Berlin Calling 011 – Foci

A zene mellett a labdarúgás szerelmeseinek is számtalan lehetőséget nyújt a város. Egy év kényszerszünet után idén nyártól ismét a Bundesliga legmagasabb osztályában szerepel a korábban Király Gábor és Dárdai Pál személyében két meghatározó magyar játékost is foglalkoztató klub, a berliniek történetében ráadásul utóbbi játszotta a legtöbb elsőosztályú mérkőzést a csapatban valaha megfordult játékosok közül. A Bundesliga II-ben is képviselteti magát a város, az Union Berlin révén. Pár évvel ezelőtt a Tennis Borussia Berlin is ebben az osztályban játszott, azonban mára már csak a Berlin-Ligában vitézkednek.

Elsőként ez utóbbi csapat mérkőzését tekintettem meg, egy keddi délután, remek nyári időben igazán kellemes programnak tűnt a Tennis Borussia Berlin – Hertha 03 Zehlendorf összecsapás, főleg azért is, mert munkából hazafele csak át kell szállnom egy másik S-Bahnra, ami egy megálló után már le is tesz a hazaiak otthonául szolgáló Mommsenstadion közelében. Egy jó öt perces séta, mire a stadionhoz érünk. Kellemes erdős részen keresztül, félméterenként óvszer és zsebkendő a földön. Amúgy kellemes kisvárosi környék ez, rengeteg sportpályával, hétvégi nyaralóval és kellemes vidéki levegővel. A jegyár 7 euro, bepróbálkoztam kedvezményes jeggyel, ami 5 euroba került, semmi iratot nem kértek hozzá. Műsorfüzet 1 euro. Jó fél órával kezdés előtt értem be a stadionba, ekkor szinte még teljesen üres volt a lelátó. A stadion 11 000 férőhelyes, egy fedett, műanyag székekkel felszerelt lelátóval az egyik oldalon, míg a másik oldalon és a kapu mögött olyasmi betonkaréjt képzeljetek el, mint a Fáy utcban, a Vasas stadionja. Mivel a találkozó este fél 8-kor kezdődött, villanyfény mellett rendezték meg. Kezdésre 400 néző gyűlt össze, a többség a fedett lelátón tartózkodott, míg a hazai ultrák – lehettek olyan 40-en -, néhány szimpatizáns, valamint a vendégek a szemközti oldalon helyezkedtek el.

Sört, sültkolbászt természetesen lehetett kapni, ezen kívül még egy árus is felállította a standját, jelvények és korábbi műsorfüzetek közül (többek között olyan régi példányokat lehetett megvásárolni, amikor a TeBe még a keletnémet elsőosztályban viaskodott). Az idős úr elmesélte, hogy gyűjtő, a csereanyagának egy részét bocsátja áruba.

A mérkőzésről úgy gondolom felesleges lenne hosszan beszámolni. A hazaiak keretében amúgy a játékosok több, mint a fele török származású. A színvonal olyan volt, amilyen, sokadosztály lévén nem is vártam briliáns technikai megoldásokat. A mérkőzés végül 2-2-es döntetlennel zárult, holott a mérkőzés abszolút esélyese a hazai csapat volt. A hangulat, közönség összetétele pedig hasonló, mint egy hazai alsóbb osztályú találkozón. Ultrák egy csoportja, játékosok barátnői, utánpótlás játékosok, állandóan elégedetlenkedő, mindent tudó idősebb szurkolók. Egynek jó volt, hogy belepillantsunk Berlin turistamentes arcába.


Rá következő szombaton pedig már jó előre megvettük a jegyünket a Hertha BSC – FC Augsburg találkozóra. 16 euroért, a szögletzászlóval egy vonalban, tökéletes rálátás nyílt a pályára. Úgy gondolom, ezért a körítésért és színvonalért teljesen korrekt ár. A mérkőzés, ahogy általában a legtöbb Bundesliga-mérkőzés Németországban, délután fél 4-kor kezdődött. Csodálatos napsütés, igazi vénasszonyok nyarára kelhettünk aznap. A Hertha a 76 000 férőhelyes Olympiastadionban játssza a hazai mérkőzéseit, ez mindössze néhány S-Bahn megállóval a Mommsenstadion után található. Ahogy közelítettem a stadionhoz, egyre több és több kék-fehér mezes szurkolóval utaztam együtt, az volt az ember érzése, mintha egész Berlin a mérkőzésre igyekezne. Az utolsó szakaszt egy agyongraffityzett különvonattal tettük meg, ami nem is állt meg semelyik megállóban útközben. Másfél órával a kezdés előtt érkeztem a stadionhoz és mivel a többiek még csak később jöttek, bőven jutott időm arra, hogy körbenézzek, elvegyüljek, magamba szippantsam a meccshangulatot. Mindenfele bratwurst, sörcsap (mindkettő 2,5 euroért) és ajándékárusok. A szurkolók 90%-án mez vagy sál. Azonban azokat, akik 8 sálat aggatnak magukra, nem igazán tudom megérteni. Minek? Divatszurkolók… Rengeteg bundesligasérós, ilyet utoljára 20 évvel ezelőtt láttam a Balaton partján, nem gondoltam, hogy még most is ennyi képviselővel rendelkezik ez a példány. Szőke, enyhén göndör haj, a megfelelő fülbevalóval, mellény, televarrva felvarróval – ahogy kell! Gondolom mindenki el tudja képzelni. Fél órával kezdés előtt megérkezett magyar kontingensünk maradék 3 tagja is, így lassan a bejárat felé vettük az irányt. Volt nálunk egy magyar sál is, egyszer csak elismerően odalépett hozzánk egy tag, majd a derekára akasztott Hertha-sál alól megmutatta az Augsburg sálját. Piros-fehér-zöld színben pompázik a vendégcsapat. Mivel a többieknél volt még egy majdnem teli üveg bor, ezért azt műanyagkorsóba öntöttük, simán be tudtuk hozni. A beléptetés egyébként nem tartott 5 percnél tovább, pedig igencsak az utolsó pillanatokban tettük meg ezt. Éppen a kezdő sípszóra értünk be a szektorunkba. Csodálatos látványt nyújtott a stadion, a teljesen fedett lelátó pedig csak még jobb akusztikát nyújtott, igaz szerencsére most csodálatos idő volt, de ha esne is az eső, sem ázna meg senki. Az L szektor 20. sorába szóltak a jegyeink, csodálatos rálátás nyílt a pályára. Arra, ami megannyi nagy csatát megélt már, itt rendezték az 1936-os olimpiát és a 2006-os VB-döntőt is itt játszották. Kezdésre végül 48 000-en gyűltünk össze, ennél azért egy picit több nézőt vártam, igaz az ellenfél ezúttal „csak” a szintén frissen feljutott Augsburg együttese volt, ahol korábban Szabics Imre, valamint mindenki Torghelle Sanyija is megfordult. Annak ellenére, hogy a mérkőzés esélyesének a Hertha számított, a vendégek (akiket mintegy 150 szurkolójuk kísért el Bajorországból), hamar megszerezték a vezetést és bizony az első játékrészben igencsak beszorították a berlinieket. A félidő 1-0-s vendégvezetéssel zárult. A szünetben alapos fejmosást kaphattak az öltözőben a hazaiak, ugyanis rögtön a második félidő elején kiegyenlítettek – ekkor éppen sört vettünk egy mozgóárustól, úgyhogy sikeresen lemaradtunk a gólról. A berliniek nem sokkal később átvették a vezetést is, viszont a vendégek kiegyenlítettek, és végül – a Hertha számára csalódást jelentő – 2-2-vel zárult a találkozó.

Meccs végén kötelező fotózások, azért jó néhány turista is tiszteletét tette a találkozón, ezt a stadionban található 1936-os olimpiai dicsőségtálánál található kisebb tömeg bizonyította. Csák Ibolya, Csík Ferenc, vizilabdaválogatott…összesen 10 aranyérmet szereztünk ezen az olimpiát, jóleső érzés volt látni berlini hőseink nevét a dicsőségfalon.

Egy hónappal később pedig a másodosztályú 1. FC Union Berlin – Karlsruher SC találkozóra látogattam el. A korai kezdés miatt – szombat 13 óra – nem vettem elővételben jegyet, ugyanis nem voltam biztos benne, hogy fel tudok kelni ilyen korán. Negyed órával kezdés előtt értem a stadionhoz. Az „An Der Alten Försterei”. Berlin legnagyobb, futópálya nélküli stadionja. Szerencsém volt nagyon, hogy még jutott jegy, ugyanis a vendégszektor melletti szektor volt egyedül eléggé foghíjas, a lelátó többi része szinte teljesen megtelt kezdésre, ez 16 301 nézőt jelentett. Jegyem a hosszanti állóhelyi lelátóra szólt, kedvezményesen 9,5 euroba került, remekül lehetett látni. A hazai ultrák a kapu mögötti szektorban foglaltak helyet, a vendég Lehet, hogy háromszor annyian voltak a Hertha-meccsen, de számomra sokkal hangulatosabb volt ez a stadion. Itt nem voltak divatszurkolók, senki nem nézett ki úgy, mint egy madárijesztő, aki 8 sálat magára köt. Egynél több sálat itt senki nem hord. A vendégek is teljesen megtöltötték a szektorukat, ez kb. talán egy 800 nézőt jelenthet. A nézőszám pedig még így is nagyobb volt ezen a meccsen, mint általában a leglátogatottabb találkozón az NBI-ben, már ami az egész szezont illeti… A hazai csapat az első pillanattól kezdve harcolt, küzdött, a közönség nem is maradt hálátlan. Zengett az „Eisern Union” „F-C-U-Fussballgott Union Berlin”.Egy remek első félidő után 1-0-s hazai vezetésnél vonultak a csapatok az öltözőbe. Én pedig sörért indultam. 3,5 euro plusz 1 euros betétdíj. Miközben az első félidőről áradoztam, szünetben elmondta nekem egy hazai szurkoló, hogy ez a hangulat még csak közepes, egy 5-ös skálán 3-asra értékelné. Mi lehet akkor itt, amikor teljes gőzzel pörögnek?

Második félidőben a hosszanti lelátó hazai ultrákhoz közelebbi felére álltam, egyrészt, hogy jobban halljam őket, másrészt az Union is erre a kapura támadott. Legjobban az az indulójuk tetszik, amikor a sá-lá-lá-nál az egész stadion elkezd sálazni. Lásd a mellékelt videon. Libabőrős lettem tőle! A hazaiak kedvenc játékosát sokat éltették. „Thorsten Mattuschka, du bist der beste Mann”. A játék képe alapján akár nagyobb arányú győzelmet is elérhettek volna a hazaiak, a vége 2-0 lett. Percekig ünnepelte egymást a lefújás után a csapat és a szurkolók. A meccs után még visszaváltottam a poharamat, ráadásul útközben 3 másikat is találtam a földön, így a sör majdnem nem került semmibe. Ha végigjártam volna a szektorokat, valószínű elég szép kis summát lehetett volna keresni az összeszedegetett üres poharakból. A lefújás után is akadt izgalom. Mindig hangoztatom, hogy aki azért nem jár magyar meccsre, mert fél a balhétól, az hazudik. Egyrészt ma már szinte minimális a stadionon belüli erőszak, másrészt ha neadjisten ki is alakul egy verekedés, abba csak az kerül bele, aki bele is szeretne kerülni. Na most Berlin ezt megcáfolta! Már majdnem a stadion melletti S-Bahn-megállóhelyre értem, amikor is egyszer csak két méterrel előttem megáll a sor, kutyás rendőrök nem engedtek senkit tovább. Pillanatok alatt óriási tömeg gyülemlett fel, én pedig se ki, se be, a frontvonalra kerültem. Kialakult némi lökdösődés a rendőrök és a türelmetlen hazaiak között, repültek a sörösüvegek, de aztán egy jó negyed órával később szabad volt az út az állomásra. A gyorsvasúton megismerkedtem néhány hazaival, szóba került a Fradi, a Debrecen, Puskás és Matthäus…utóbbi nem örvend túl nagy népszerűségnek odakint, mint ahogy megtudtam Effenberg és Basler sem. Azért kellemes élmény volt úgy leszállni, hogy egy fél vasúti kocsi kiabálja utánam, hogy „Auf Wiedersehn”. Itt nem pejoratív értelemben használják, mint nálunk otthon, itt a „Szervusztok” rigmusnak felel meg.

Nagyon jó meccs volt, igazi meccshangulat, azt hiszem az év hátralevő részében inkább az Union Berlin-t fogom favorizálni, bár állítólag a két hét múlva esedékes St. Pauli elleni találkozóra már minden belépőjegy elfogyott elővételben.


Szólj hozzá!

Leave a Comment