Sokan sokféleképpen kezdenek bele egy ilyen beszámolóba.  Talán a legjobb, ha előre közlöm mindenkivel: hosszú leszek. Egyszerűen azért, mert bőven van mesélnivalóm, ebből kifolyólag tartalommal tudom és főleg szeretném megtölteni a beszámolót. Két szálon fogom futtatni az eseményeket: cikkem első részében próbálok egy kis alapot, támpontot, segítséget nyújtani azoknak akik eddig is eljátszottak már a gondolattal, hogy ellátogatnak az EXIT-re, de különböző okok miatt eddig nem sikerült eljutniuk a fesztiválra. Igyekszem segíteni több dologban: jegyvásárlás, szálláslehetőségek, étel- és italárak a városban és a fesztivál területén, pihenés, kikapcsolódás stb. Másrészt a nevéből adódóan megpróbálom megosztani tapasztalataimat, a négy éjszaka során átélt felejthetetlen zenei élményeket mint egyszerű fesztiválozó.

Elsőként 2007-ben három barátommal vágtunk neki a több mint 6 órás vonatútnak, hogy megízlelhessük az újvidéki fesztivál ízét. Mondanom sem kell, hogy nem bántuk meg! Sőt, az ott kialakított kapcsolatok következtében egy nagyon masszív és összetartó baráti társaság verődött össze, aminek köszönhetően két évvel később, a 10 éves jubileum alkalmával egy több mint harmincfős csapattal mulattuk végig a négy napot. A 2010-es és a 2011-es év nálam kimaradt ugyan, de idén ötödik alkalommal adatott meg, hogy sokadmagammal “meghódítsam” Petrovaradin erődjét. Ennyi év tapasztalattal tudtam mire számíthatok, még akkor is ha minden évben van némi változás a lebonyolítást illetően. Idén az új fizetési metódust sorolnám ide, de nem szeretnék ennyire előre szaladni, mindenről bővebben a későbbiekben.

novisad
Újvidék főtere

Az utazás:

A fesztivál helyszíne a Vajdaság fővárosa, Újvidék (szerbül és horvátul Novi Sad). Lakossága az agglomerációval együtt meghaladja a 340 ezer főt, ezzel egyben Szerbia második legnagyobb települése. A várost, akárcsak fővárosunkat kettészeli a Duna, Budapesthez hasonlóan a belváros itt is a folyó bal-, míg a vár, a rendezvény helyszíne valamint a nyugodtabb, csendesebb városrészek valamint a környező kisebb falvak többsége a jobb partján helyezkednek el. Magyarország területéről Újvidék többféleképpen megözelíthető, aki az autóval való utazást választja, annak lakókelye függvényében más-más megoldás kínálkozik.

A Dunántúl nyugati és déli részéről indulva érdemes Horvátországon keresztül elérni a várost, mivel egyrészt az utolsó néhány tíz kilómétertől eltekintve (a horvát-szerb határ közelében és a szerb oldalon végig) szinte tökéletes minőségű aszfalton utazhatunk, másrészt a kisebb átkelők forgalma a magyar-horvát és a horvát-szerb határnál sem számottevő. A jövő évtől ráadásul már csak a második résznél lesz okmányellenőrzés és vámvizsgálat, tehát valójában egyszeri határátlépéssel kell számolnunk. Hasznos információ lehet, hogy egy ideje már nem szükséges a határátlépéshez útlevél, személyi igazolvány is elegendő! Budapestről és az Alföld szinte teljes területéről az M5 – Röszke – Szabadka – Újvidék útvonal ajánlott, az utazásra szánt időt a röszkei átkelő forgalma befolyásolhatja jelentősebben. Aki azonban élményekben nagyon gazdag de lassabb utazásra vágyik, miközben elég bátor ahhoz, hogy igénybe vegye a MÁV szolgáltatásait és a vasúti közlekedést választja, naponta háromszor van lehetősége vonatra szállni. Délelőtt 10-kor, délután 1-kor majd legkésőbb este 22:20-kor, a nemzetközi járatokra a retúr jegy 24,6 Euro összegért váltható meg. Az utazás kérdésköre egyéni döntés, én a magam részéről továbbra is maradnék a kényelmesebb, gyorsabb és négy fővel már jelentősen olcsóbb megoldsánál, az autónál. Zárójelben jegyzem meg, hogy mind a horvát mind pedig a szerb benzinkutak üzemanyagárai jelentősen, akár 50-70 forinttal is olcsóbbak lehetnek a hazaiakhoz viszonyítva, így a gépjármű fogyasztásától függően már három főtől is érdemes ebben a megoldásban gondolkodni.

A városban a legjobb közlekedési eszköz egyértelműen a taxi – nyilván ha valami gyalog is könnyen elérhető, érdemes egy belvárosi sétába belevágni – melynek okai a városban éjjel-nappal cirkáló elképesztő mennyiségű sofőr, valamint az olcsó árak. Társaságtól függően lehetnek apróbb eltérések, de ez jóval gyorsabb és kényelmesebb megoldás mint a busz. Nagyváros lévén természetesen itt is működik tömegközlekedési hálózat, de a vonalak ismeretének hiányában valamint a budapestihez viszonítva is öregnek számító és ebből adódóan korszerűtlen géppark miatt ezt az opciót senkinek sem javasolnám. Mielőtt belevágnánk egy taxi túrába – különös tekintettel reggel, a fesztiválról hazafelé jövet – mindenképp ajánlott az árakat jó előre lefixálni, mert kellemetlen meglepetések érhetnek a végcélnál. Akárcsak itthon, ott is találunk hiénákat, ezek egyikébe még ennyi idő után is sikerült belefutnunk valamelyik reggel, mivel azonban hatan utaztunk az öt fős Citroënben, jobbnak láttam nem vitatkozni pilótánkkal.

Jegyek:

Az elsőként megrendezett és gyakorlatilag egész nyáron át tartó fesztivál kuriózumnak számított. Azóta viszont tendenciává vált a “négynapos hétvége”. Egészen az idei évig, mikor is öt napossá bővült a fesztivál, egy szerda esti másfél órás Chic feat. Nile Rodgers buli köré épített nagyszínpados koncertsorozattal nyitották meg a 2013-as EXIT-et. A szerda esti rendezvény a “heti” karszallaggal ingyenesen volt látogatható, azonban aki csak erre volt kíváncsi, a helyszínen kellett jegyet váltania. A napijegy árak 3000 – 4000 Dinár [ezek után RSD] között mozogtak, a legmélyebben a szombat esti tikettért kellett a zsebünkbe nyúlni, ez 3800 RSD összegért volt váltható. Részemről évek óta a négynapos, jelen esetben ötnapos jegy a nyerő, azon egyszerű oknál fogva mert így a legolcsóbb és ha esetleg nem akarok vele felmenni a fesztiválra nem jár semmilyen következményekkel. Az első néhány ezer belépő akciós áron, 5490 RSD (mai árfolyamon 13.725 HUF) összegért talált gazdára majd egységesen 5990 RSD-t (14.975 HUF) kértek darabjáért. Aki esetleg hozzánk hasonlóan nagyobb társasággal érkezne, érdemes az 5+1-es akciós jegyek után érdeklődni, ez a gyakorlatban azt takarja, hogy minden ötödik belépő mellé egy hatodik jár ajándékba. Deal! A jegyrendelés folyamata a 21. századi internetes világban pedig nem is lehetne egyszerűbb, mint néhány kattintás a fesztivál hivatalos weblapján.

stateofexit
Petrovaradin, a fesztivál helyszíne

  Szállás:

Most, hogy megérkeztünk és zsebben vannak a jegyek, nézzük, hol tudjuk majd pihentetni táncban és sétában megfáradt végtagjainkat! A szállásra is több alternatíva kínálkozik, nyilván a rendelkezésre álló anyagiak függvényében. Itt is élhetünk nagylábon, ehetünk kaviárt és kísérhetjük Krug-val vagy Don Perignon Roséval egy elegáns belvárosi hotleban, mehetünk a WC-re is taxival és minden egyes korsó sört felhozathatunk a szobapincérrel, de aki egy balkáni fesztivált így szeretne végigbulizni annak ajánlom az első napon a belvárosi hídról a Duna hullámai felé venni az irányt. Gyerekek itt nem a rongyrázás a lényeg!

Mivel Novi Sad egyetemi város, egészen biztosra veszem, hogy aki szán rá elegendő időt, az talál megfelelő apartmant, házat, lakást, akármit, melyet a tulajdonostól egy előre kialkudott összeg fejében lehet kibérelni. Persze eleinte mi is a kényelmetlen, de olcsó campinget válsztottuk, ami többször is a jegyárban foglaltatott, viszont idén és tavaly is a komfortosabb megoldást részesítettük előnyben. A társaság kétfelé válva egy hatalmas, négyszobás családi házat bérelve, valamint egy belvárosi hotel néhány szobáját elfoglalva oszlott el a városban. Az általunk elfoglalt szállások árában valójában nem jelentkeztek jelentős különbségek. Az apartmanház 15 EUR/fő/nap áron lett a részünkre kiadva, a főtér szomszédságában fekvő hotelban pedig 16 EUR/fő/éj összegért lehetett átvenni a kulcsokat. Az egy Euro nem tétel, főleg annak tekintetében, hogy az ár mindenki részére egy bőséges svédasztalos reggelt is tartalmazott. Ismét csak ezt tudom mondani: Deal!

Árak:

Mivel én nem a hotelban szálltam meg, csak mint “besurranó” vendég vettem igénybe a szolgáltatásokat, de ezekkel tökéletesen meg voltam elégedve. Egy közeli helyen négyesben elfogyasztott hatalmas grill-tálat követően mindössze egy kis desszertre és egy kávéra vágytam. Hogy miért? Maga a tál tartalmazott öt különböző, összesen több mint egy kilógrammnyi grillezett húst, paradicsomot, uborkát, káposztát, hagymát, salátát, többféle dipping szószt és a pljeskavica-hoz is használt zsömlét. A plejskavica pedig nem más mint az „itteni hamburger” rengeteg zöldséggel és ínycsiklandozó szószokkal. Laktató az egyszer biztos, akárcsak a grilltál volt! Azt talán mondanom sem kell, hogy nem tudtuk elfogyasztani. Ennek az ára mindössze 1500 RSD, ami több mint korrekt. Ezután bementünk a hotelba majd öt főre bővülvén kikértünk egy-egy kávét és elosztottunk két különféle desszertet aminek fejében a számlán 1020 RSD összeg szerepelt. Azt hiszem ez is elfogadható. Nem fogom felsorolni az étlapon szereplő összes lehetőséget, de egy egyszerű, kétfogásos ebédet vagy vacsorát is  megúszhatunk mindennel együtt 1200 – 1500 RSD/fő összegből.

Ha valaki a délutáni városi séta alklamával mindössze egy korsó jéghideg sörre vágyna frissítő gyanánt, üljön be bárhova és igyon egyet, az ára szinte bármelyik vendéglátóipari egységben 120 – 150 RSD között mozog. A két helyi sörspecialitás a LAV és a Jelen Pivo, melyek főzési eljárását akárcsak az otthoni sörökét itt is folyamatosan újítják, változatják, hol kisebb hol több sikerrel. Társaságunk körében  idén a LAV kevésbé volt népszerű, valahogy nem érződött az a korábbi frissesség és a könnyű, lágy íz ami a korábbi években jellemezte. Ellenben a Jelen Pivo csapolva tökéletes választás, aranysárga, jéghideg, selymesen lágy nyári frissítő! Üvegben és palacban bármely boltban kiszerelés függvénéyben 80 – 220 RSD közti áron kaphatók, én legjobban a 2 literes műanyag palackost preferálom, mivel így nem kell folyamatosan dobozt/üveget nyitogatni, kollektív italozáshoz pedig tökéletesen alkalmas. Sajnos azonban a hűtőben való helykihasználás nem a legoptimálisabb, viszont a nagy mennyiség miatt nem is melegszik meg 10 perc alatt.

Az árak a fesztivál területén az évek alatt ha kis mértékben is de folyamatosan emelkednek, valamint az eddigi években megszokott token rendszert felváltotta a mágneskártyás fizetési struktúra. Már a tokens rendszer is jóval gyorsabb volt az állandó bukszában kutatástól, ez a szisztéma viszont talán mégjobban felgyorsította a folyamatot. Egyetlen hátránya, hogy a balanszot csak a pultnál tudod megnézni, így ha kikéred az italt és nincs rajta elegendő kredit, elkerülhetetlen az újbóli sorbanállás, ráadásul kétszer. Az italárak hazai viszonylatban átlagosnak mondhatók, egy üveg ásványvíz 100 RSD, az üveges üdítő és a pohár bor 170 RSD – nem egy Châteauneuf-du-Pape de még egy közepes minőségű Bikavér is klasszisokkal jobb ennél – a fél literes, dobozos almás Sommersby cider 290 RSD, a korsó zöld Tuborg sör pedig 195 RSD. Sajnos idén már nem élt az akció, de korábban kapható volt a sör egy bizonyos 5+1-es verzióban, mely azt jelentette, hogy öt sör áráért egy öt férőhelyes karton sínben elhelyezett öt teli korsó mellett egy hatodikkal a kezedben érkeztél vissza a bárpulttól a többiek legnagyobb örömére. Égetett szeszes italt mindössze egy helyen találtunk a belterületen, ami talán nem is probléma, mivel  nyugati barátaink nem arról híresek, hogy tudják tartan a mértéket, ezért veszélyes, és azzal szerintem senki sem tud vitatkozni, hogy a frissítő hideg sörnél nem esik semmi jobban a forró nyári reggeleken.

Még az utazás résznél említettem, hogy az újvidéki taxizás árfekvése több mint kiváló. Az apartmanház ahol laktunk, egy a Petrovaradin felőli oldalon, a hegy tetején lévő kis falucska szélén helyezkedett el. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a fesztiválra menet és onnan hazafelé jövet napi rendszerességgel voltunk kénytelenek igénybe venni valamely társaság szolgáltatásait. A ház és a bejárat közti távolság – többféle útvonalon lehet megközelíteni a várat – legalább 7 de inkább 9 km. Ezen távolság megtétele után aktuális sofőrünknek minden egyes alkalommal 380 – 500 RSD közötti összeggel vastagodott a pénztárcája. Fejszámolók előnyben, de ha kerekítve 1200 HUF/ 10 km = 120HUF / km összeggel számolok, úgy érzem alátámasztást nyert első mondatom végén tett kijelentésem.

EXIT Festival 2013 – RE-Volution

Most pedig következzen az, amiért eredetileg belevágtam és amiért ez a beszámoló született! Azt hiszem bevezetőnek elég volt a fentebb olvasható rövidebb novella, talán túl is teljesítettem, így a következőkben nem kívánok foglalkozni mással, mint a zenékkel, a vizuállis élményekkel, a közönséggel, a hangtechnikával és a fellépők szettjeivel.

Ahogy azt korábban említettem, az idei EXIT a hagyományoktól eltérően ötnaposra sikeredett. Terveztük nagyon a megjelenést az első, vagy ha úgy jobban tetszik nulladik napon de az időjárás közbeszólt. Észak-nyugat felől már utunk során feltűnt, hogy elkezdett borulni és sajnos ez rányomta a bélyegét az egész szerdai éjszakára. Lehűlt a levegő , felerősödött a szél, dörgött az ég és többször villámlott is, így jobbnak láttuk ha inkább a szálláson maradunk és szűk körben egy laza pálinkázást iktatunk be nulladik nap gyanánt.

 DAY 1

Valójában csak szombaton éreztük annak a jelentőségét, mennyire jó döntést hoztunk. Az első, csütörtöki napon így frissen és kellő energiával tudtunk megérkezni az éjjel 1 órakor kezdő holland DJ és producer Dexter szettjére amelyet a Happynovisad stage-en tolt. Olyannyira kellemes detroiti house és acid house zenéket játszott egész végig, hogy bemelegítés helyett egy főműsoridős produkciónak is tökéletes lett volna. Így fájdalom, de kimaradt az ekkor a Dance Arena-ban liveozó Kate Boy fellépése. Dexter kezdése picit csúszott, így utolsó percei egybe estek Fatboy Slim kezdésével, így arra gondoltam adok egy esélyt a brightoni úriembernek, hátha meggyőz a produkciójával – rögtön hozzáteszem, hogy az előbb említett szett után még egy jól összerakott korábbi önmagát idéző house szettel is elég nehézen sikerült volna. Mikor megjelent a DJ pultban egy térdnadrágban, Hawaii ingben ráadásul mezítláb (!) már éreztem, hogy ebből semi jó nem fog kisülni. Eleinte azt hangoztattam, hogy Fatboy Slim vagy nagyon jó kis tribal-house szettel fog fellépni vagy egy semmitmondó, hatásvadász, agyoneffektezett, saját slágerek ismert motívumaiból felépített electro-house haknit fogunk hallani. Mondanom sem kell, hogy melyik jóslat következett be… Nagyjából 10 percig bírtam hallgatni ezt a szart és inkább 180 fokos fordulattal visszamentem a Happynovisad stage-re. Ekkor már a raszta hajú Alden Tyrell játszott, aki honfitársához hasonlóan egy rendkívül egyedi, energikus, az érzelmeket nélkülöző acid-house, néhol inkább techno szettet tolt. Az előtte fellépő Dexternek pedig annyira bejött a hangulat, hogy ott maradt még, így szem- és fültanúi lehettünk kettejük B2B szettjének is. Egészen addig, míg meg nem érkezett a harmadik hollandus, Gerd aki nemes egyszerűséggel csatlakozott hozzájuk és hármasban zenéltek tovább.

DSCN4014
Seth Troxler és a táncoslányok

A magam részéről nagyon szívesen hallgattam volna tovább ezt a hármast, de 4-kor kezdett a Dance Arena-ban Seth Troxler, akit feltétlen meg szerettem volna meghallgatni, mivel eddig nem volt erre alkalmam. Csak elképzelésem volt arról, mire is számíthatok az eredetileg amerikai de már Berlinben élő előadótól, a DJ szett mégis valamelyest felülmúlta várakozásaimat. Attól eltekitve, hogy az első néhány mixelés nem sikerült tökéletesre, a folytatás kárpótolt mindenért. Amikor kb 15 perccel a kezdés után lejátszotta Deetron – I Cling című trackjét Aril Brikha remixben, tudtam, hogy valami elképesztő oktatásban lesz részünk. Néhány kivételtől eltekintve csak régebbi darabokat játszott, az Audion – Mouth To Mouth-ra felrakott Steve Bug klasszikus, a Traffic Signs – Big Fake a reggeli napfelkletében be kell vallanom, nálam felért egy zenei orgazmussal! Egy jól felépített, nagyon kellemes, dominánsan tech house zenékből álló másfél órás DJ szettet hallhattunk, majd 5:30-kor az Apollonia trio vette át az uralmat a lemezjátszók felett.

A francia csapat, (művész)név szerint Dyed Soundorom, Shonky és Dan Ghenacia még 2012-ben, ugyancsak Apollonia néven alapítottak saját kiadót, itt próbálják összpontosítani az általuk képviselt nagyon egyedi deep-house és tech-house hangzást, miközben a muzikálisan hasonló elépzelésekkel bíró, hasonlóan gondolkodó előadókat igyekeznek szépen lassan magük köré gyűjteni. Ezidáig ritkaság számba ment hármuk közös fellépése, elsősorban exkluzív európai helyszíneken zenéltek, mint a Panorama Bar, a DC10, a londoni BPM Fest vagy a Fabric – egyébiránt ők készítették el a legfrissebb, 70-es sorszámú Fabric mixlemezt is. A CD-t végighallgatva a hármas által elém varzsolt zeneiség és a Dance Arena reggeli napsütéses pillanatainak képi elemei tökéletes összhangban álltak egymással. A fesztivál első napjának zárásaként ez tökéletesen beleillett a képbe, jól táncaolható, kézfelrakós house zenék szóltak végig, láthatóan a srácok is nagyon jól érezték magukat, úgy összességében az egésznek megvolt az általam várt feelingje. Tucatnyi igényes zenéből, remekül felépített, néhol kissé hullámzó szettet hallhattunk, egy kellemes kis utazást a progressive house, a deep- és a tech house határai között lavírozva. A legjobb pillanatokat és zenéket akkor sikerült elkapni, mikor Ghenacia irányította a csapatot. Összességében sikerült bepillantást nyernünk az Apollonia által prezentált különleges hangzásvilágába, melyről az a véleményem, hogy egy rendkívül előremutató, sokat ígérő project aminek a teljes képe – és ezt a szervezők rovására írnám – jóval több mint másfél órában kell, hogy igazán megmutatkozzon.

DSCN4023
Seth Troxler a Dance Arena tetejéről
 DAY 2

Elérkezett a pénteki nap, ami a legerősebb zenei felhozatalt tartogatta, természetesen nem a mainstream vonalat felvonultatva. The Prodigy koncert és DJ Fresh Live a nagyszínpadon, Mathew Jonson Live, vagy a detroiti lemezjátszóvirtuóz Jeff Mills a Dance Arena-ban. A Prodigy-t egyfelől már hallottam 2009-ben és nem igazán tetszett, másfelől nem éreztem az erőt a pogo-hoz így csak célirányosan Gregor Tresher szettjére értünk fel. Elvileg Live-nak volt meghírdetve, de a Break New Soil kiadó feje – nem szeretem ezt a szót de ezt fogom használni – egy “kamulive” produkcióval rukkolt elő. Nos, a kifejezést definiálva arról volt szó, hogy nagyrészt saját trackek szóltak ebben az egy órában, de ezeket nem sávonként játszva, egyenként felvezetve, laptopról és egyéb vasak segítségével élőben, hanem nemes egyszerűséggel CD-ről szólaltatta meg. Végig koncentráltan, okosan felépítve és lendületes zenéket játszott, ahol néhány kiadatlan darab mellett megszólaltak nemrégiben megjelent és korábbi klasszikusok, mint az Unfold, az About A Good Place vagy a Sidewinder. Sokadszor hallottam Treshert, nem állítom, hogy nem tud ő jobbat, valamint kíváncsi lettem volna egy 100% Live produkcióra, de ott és akkor mindenkinek tetszett és tökéletesen beleillett az este zenei ívébe.

DSCN4051
Gregor Tresher mellett már Mathew Jonson készülődik

Hajnali 1 órakor lépett a pultba a kanadai Mathew Jonson, aki – ahogy ez tőle elvárható volt – egy hibátlan Live produkcióval kápráztatta el a Dance Arena közönségét. Nálam eleve magasra tette a lécet a Hyperspace-en játszott szettjével, meg amúgy is egy valóban sokoldalú művészről van szó, de minden várakozásomat felülmúlva teljesített. Rögtön második trackként felcsendült a Return of the Zombie Bikers című Wagon Repair himnusz, amit kicsit később a tavaly előtti nyár egyik slágere a Learning To Fly követett. Végül a felejthetetlen live show zárásaként jött egy több mint 15 perces blokk, ez volt számomra a fesztivál másik csúcspontja. Az élményt, mikor a klasszikusnak számító Marionette után azonnal lejátszotta a Decompression-t egyszerűen nem lehet szavakba önteni, így inkább megörökítettem!

Az egy órás élő produkciót követte a detroiti technoszcéna egyik, ha nem a legismertebb alakja, Jeff Mills. Részemről az ő kétórás DJ szettje volt a fesztivál egyik leginkább várt produkciója. Megmondom őszintén, többször hallottam már különböző fesztiválokon élőben, de valahogy sosem ő volt az akit kiemeltem a fellépők közül. Aztán a tavalyi londoni Cable klubbos fellépése valóban felejthetetlen élményekkel ajándékozott meg. Nyilván amikor a 4 lemezjátszó + Roland TR-909 dobgép kombinációjában merülnek ki a szetthez felhasznált eszközök és mindezt egy majdnem egész éjszakán keresztül, az teljesen más dimenzió, mint egy rövidke, 1-2 órás fesztiválszett. Nyers, minimalisztikus, piszkos, lendületes, hamisítatlan detroiti techno szettet hallhattunk, én legalábbis egészen addig azt hallottam míg bele nem futottam egy nagyon barátságos montenegrói párba, akik ha már arra jártam és szóba elegyedtünk rögtön meg is kínáltak egy kis hazaival: slivovica és szőlőpálinka – bár nem hinném, hogy ezt olvassák de ezúton is köszönöm nekik, mert nagyon jót tett a torkomnak, csak az agyam látta kárát. Ennek az iszogatásnak az lett a végeredménye, hogy a Matador Live közepén vettem észre, hogy már nem Jeff Mills áll a pultban. A slivovica + szőlőpálinka kombinációja egyetemistáknak is különösen ajánlott, kiváltképp vizsgaidőszakban!

DSCN4068
Mathew Jonson Live és az ehhez tökéletesen passzoló minimalisztikus vizuál

Ismerem ugyan Matador munkásságát, de a liveja számomra semmi különlegeset nem tartogatott, nem voltam extázisban, hogy végre őt is meghallgathatom. Minden extra nélkül simán nagyon jó zenéket pakolt, Mills után egy tökéletesen passzoló levezetést hallhattunk. Rémlenek az ismert M_nus-os slágerek, mint a Kingswing vagy a Klay, játszotta Bryan Zentz – D-Clash és a Depeche Mode – Soothe My Soul remixeket is. Feltűnő volt az az elképesztő energia ami a pirkadathoz társulva átjárta az egész Arena-t. Aztán jöttek Pan-Pot-ék! Szokásos jóság, nagyrészt ismeretlen technok, egy-két zene kivételével szinte semmit nem tudok megnevezni. Viszont amiért nagyon nagy piros pont a srácoknak az a reggeli napsütésben ránk zúdított több mint 10 éves Gigolo classic, Vitalic és a La Rock 01. Mind a mai napig óriási kedvenc!

A pénteki este zárásaként – vagy inkább a szombat reggeli kávé helyett – 6:30-tól megérkeztek a helyi erők: Lea Dobricic, Marko Milosavljevic és Dejan Milicevic pakolták a lemezeket zárásig. Hihetetlen népszerűség veszi őket körül hazájukban, a közönség egyszerűen imádja őket, ami nem is csoda, hiszen ki más tudná jobban mit is kell ilyenkor játszani mint akik itt nőttek fel. Mondanom sem kell, hogy meg is feleltek az elvárásoknak. Majdnem két órán keresztül játszottak, elejétől a végéig vidám, kézfelrakós, groove-os technok szóltak, a reggeli napsütésben pedig mind a DJ-k mind a közönség egyszerűen megőrült.

DSCN4075
DAY 3

Aki gyakorlott fesztiválozó, nyilván tisztában van vele, minden ilyen többnapos program alatt eljön az a holtpont, amikor az ember érzi, hogy elfáradt, nyűgös, nincs ereje felkelni, nem akar felmenni bulizni, holott tudja, hogy még vissza van az esemény egy jelentős része. Az EXIT-en általában a szombati este szokott lenni ez, melyen idén a parasztvakító, mainstream nevekkel teletűzdelt lineup egyáltalán nem javított. Megmondom őszintén semmi kedvem nem volt felmenni a várba, mégis erőt vettem magamon és megtettem.

Éjfélkor kezdett az a David Guetta, aki már 3x vonult vissza, aki már csak a legritkább esetben és kizárólag különleges fellépéseket vállal, akiről talán lassan az is kiderül, hogy páros szervei nélkül is képes haknizni, miközben elfelejti elhozni nem létező lemezestáskáját. Az emberi leleményesség határait hiába is feszegetjük, tudjuk mindannyian, hogy ez az ami eladható, és az ő esetében semmi másról nincs szó. Éjféli kezdés ide, beharangozott Guetta show oda, fél 1kor még jobbról balra fordultam az ágyban, hogy bírjam reggelig. Volt aki bevállalta a show-t, meséltek nekem tűzijátékról meg konfettiesőről, de egy percig nem bántam meg, hogy idén is kihagytam a francia pénzeszsákot.

DSCN4116
pirkadat a Dance Arena-ban szombat reggel

David Guetta szettje után, a legnagyobbb tömegtől egyáltalán nem zavartatva sikerült minden idők talán leggyorsabb bejutását produkálni, így semmi akadálya nem volt annak, hogy éjjel 2 órától belevágjak a harmadik napi bulizásba. A Dance Arena-ban ekkor Mark Knight állt a lemezjátszók mögött és bármennyire is hihetetlenül hangzik de abszolút vállalható és hallgatható szettet játszott. Tekintettel arra, hogy az előbb említett “francia playgomb-király” és az utána fellépő  “skandináv Sláger Tibó” közti időzítés nem sok jóval kecsegtetet, sikerült beleilleszteni egy-egy Green Velvet-et, Jon Rundell-t, Nicole Moudaber-t és Gary Beck-et de DJ Hyperactive – Wide Open című trackjének Len Faki DJ Edit-je volt a legváratlanabb húzás. A szett elejét nem hallottam, de az utolsó, slágerekkel teli negyedórás blokktól eltekintve nagyon kellemes csalódás volt. Az Underworld – Born Slippy, Faithless – Insomnia és a Laurent Garnier remix, a Man With The Red Face gyors egymásutánban nekem picit hatásvadász volt, de a közönség nagyrésze szemmel láthatóan erre volt vevő.

DSCN4103
hamisítatlan Innervisions hangzás Dixon-tól

Na meg Steve Angellora! Sokszor és sok helyen kifejtettem már a véleményem a sztárallűröktől sem mentes DJ-zésről és arról a folyamatról, hogy zeneileg rossz hatással van mindenkire, ha anyagi érdekek kerülnek előtérbe a muzikalitás helyett. Nem tagadom, sosem voltam Steve Angello fan, de korábbi munkássága előtt fejet hajtok. A 2000-es évek elején egy merőben más vonalat képviselve tényleg korrekt house zenéket írt, majd jött a Swedish House Mafia és egyszerűen átesett a ló másik oldalára. Ttisztában volta vele, hog az idei EXIT-en az utóbbi arcát fogja mutatni, és így is alakult. Játszott másfél órát, kínkeservesen végig is hallgattam, de ez számomra értékelhetetlen volt. Nem az én tisztem eldönteni, hogy mi alpján válogatja a zenéket – ráadásul ezek túlnyomó részének annyira komplex ritmusképlete van, mint egy kisbalta működési mechanizmusa – sem pedig az, hogy mi alapján építi fel a szettet. Viszont amikor egy komplett blokkról hallható, hogy előre össze van rakva, és miközben ez a blokk szól a lemezlovasnak van ideje önmagát ünnepelni és sztárolni hosszú perceken keresztül, holott azon kellene gondolkodni melyik is legyen a következő két track, na az valahol nekem a lemezlovasság megcsúfolása és a fenék egy laza mozdulattal a közönség arcába való fordítása. Úgy vélem, hogy a show része a bulinak, de az egy-egy kiállás alkalmával a nyakunkba zúdított konfettieső és a DJ pult aljából felcsapó lángcsóvák már túlzás, avagy inkább a popsztárrá válás jeleként értelmezhetők.

Alig vártam, hogy 4:30-at mutasson a vekker, ugyanis ekkor kezdett Dixon és az Âme páros egyik fele, Kristian Beyer. Természetesen az este zenei koncepciójába nem fértek bele, nyilván az okokat keresvén vicces lenne a berlini páros által prezentált hangzásvilágot felhozni. Utólag kijelenthetem, hogy egy szenzációs back to back szettet hallhattunk. Nyilván nem oda való szettet hallottunk, az imént említett előadók után nehéz is lett volna. Hozták a kötelezőt, talán túl is teljesítették az elvárásokat, végig lassú, mély, érzelmes house zenék szóltak, hosszú kiállások, vokál, egyszóval hamisítatlan Innervision hangzás. Külön kiemelném itt is, hogy a lejátszott trackek jelentős részét a mai napig homály fedi, mindössze két slágert ismertem fel, Dinky és a Falling Angel mégpedig Mathew Styles által újraértelmezve, valamint Ry Cumming & Frank Wiedemann és a Shortline mégpedig Frank remekbe szabott remixében.

DSCN4114
az Âme csapat egyik fele: Kristian Beyer

A szombati nap záró szettjét pedig a brit Subb-an, Adam Shelton duotól hallhattuk. Azaz csak halhatták, akik bírták végig a gyűrődést, részemről győzött a fáradság – igen, még ennyi pihenés után is – így jobbnak láttam hazafelé venni az irányt és energiatartalékaimat a vasárnapi záró napra koncentrálni.

DAY 4

Ambivalens érzésekkel keltem ki az ágyból vasárnap délután. Valahol el voltam keseredve, hisz tudtam, hogy a fesztivál negyedik, egyben utolsó napja következik és ezzel vége, de a vasárnapi fellépők névsorát böngészve a negatív érzések helyét egyre inkább a várakozás, az izgatottság vette át.

Fél 12-re értünk fel az Arena-ba, mivel a Scuba vs. George Fitzgerald back to back DJ szettet semmiképp sem akartuk elmulasztani. Eredetileg egy Scuba Live volt feltüntetve, de a technikai feltételek nem voltak adottak, így a szervezők kénytelenek voltak változtatni a programon. Fitzgerald meghívása nagyon jó döntésnek bizonyult és mint tudjuk nem először zenéltek ilyen felállásban. Minden egyes track alkalmával hallható volt, hogy tökéletesen érzik egymást, ismerik egymás gondolatait, remek párost alkotnak a lemezjátszók mögött. Olyan kiváló darabok pörögtek, mint Todd Terje – Ragysh, Deetron – Every Inch (George Fitzgerald Remix), Ali Love feat. Kali – Emperod (Maceo Plex Remix) vagy a nemsokkal utánuk fellépő Dubfire és Oliver Huntemann 2008-as bombája, a Dios ami kétségtelen, Scuba egyik kedvenc darabja hisz nem többször is hallottam már tőle élőben. Többen is szívesen hallgattuk volna őket akár jóval hosszabb ideig. Ha az Apollonia trió fellépése nyomán megjegyeztem, hogy másfél óránál jóval több idő kell ahhoz, hogy igazán ki tudjanak bontakozni, akkor ez a Scuba-Fitzgerald párosra hatványozottan igaz.

DSCN4165
Scuba és George Fitzgerald vasárnapi fellépése

A társaság nagyobbik része azon a véleményen volt, hogy az 1-kor kezdő Eric Prydz nagyon kilóg az esti lineupból, mert a többiekhez viszonítva igencsak mainstream. Inkább csendben maradtam, és arra kértem őket, hallgassák meg a szettet és azután alkossanak véleményt. Bíztam egy energikus, techhes, underground szettben, ami a Cirez D alteregót vagy a Pryda-t jellemzi. A Depeche Mode és a Personal Jesus kezdés valamint a legvégén játszott két Prydz track valóban slágeresre sikerült, de ezen felül a hallottak tökéletesen egyeztek az elképzeléseimmel. Feszes progressive house darabok, eddig kiadatlan Pryda zenék, Cirez D és az On/Off valamint számomra a csúcspont: Guy J és Henry Saiz Meridian című trackje Pryda remixben! A közönség valószínűleg az előző napi Steve Angello által prezentált rádiókompatibilis electro-house szettet várta, de hála Istennek nem így alakult. Sőt, ezek a felvételek mindenkit meggyőztek arról, hogy Eric Prydz az egyik legsokoldalúbb előadó, aki bár ezen a néven lép fel nem feltétlen kell, hogy vocal-house slágerekkel töltse meg a DJ szettjét. Főleg amikor olyan lemezlovasok előtt lép a pultba, mint a közvetlen utána érkező Dubfire!

DSCN4185
az este pozitív meglepetése: Eric Prydz

Pryda szettje alatt és tudva azt, hogy Guti Live lesz utána, elkezdtem azon gondolkodni, vajon Dubfiretől milyen zenékre számíthatunk majd. Tucat minimáltechnokkal teletűzdelt, értelmetlen kattogást vártam, de erre amit játszott nem nagyon gondoltam: hihetetlen energia, őrületes döngölés, végig letisztult, minimalista, sötét techno szólt. A zenék közül alig ismertem párat, a nemrégiben megjelent Huntemann-val közösen készített Aire és Gesaffelstein – A Lost Era című trackjét kivéve. Bár mindenkiről elmondható, hogy azt játszotta a fesztiválon amire számítottam, kivéve néhány előadót, akik bőven túlteljesítettek. Nos ezek közé sorolom Ali Shirazinia-t is.

Guti live produkciója nekem nagyon nem illett oda Dubfire után, a timeline összeállításról még később kifejtem a véleményem bővebben, nem szeretném szaporítani a szót, mert ezután jött az, amit napokba telt, mire sikerült feldolgozni!

DSCN4218
Akárcsak a kép, ilyen sötét volt Dubfire szettje is

Az amerikai Kerri Chandler neve csak az utolsó napokban lett bevésve a fellépők listájára. Azt, hogy valami nagyon komoly produkciót fogunk hallani, tudtuk, de amit ez a new jersey-i srác művelt arra nem tudok mást használni, mint maga a zenei tökéletesség! Végig halálpontos mixelések, hibátlan deep house zenék tökéletes egységbe gyúrva, semmi kommersz, olyan trackeket pakolt mint Boys Noize – Adonis, John Tejada – Elsewhere, a zárásként lejátszott Jerome Sydenham – The Jockey With Quell alatt pedig robbant a tánctér. Láthatóan végig nagyon élvezte a dolgot, ezt a szettet is tudtam volna még hallgatni órákon keresztül. Az a tény, hogy Dubfire technoja és Guti után ez a szett nagyon nem passzolt az este ívébe mit sem von le ennek a rendkívül szerény fekete srácnak az érdemeiből! Kerri Chandler személyében egy olyan lemezlovast hallottunk, aki a szó legszorosabb értelmében vett nagybetűs DJ és akinek csillaga egyre fényesebben ragyog a house zene egén!

A hétfő reggeli záró szettet szokás szerint a hazai techno élvonal egyik fenegyereke, Marko Nastic prezentálta. A bajúszos szerb fiatalember valószínűleg csak egy “tölteléknév” lenne bármely hazai vagy más európai fesztiválon, de hazájában ő is elképesztő szeretetnek és népszerűségnek örevend. Amit az EXIT fesztivál záró szettje címszó alatt évről évre produkál, megerősít abban, hogy érdemes megvárni a hétfő reggeleket. Idén sajnos csak belehallgatni maradt erőm a történelmi hosszúságú szettbe. A fesztivált eddig pontban reggel 8 órakor zárták, de Nastic úgy érezte maradna még egy kicsit a lemezjátszók mögött így sikerült az amúgy 1,5 órás szettből egy közel 3 órás extended örömzenélést kerekítenie. Végig sötét, mocskos, alattomos technokat játszott és ő is azon technikás lemezlovasok népes táborát gyarapítja, akik amellett, hogy hibátlanul mixelnek, tudnak, valamint akarnak visszanyúlni a gyökerekhez így sokak örömére néhány tracket 12”-es műanyag korongról szólaltatott meg. Respect!

DSCN4231
A Dance Arena hétfő reggel, a lemezjátszóknál: Kerri Chandler

 Utószó:

Akad pár olyan tárgykör, melyről szeretnék még beszélni de az eddigi mondandóm közé nem tudtam vagy nem is akartam beilleszteni.

A fesztivál nívójából adódóan az EXIT-en nem engedhetik meg azt, hogy valami ne legyen világszínvonalú. A világ élvonalába tartozó fellépők mellé világszínvonalú vizuál dukál. Szinte mindegyik szett bemutatásával párhuzamosan többmondatos elemzésekbe merülhettem volna a zene melletti vizuális élményeket illetően. Ezt csak azért nem tettem, mert egyszerűen nem lehet szavakkal megfogalmazni és ezáltal átadni azt a rengeteg szenzációs képsort, ami a szemünk elé tárult. Itt tényleg legalább annyira fontos az az élmény, ami a szemünk elé tárul és ezért ezúton is csak a legmélyebb tisztelettel kell, hogy adózzunk a számunkra ismeretlen VJ-k előtt! Remélem a képek és a kis video összeállítás elegendő bizonyítékkén fog szolgálni mindenkinek aki olvassa ezt a bejegyzést.

Egy-két negatívum ami eszembe jut, mert van az is, nyilván semmi sem tökéletes. Nem látok bele a szervezők lapjaiba, nem tudom ki a felelős a timeline összeállításáért, de tudnám neki javasolni a fellépők zeneiségét picivel jobban tanulmányozni! A péntekt leszámítva gyakorlatilag nem volt olyan nap aminek meg lett volna az íve. Nem látom értelmét az általam legjobbnak ítélt napi bontás felvázolásának, egyszerűen maradjunk annyiban, hogy ha ezen változtatnak és jobban odafigyelnek rá a közeljövőben az mindenkinek csak előnyére válhat. Másik negatívum amit meg kell jegyeznem az az évről évre csökkenő számú ToiToi WC. Ennek az a következménye, hogy szombaton az Arena-ba lefelé menet – már bocsánat a megfogalmazásért – valami orbitális húgyszag csapta meg az orrom ami őszintén szólva egy idő után elviselhetetlen és kibírhatatlan…

Említettem azt a kellemes péntek esti élményt, mikor egy fiatal – na nem mintha én öreg lennék – montenegrói pár kedélyesen megkínált az általuk “becsempészett” pálinkából. Erre utalván jegyezném meg, hogy az utóbbi években megfigyelhető tendencia azt mutatja, a fesztivál közönségének összetétele nagyon is jó irányba változik. Az első alkalommal nem tudtunk úgy megtenni két lépést a fesztiválon, hogy ne egy angol csapat párbeszédébe hallgassunk bele. Már az előző esztendőben is megfigyelhető volt de nekem talán idén tűnt fel jobban, hogy az eddig többségben lévő, otthonról kiszabadult és ezáltal felszabadult, neveletlenül, ordenáré, bunkó modjára viselkedő nyugati fiatalok száma egyre kevesebb és helyüket folyamatosan a hazai fiatalok valamint a korábbi Jugoszlávia tagállamainak – elsősorban Montenegró és Bosznia-Hercegovina – ifjúsága vette át, természetesen a magyarokkal párhuzamosan.

Már az első évben feltűnt, hogy a látvány ami Újvidéken fogad nem hasonlítható semmihez. Nem, nem a történelmi belvárosról beszélek! Sokan puffogtatják a közhelyet, miszerint a magyar lányok a legszebbek. Nyilván a szép relatív fogalom, de ha itt a belvárosban vagy a fesztiválon nagyítóval kellett az átlag alatti lányok után kutatni – persze kutasson aki nem normális! Bármerre néztem, mindenhol csak gyönyörű lányokat láttam. Felnőtt férfiként akkor lenne probléma ha ezeket nem nézném meg, na de itt tényleg a bőség zavarával kűzdök és olyan érzése van az embernek és teszi fel a kérdést évről évre: Honnan a fenéből jönnek elő ennyien? A Dance Arena egy tetszőleges pontján lecövekelve 5 méteres sugaró körben nagyjából 6 és 10 közé tehető az elragadó szépségű lányok száma. Számomra is egy olyan “adalék” ami egyértelműen csak emel az összképen.

 Végezetül pedig szeretnék megcáfolni egy olyan szeteotípiát ami sajnos mesterségesen lett generálva és rengeteg ember elhiszi azt. Hogy miről is van szó? Sokan kérdezték már, hogy nem félek-e leutazni az EXIT-re. A kérdésem rögtöm ez volt: Miért? Igen, és is tisztában vagyok azzal, hogy vannak a mainstream média által feleslegesen gerjesztett rémhírek, és ezek következtében sokan rettegve utaznak le Szerbiába. Itt és most szeretnék mindenkit megnyugtatni: semmi ok az aggodalomra, nem csak engem, egyikünket sem ért még ennyi idő után sem semmilyen inzultus pusztán azért mert magyarok lennék. Sőt, ha bárkit megkérdeztem angolul egy boltban, pubban vagy bárhol, hogy segítene-e bármiben mert nem nagyon értem a nyelvüket, készséggel állt rendelkezésemre. Előfordult, hogy felismerték milyen nyelven beszélünk és önmaguktól ajánlották fel a segítségüket!

Bízom benne, hogy a terjedelem ellenére sikerült egy érdekes és tartalmas olvasmányt prezentálnom mindenki számára és egy átfogó képet nyújtani a sokak által csak nemes egyszerűséggel a világ legjobb fesztiváljának tartott EXIT-ről!

VIDEOK:

]]>