„Szombaton Bingen városában zenéltem, a Vollgaas nevű rendezvényen. Nagyjából öt perce fejezhettem be a szettemet, épp pakoltam össze a cuccaimat, beszélgettem a többi DJ-vel, amikor odalépett hozzám az egyik rendező (Roger), és megkérdezte, hogy mit keresek a színpadon. Először poénnak vettem a dolgot, aztán némi szóváltás után kiderült, hogy a helyzet véresen komoly. Hirtelen valaki hátulról megragadta a karomat, taszított rajtam egyet, én pedig legurultam a lépcsőről. Elestem és még a falat is megfejeltem. Szerettem volna talpra állni, de tovább ütöttek. Számos zúzódást szereztem, a fejem szerencsére megúszta egy kis dudorral. Roger másnap telefonon szerette volna tisztázni a történteket. Az ütések és a rúgások a biztonsági személyzet részéről érkeztek. A pénztárnál egy ismerősömet is jól helyben hagyták, miközben az állapotom felől érdeklődött. A bejárat előtt tovább folytatódott a csetepaté. Az itt leírt féligazságoktól elhatárolódok. A verekedés úgy történt, ahogy azt fent megírtam. Többet nem szeretnék elmondani az esetről.” (Sven Wittekind)
Mivan?????
A szervezők is kiadtak egy nyilatkozatot, elvileg már szent a béke:
„Kedves Vendégeink!
Roger a színpad mögötti részre ügyelt. Nem ismerte fel a pulton Sven Wittekindet, ezért megkérdezte ki ő. Wittekind nem válaszolt, mivel azt gondolta, hogy csak poénkodnak vele. Mivel sokadik felszólításra sem hagyta el a színpadot, megpróbálta őt eltávolítani onnan. Aminek aztán az lett a vége, hogy a nagy kavarodásban mindketten a földre zuhantak. Sajnos ennek következtében Sven megsérült a fején, Roger lába pedig kificamodott. Roger nem ütött, ezt már Sven is leírta. A biztonsági szolgálat kivezette őket, hogy tisztázzák a helyzetet. Mindkettőjüket nagyon felzaklatta az eset. Sven megnézette magát a kórházban. ugyanis egy púp keletkezett a fején. Ma újra tisztázták egymás között a történteket. Sajnáljuk, hogy a közönség féligazságokból értesült. Kívánjuk mindenkinek a legjobbakat, Sven & Roger”
Akármi is történt és akármelyikük is reagálta túl a helyzetet, ilyen, hogy a szervező még akkor sem ismeri fel a headlinert, miután az befejezte a szettjét, ez nonszensz!
Íme egy kép a helyről, itt pedig az esemény oldala: https://www.facebook.com/events/910342152349781/

]]>