Beszámoló – “Members Of Mayday”

1989. július 1­-én Németországban indult útjára a Love Parade zenei békeforradalomként, melyet huszonkét év alatt tizenkilenc alkalommal rendeztek meg. A cél nem csak a szórakozás volt, hanem hogy a zenén keresztül kiálljanak az emberi jogokért és a szabadságért. A baráti kezdeményezésből globális méretű összefogás lett, minden évben milliókat mozgattak meg Berlin utcáin kamionos felvonulásokkal és techno zenével. Az átütő sikerű esemény híre futótűzként terjedt el az egész világon, ennek nyomán született meg 2000-­ben a Budapest Parádé is, az ország történetének legnagyobb zenei felvonulása. A hét alkalommal megtartott rendezvényre évente több mint fél millió ember gyűlt össze Budapesten. A Trip Hungary csapata azt a célt tűzte ki idén, hogy sok más színes és kalandos program mellett folytassák a hasonló hagyományokat , így idén augusztus 20­-án, kilencévnyi szünet után ismét lesz techno ünnepet rendeztek Westbam, Dr Motte, Misjah, Marusha főszereplésével! Igazi legendák! Aki az ezredforduló környékén élte fénykorát, annak mind nagyot dobbant a szíve a fellépők láttán, rengetegen igazolták vissza az eseményt. A meghirdetett utcai felvonulás végül elmaradt, sokan aggódtak a nagy esőzések utáni talajviszonyok miatt is, lévén az esemény a Kopaszi gáton, egy füves placcon került megrendezésre, a Bevándorlási Hivatal mögött, igazán indusztriális környezetben. Elvileg a lokáció Rio XXL néven fut, de ez senkit ne zavarjon meg. Kb. hasonló helyszínt képzeljetek el, mint amilyen a néhány évvel ezelőtti open air buli volt a Hungexpon. Negyed 5 magasságában érkeztem, sajnos Newl-ról lemaradtam, de a Collins & Behnam párosra nagyon kíváncsi voltam. Négy éve nem léptek fel együtt, ma már teljesen más utakon járnak zeneileg. Sajnos Begit sehol nem láttam, de szerencsére csak ő volt az egyetlen aznapi hiányzó. A helyszínt mindenesetre nagyon jól megcsinálták, a hang veszettül jól szólt, egy pillanat alatt újra elkapott a fesztiválfeeling. A vizuál 10 pontos, és még teljes nappali világosságban is nagyon jól nézett ki, le a kalappal! Egy dolgot hiányoltam, kaját nem lehetett kapni, viszont erre az eshetőségre felkészülve az öt perc sétányira található Magic Burgerben kezdtem meg az alapozást. Kühl vette át a pultot, aki rögtön egy súlyos aciddel kezdett! Meglepődtem! Majd jött a Meet her at the Loveparade, For An Angel, To my beat, Café del Mar…

MOM3

Kühl Tomi óriási zenéket rakott, mindenki mosolygott, én pedig ugráltam veszettül, nagyon jól esett. Lassan szállingóztak befelé az emberek. Átlagéletkor 35 év körül, de komolyan! Komplett családok érkeztek: anyuka, apuka, gyerekek, akik most már nagyjából annyi idősek, mint a szülők, amikor ezekre a zenékre csapatták. Nagyon furcsa volt látni ezt a generációt, megnőtt a pocak, eltűnt a haj, de ilyen őszinte mosolyokat már nem igen látni buliban. Rég túl vagyok már azon, hogy egy buli feltöltsön, de itt olyan energiák szabadultak fel, hogy itt csak vigyorogni lehetett és táncolni! Este 6 magasságában már ki is kiáltottam az év bulijának! Sehol nem éreztem magam ilyen jól idén, mint itt. Aztán jött Budai, az Incident-tel kezdett! A buli zeneisége abszolút a classic vonalon mozgott, de ezt a szót a szervezők igyekezték még véletlenül sem kiejteni a szájukon. Eszeveszettül táncolt már minden 40+-os asszony is, akik eleinte még csak megilletődve álltak a tánctéren. Eszembe nem jutott sörért menni, vagy bármi mást csinálni, aminek nincs köze ahhoz, ami a színpadon történik. Mondjuk a szelfibot nagyon szürreális látványt nyújtott, a közönség öltözködésben hozta az ezredforduló környékének divatját: láthatósági mellény, sípok (szerencsére csak egyszer hallottam, hogy megfújták volna), ingek, füzérek. A mai fiatalok számára ezek már nagyon nevetséges látványt nyújtanak (Buffalot csak egyszer láttam), viszont ennek az ünnepi közönségnek nagy része valószínű már hosszú-hosszú évek óta nem jár bulizni sehova. Látszott az arcokon, mennyi szép emléket csalt elő egy-egy korabeli himnusz. Mire Dr Motte beállt a pultba, már egész sokan lettünk. Ő pedig baromira élvezte a bulit! Többször kijött a pult mögül. Ugrált, táncolt, vezényelt, nagyon jól érezte magát!

Akárcsak Westbam, számomra egyébként ő volt zeneileg az este fénypontja. Szkreccselt is, tolt breakesebb zenéket, leadta a Sonic Empire-t is. Mire besötétedett, iszonyat fesztiválfeeling kerekedett. Egy pillanatig sem bántam, hogy B My Lake karszalagommal a csuklómon inkább itt mulatok. Misjah örök kedvenc, minden idők egyik legkiválóbb producere. Lerment az Access és a Murder was the bass is, na ott teljesen megőrültem! Kicsit hullámzó volt maga a szett, sajnos a technikai problémák is betettek neki. Eltörött a tű, és néha recsegett a hangfal. Marusha zárt, akit még soha nem hallottam élőben. Elmúlt 50, de messziről 30-nak sem nézné az ember! Hihetetlen energiával vetette bele magát, ez a nő valami egészen imádnivaló! Happy hardcore-t tolt, sorban a legnagyobb klasszikusokat a fénykorából. Életemben nem hallottam még ilyen zenéket élőben, valami fantasztikus volt! Mindenki ugrált, kezek a levegőben, soha nem akartam, hogy véget érjen a buli. Sajnos 1-kor le kellett húzni a zenét.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt bennem félsz előzetesen, ennek ellenére a buli minden várakozásomat felülmúlta! Tökéletes! Másnap viszont össznépi harag zúdult az esemény falára a hangpara miatt, amit nem értek. Valóban hallgathatatlan volt a zene hosszú perceken keresztül több alkalommal is, de addig legalább lehetett beszélgetni. Mert különben csak táncoltál, annyira elkapott a vibe! Aki csak Marusha miatt érkezett, azt elhiszem, hogy egy picit csalódott A csúszások miatt kevesebb játékidő jutott neki, és sajnos a technika ördöge is őt tréfálta meg leginkább. Kilenc óra benntartózkodás mellett számomra ez egy bosszantó, de abszolút mellékes közjáték volt. Le a kalappal, történelmet írtatok! Augusztus 20. pedig legyen minden évben állami technoünnep!


Szólj hozzá!

Leave a Comment