Rebekah 16 évesen kapta meg az első lemezjátszóját. Akkor döntötte el, hogy DJ lesz. Jó húsz évvel később immáron olyan nagynevű kiadók jelentetik meg a zenéit, mint a CLR vagy a Soma. Szinte egész életében az angol Birmingham városában lakott. Édesanyja éppen hogy betöltötte a nagykorúságot, amikor világra hozta lányát. Mindkét szülő első generációs punk volt. Rebekah úgy emlékszik vissza, hogy igen viharos gyerekkora volt. Most pedig bemutatja az öt kedvenc helyszínét.

1. The Custard Factory

A Bird’s Custard igen népszerű pudingpornak számított. Korábban itt állították elő. A régi gyárépület ma a kutlúra és művészet melegágya. A volt barátommal mi is rendeztünk itt bulikat. Egy tömbbel odébb helyezkedik el a Rainbox-komplexum, ahol szintén több klub is található. Nagyon különlegesek számomra ezek a helyszínek, hiszen rengeteget buliztam itt és olyan local hero-k is felléptek itt, mint Surgeon, Female vagy Regis.
1
2. The Piccadilly Arcade

Ha a pályaudvarról elindulsz a Victoria Square irányába, akkor útba fogod ejteni ezt az átjárót. Volt itt korábban egy igazán remek lemezbolt és egy ékszerész, ahol régi ékszereket árultak. Ez egy igazán jó hely, ha vásárolni szeretnél. Gyerekkoromban sokat csavarogtam itt. Volt itt egy étterem, a Chez Jules, ahol mindig valami specialitást kínáltak. 15 évesen gyakran ültünk be ide a barátnőimmel. 5 fontért tudtunk megvacsorázni, mielőtt shoppingolni mentünk.
2
3. The Thrifty Store

Ez a város legnagyobb használt ruha boltja. Itt aztán tényleg minden megtalálható. Órákon át tudok bolyongani a sorok között. Fiatalabb koromban nem érdekelt az ilyen, Martens-bakancsot hordtam és farmerban jártam. Most már élvezem. Szeretem a csizmákat, azt hiszem van némi cipő fétisem. Irdatlan mennyiségű csizmát táraztam be magamnak a 80-as évekből, a legkülönbözőbb színben és fűzővel.
3
4. Birmingham csatornái

Ismeritek a Peaky Blinders című sorozatot? A 19.században játszódik, az ipari forradalom idején. Birmingham fontos ipari központnak számított, mivel rengeteg csatornánk van, amin keresztül az áruszállítás zajlott. Ezek a csatornák még ma is megvannak. Gyerekkoromban sokat bringáztam a parton, a külvárosokból egészen a belvárosig.
4
5. The Jewellery Quartier

Ebben a negyedben lehet elsajátítani az ékszerkészítés rejtelmeit. Rengeteg kis maszek ékszerész dolgozik itt. A Jam House is itt található. Ez Birmingham egyetlen jazzklubja. Szeretem a jazzt. Nagyon izgalmas, ahogy ezek a zenészek improvizálnak. Különös szabadság érzete járja át ezt a stílust. Sok Miles Davis-lemezem van és nagyon szeretnék egyszer eljutni New Orleans-ba.
5
Forrás: [Groove]]]>