Berlin Calling 12 – About Blank: tökéletes helyszín, tökéletes buli!

Pénteken újra megindultam szerencsét próbálni a Wilde Renate-ba, ezúttal két security részéről nem is lett volna probléma a bejutással, azonban amikor ott termett a múlt héten már megismert szőke beengedő hölgy, megkérdezte, hogy fenn vagyok-e a vendéglistán, majd közölte, hogy ha nem. akkor sajnos aznap estére ismét más elfoglaltságot kell keresnem magamnak. Pedig igazan remek fellépőkkel kecsegtetett a buli: Guido Schneider, Axel Bartsch, Pillow Talk. De legalább megtudtam, hogy ha – például Berghainnal ellentétben –  itt létezik vendéglista, akkor harmadikra már be fogok jutni! Végül úgy döntöttem, inkább hazamegyek aludni, mert elég sűrű program ígérkezett szombatra. Annyi haszna mindenképpen volt a potya utamnak, hogy az Ostkreuz megállótól mindössze 100 méterre kígyózó sor állt egy klub előtt – megtudtam, hogy ez a hely nem más, mint az About Blank, amit éppen másnap készültem megnézni.


Szombaton reggel 8-kor kelés, TV-torony, focimeccs, kellően fáradtan hazaérkezés délután, hogy egy jó 3 órás alvással frissen és kipihenten vágjunk neki az előzetes program szerint előreláthatólag hétfő hajnalig tartó mulatságnak. Before, kis iszogatás néhány magyar lánnyal, U2 és t.A.T.u.-val hangolva, mikor ránéztem az órámra és arra gondoltam, hogy most éppen Gary Beck játszik Bonuszon, kicsit szomorú érzéseket keltett bennem…

Fél 1 körül indulás, 0:58-kor értem a klubba, amit csak azért érdemes külön is megemlíteni, mert még éppen 6 euroert válthattam belépőjegyet, amúgy 2 perccel később már 10 lett volna. A tegnapi kígyózó sorokkal ellentétben ezúttal szinte senki nem volt még a kívülről igencsak lerobbant képet mutató épület falain belül. Ilyet eddig meg nem tapasztaltam Berlinben, eddig az összes buli kellemesen teltházas volt. A táncteret először meg sem találtam. Egy vadul verető arc kivételével fél kettő magasságában még teljesen üres volt. Leültem a hátsó helyiségbe, ahol is elállt a lélegzetem. Beszéljen a mellékelt kép! Ami nem látszik rajta, az órán a mutató visszafele halad! A vizuálon a jobb oldali srác kávét keverget, a kávésbögre valóban egy hokedlire volt helyezve a fal előtt, a kávéskanál pedig folyamatosan pörgött benne valami motor segítségével. Lenyűgöző látvány! Hihetetlen, igazából egy minimális befektetés, de ez az ötlet teljesen feldobta ennek a hátsó helyiségnek a hangulatát! Nálam nagyot ütött, de mások is közelről nézegették és fotózták. Oldschool dizájn-ülőalkalmatosságok mindenfele. Ismét csak meseországban éreztem magam. Hihetetlenek ezek a berlini helyek! Nem attól jó egy klub, hogy méregdrága berendezésekkel és bútorokkal rakjuk tele. Csak egy kis ötletesség, ennyi kell! Aki Magyarországon ma hasonló profilú szórakozóhelyet szeretne nyitni, mindenkepp jöjjön ki ide Berlinbe tanulmányútra, van mit tanulni! A nyersanyag itt is hasonló, mint otthon, az általam látogatott klubok többsége régi, lepattant ipari épületben található. Csak az a nem mindegy, milyen tartalommal töltöd meg őket! De a látottakat csak az agyadban fényképezd le! Mert szinte mindenhol szigorúan tilos a fotózás! Éppen az egyik ülőalkalmatosságot fotóztam, mikor odalépett hozzám egy lány és azonnal rám parancsolt, hogy töröljem ki a képeket, amiket ma itt készítettem. Kértem, hogy legalább azt hadd tarthassam meg, ami a vizuált ábrázolja, mert az fantasztikus. Megengedte, valamint az időrendi line upról készült fotó is maradhatott. Minden más kuka. Igaz nem volt kiírva, hogy nem lehet fotózni, de Berlin még mindig mindenhol a hedonizmusról szól – ami a klubban történik, az ott is marad…


Mivel még igencsak lassan szállingóztak befelé az emberek, az italpultnál tanyáztam le. Az árak eddig itt a legolcsóbbak. A sör 2,5 euro, ráadásul folyamatosan csemegézhetsz ingyen chipsből a pulton. Egy borzasztóan kedves és fiatal személyzet, egy baromi ötletesen berendezett klub… Nekem ennyi máris elég volt, hogy beleszeressek a helybe, és a  buli igazából még el sem kezdődött…

Az About Blank két teremből áll. Lényegében ugyanakkora mindkettő tánctér mérete, úgy jó 150 főre saccolom külön-külön. Nem nagy. Az 1-es teremben a Bechcoma kiadó tagjai zenéltek hajnali 3-tol reggel 9-ig. A label 3 kiváló zenészből áll. név szerint Metope, Pan/Tone es Jake Fairley. Sajnos utóbbinak – aki egyébként az egyik legnagyobb kedvencem – ezen az estén máshol volt jelenése. A 2-es teremben egy hölgy, Silva Rymd warm upolt éjféltől hajnali 3-ig. Hallottam már jobbat is, íve sem volt a szettnek és a keverésbe is csúsztak hibák. Megismerkedtem az első „Club Mate“ nevű italommal Ez egy félliteres energiaital, amibe dupla vodkát kértem. 7,5 euro. Micsoda kedvező ár – gondoltam akkor – fogalmam sem volt arról, hogy később megy ez még lejjebb is.

Az este általam másodjára leginkább várt fellépője hajnali 3-kor állt be a pultba. Detroitrocketscience aka Alan Oldham. De akár félkövérrel is írhattam volna a nevét, óriási betűmérettel, háromszor aláhúzva. Megmondom őszintén, hogy zsákbamacska volt számomra a játéka. Nem tudtam mit játszik, nem is volt lehetőségem a buli előtt arra, hogy meghallassak tőle egy mixet. A DJ T-1000 alterego is őt takarja, így már derengett valami… És aki egy detroiti veterán és egy ilyen meseszerű klubban lép fel, az csak jó lehet. Mi az, hogy?! Alan egyből belecsapott a lecsóba (vagy ahogy itt írják a konzervesdobozokon, letschoba), TECHNO! A többi detroiti legendával ellentétben – akik azért minden szettjükben lejátszanak néhány kihagyhatatlan, már-már kommersznek számító klasszikust – ezúttal egy darab zene sem csengett ismerősen, zeneoktatás volt ez a legfelsőbb szinten. Remek zenék, remek technika, remek showman! Carl Coxra emlékeztetett, tapsolt, hergelte a közönséget, a terem mérete és a dj-pult közelsége miatt minden szavát lehetett hallani kiálláskor – mintha csak egy óriási házibuliba csöppentünk volna bele Detroitban. A hangulat is egyre csak forrósodott, szegény Alan 5 percenként törölte meg a szemüvegét, mert az állandóan (vagy alandóan?) bepárasodott. Egyszer megtréfálta a technika ördöge, elment a zene néhány percre, akkor az amúgy sem nagy tánctér fele kiürült, de így legalább még több hely maradt csápolni. Mert erre a zenére nem lehetett nem nyugodtan megmaradni. Promóterek, illetve akinek nagyon bejött a nemrégiben Budapesten járt Kenny Larkin, vagy Mike Huckaby szettje..az jegyezze fel mégegyszer: ALAN OLDHAM! Lebontaná a klubot, akárhol is lepne fel!

Csodálatosan fantasztikus, maximális pontszámot érő szettje után átnéztem az 1-es terembe, ahol mar 3 órája a beachcomás srácok zenéltek. Igazán kedves volt ebben a teremben a pultos – duplavodka helyett felajánlotta, hogy igyak le a fel literes üvegből, és feltölti teljesen a maradékot – sikerült is egy inkább már üres, mint inkább teli üveget a kezébe nyomnom, ő pedig potom 6 euroert teletöltötte vodkával! A zene jó volt, Fairmont – Evaporator, illetve Carl Craig – At les (Christian Smith Remix), amúgy az emlékképek innentől már halványak. Meg kell említenem a kertet is, teljesen szürreális világ az is, csak rohadt hideg volt odakinn.

Közben sikerült Electric Indigo-t is elkapni, aki egy laza 3 órára beállt zenélni délelőtt. Mostanában eléggé megritkult a magyarországi fellépéseinek száma, pedig lehet, hogy egy picit megöregedett, de zenélni nem felejtett el.

Szép lassan a klub is kiürült, én pedig hazafelé vettem az irányt. Újra csak azt kell mondanom, hogy az egyik legjobb berlini buliban vettem reszt. Hely és zene mindenképpen maximális osztályzatot érdemel!


Szólj hozzá!

Leave a Comment