ilyenkor kiderül minden zene egy térbeli entitás, ahol lehet sétálni a zene darabjai között, megtalálni a hangok különböző részeit. – tette hozzá Cooper. „Dolgok repülnek a fejed körül, és minden zenedarab valamivé válik, ami létezik kint a térben, amit hallgatóként fel tudsz fedezni.

4D show5

4D show6

Cooper elképzelése az, hogy a hallgató megkapja a „tenger hangját, és érzését”. A 4D hangrendszer 16 oszlopon keresztül hozza létre ezt a hatást, ezek az oszlopok egyenként 4 méter magasak a tér különféle pontjaiban és a padló alatt elhelyezve.

Cooper szerint ez nem olyan, mint amikor a hangszóróból jönnek a hangok. Az a tény, hogy a hallgatók nem is érzékelik a hangszórókat, amit hallunk Cooper szavaival élve: furcsa hangok lebegnek a levegőben. Azt érzékeljük hogy keresztül tudunk sétálni rajtuk, mintha a felhők között lépkednénk.

4D show

„Ez adhat egy nagyon élethű, és meggyőző 3D környezetet.” – mondta Cooper a technológiáról. „Ők 4D hangzásnak hívják, mert a hangoknak nincs a 3D térben elfoglalt helye, egy azonos időben mozognak. Tehát hangok repülnek, alakot változtatnak, összeesnek és felrobbannak.

Azok kedvéért akik nem tudják élőben élvezni az új technológiát Cooper készített egy új absztrakt szettet, melyet 2 sávon a 4D rendszerrel rögzített. „Ez azt jelenti, hogy amikor fülessel hallgatod, érzed hogy ez bizony a 4D rendszeren szólalt meg” – mondta. „Audioszobroknak nevezem ezeket a felvételeket, ami végül is nem több darab normál értelemben vett zene, de tökéletesen demonstrálja azt amiért a rendszer meg lett építve, amire képes.”

4D showw

Cooper azért megjegyezte, hogy ezek még igencsak korai napjai a 4D hangnak. Sok potenciált még meg kell vizsgálni. Cooper reméli, hogy a 4D Sound System művész rezidens projektjét hamarosan más művészek is ki tudják próbálni majd, hogy felfedezzék, és egy sor új ötletet adjon nekik a magával ragadó hangzás kikísérletezéséhez. Hagyjuk hogy a hang alapú alternatív valóság elkezdődjön.

4D show7

Forrás: http://thecreatorsproject.vice.com