Beszámoló – DJ Budai Techno-House Classics 20th anniversary re-listening @ Kasino – Az időutazás

Szombat este olyan élményben volt részünk, amiről abszolút elmondhatjuk, soha sem felejtjük el. Ha bárki megkérdezné, ebben az évben melyik classic buli volt a legeslegjobb, azt hiszem mindenkinek a Kasino, és a DJ Budai Techno-House Classics 20th anniversary re-listening fog eszébe jutni. Fergeteges hangulat, mocskos jó zenék, eszeveszett révület.

A streamon csapatával karöltve érkeztünk a Kasino-ba, és ezzel súgtam is egy kicsit, mivel az egész estéről felvétel készült, vagyis aki lemaradt, az majd idővel pótolhatja otthon is a zenei orgiát, ámbár koránt sem lesz ugyanaz az élmény, mint ami a helyszínen uralkodott. Egyszerűen magával ragadott mindenkit az az energia ami ott felszabadult aznap este. Mondhatnám azt is, hogy igen korai órákban elszabadult a pokol, és reggel fél 7-ig uralkodott. Kár hogy nem tovább, főleg mert annyira hálás közönség gyűlt össze Budai Techno-House Classics lemezének 20. évfordulóján, hogy simán mehetett volna még a party úgy délig… vagy másnap reggelig… annyi szent, hogy a közönségen és Budain nem múlott…

Kezdem talán azzal, hogy először jártam a Kasino-ban, és a hallottakkal ellentétben, abszolút kellemesen csalódtam. Azt mondják túl csicsás, sznobok járnak oda, stb. … Nos, akkor ezt most azonnal megcáfolnám, tény hogy nem egy lepukkant hely (és ez miért is gond?), de a csicsából (régen kaszinóként üzemelt a hely, mit vártok?) a buli alatt kb semmi sem látszott, csak annyit tapasztaltunk, hogy kurvajó a hang, és szuperül be vannak lőve a fények, semmi sem vakított, túl sötét se volt… szóval okés a hely ebből a szempontból. A korosztályt tekintve a huszonévesektől az ötvenes korosztályig kb mindenki ott volt, aki annak idején a 90-es évek illegál bulijain csapatta, és azok akik akkor még 8-15 évesek voltak, így belekóstolni akkor nem tudtak a feelingbe, de most mindenképpen ki szerették volna használni az alkalmat. Mindeni jóarc volt, mosolygós, megőrülős… vagy kétszer nekem jöttek, és nem győztek elnézést kérni, volt aki még piálni is meg akart hívni… mint a régi szép időkben… A WC-k tiszták, mindig volt papír, kifelé menetben pedig a wc-s csajok a kezünkbe adtak papírtörlőt, hogy ne vizes kézzel távozzunk a mellékhelyiségből… jah, és őszintén szólva, én még női wc-ben soha sem szórakoztam ilyen jól, mint most. Ide-oda mentek az oltások, poénkodások… volt hogy arra nyitottam be, hogy kb mindenki szakad a röhögéstől, majd megy az ide-oda beszólogatás, majd az egyik csaj előadta, hogy a három ajtó három különböző élményt takar, az egyik társas wc csak csajok ketten vagy hárman, a másik szintén társas de csak pasival, a harmadik a szóló… mindeközben jöttek a fülkékből a kiszólogatások… visítás volt! Még az elején óriási sor alakult ki a wc-nél, de a személyzet igen figyelmes volt, és tájékoztattak mindenkit, hogy kinyitnak egy másik mellékhelyiséget is, így kb 10 percen belül megoldódott ez a probléma… A pultnál a kiszolgálás gördülékenyen folyt ugyan, csak valahogy olyan kimértnek, komótosnak tűnt kívülről… értem ez alatt hogy máshol úgy pörögnek a pultosok, hogy azt hiszi az ember beleszakadnak a melóba, hát itt nem… halál nyugodtan működik a dolog, de így is azt kell mondjam nem kellett soha sokat várni, talán a leghosszabb sorbaállásom 8-10 perc lehetett… Az árak is a földön járnak, abszolút baráti, bár ez a műanyag poharas ice tea, gyümölcslé… az üvegeset jobban csipáznánk, az kevésbé borul ki ha nekünk ütközik valaki táncolás közben, vagy a nagy tánc hevében is kényelmesebb fogni egy üveget mint egy poharat… A hely elrendezése tetszetős, bár a tánctérről a pultokat kiszedném, de ez csak ez én véleményem… A porta okés, kedvesek, figyelmesek… Éjfélre telt ház volt! nem nagyon tudok mibe belekötni… talán mert nincs mibe.

És akkor szolok a lényegről is. Az estét Dj Newl indította el. Állati zenéket tolt végig, nem hiszem, hogy létezik olyan zenefán aki erre mozdulatlanul bírt volna ácsorogni. Annyira nem vagyok a vokálos track-ekért, de Newl-nak sikerült a legelvetemültebb house muzsikákat előszednie, mindemellett végig vigyorgott, táncolt, együtt élt a közönséggel. Bombasztikus élmény volt!

A folytatásban Chriss Ronson vette át a dj pultot, és 1995-2000-es évek legbitangabb house zenéiből összeállított szettet nyomatott, néhány hangulatában abszolút idevágó frissebb muzsikát is belecsempészve. Hihetetlen nagyot tolt az ember! Mondjuk őt annak idején is imádtuk, emlékszem mindig ő zenélt a nagy külföldi nevek előtt, és mi már nyitásra ott tobzódtunk a dj pult előtt, hogy halljuk a nagy Chrisst elejétől, végéig! Soha sem okozott csalódást, maximum még kellemesebbet mint amire számítottunk. Hát ez most is így volt!

Ezek után Dj Budai állt a pulpitus elé, és előadta pontról pontra úgy ahogyan az a lemezen meg van írva a Techno-House Classics-t. Aki elektronikus zenét hallgat, az minden bizonnyal már kismilliárdszor végigpörgette ezt a legendás lemezt, és minden hangot ismer róla… de a buliélményt, azt csak most csak itt tapasztalhatta meg a nagyérdemű rajongótábor. Szóval az albumot már nem kell bemutatni, az viszont hogy mit hoz ki az emberekből, valami egészen hihetetlen! Totális megőrülés vette kezdetét, önfeledt tánc és sikítozás! Olyan energiabomba robbant fel, amit egyszerűen nem lehetett kordában tartani, leírni sem. Imi vigyorgott és tombolt végig, mellette Chriss Ronson is totális átszellemült állapotban csapatta, megmutatta hogyan mulat a dj egy barátja buliján ha egy időutazáson vesz részt. A dohányzó kiürült, a WC-n sem szállingóztak, mindenkit magával ragadott a zene! Eszeveszettül élveztük!

A Techno-House Classics újrahallgatása, tombolása után a HardFloor live műsora következett. Vendégek ide vagy oda, Budai után bárkinek nehéz lett volna olyat alkotni ami vitte volna az éjszaka koronáját. Azért nem volt ám olyan rossz. A kezdés nekem kicsit monotonnak tűnt, de aztán szépen beindultak a dolgok, és ebből is totális megőrülés keletkezett. Videot sajnos nem tudok mutatni, de ha minden igaz, akkor a teljes live hamarosan nyilvános lesz, csak győzzük kivárni!

Az estét végül Budai zárta… bakeliten hozta el minden idők legnagyobb rave zenéit! Szóhoz sem tudtunk jutni!

Összességében szenzációs élményekben volt részünk az éjszaka folyamán, jó volt a társaság, fergeteges a hangulat, és zseniális a zene. Köszönjük, hogy vagytok nekünk! Várjuk a folytatást!


Szólj hozzá!

Leave a Comment