Budapest in the Dark – Az alulról szerveződő technó nyomában

Budapesten számos előremutató, múltba révedő és helyben topogó elektronikus zenei kezdeményezés is fut – a Budapest in the Dark e három idődimenziót nézve úgy előremutató, hogy a múltba is réved azzal, hogy a partykultúra és a elektronikus zene fejlődésének hajnalának hangulatát és teremtő erejét építi újra. A novemberi estjükön a sorozat atyja, Seldon ünnepli a születésnapját – vele beszélgettünk az underground-technó reneszánszáról, bulifilozófiáról, táncszociológiáról és zenepszichológiáról.

Mi a legnagyobb kihívás, de a legnagyobb haszon abban, ha valaki egy ilyen undergroud, rétegzenei projektet visz?
– Korunk betegsége és ajándéka is ez. Rohadt sok impulzus van, és az emberek már igazából annyi ráhatást kapnak folyamatosan, hogy már nem is figyelnek rájuk, sőt. Sokkal több elérhető zene van, sokkal nehezebb kiszűrni azt, amire az ember kíváncsi lehet egyáltalán. A sablonos zenékre történő lélektelen szórakoztatás elveszi a társasági élményt is. Akkor jöhetnek be új stílusok és irányzatok, ha erre nyitott egy közönség, őket szeretnénk megszólítani. Azért próbáljuk építeni ezt a projektet is,hogy eljusson az emberekhez ez a szemlélet és zene, mert sokan vagyunk, akik igénylik azt, hogy egy este ne csak a veretésről szóljon, hanem komplexebb élményeket kapjunk.

Kissé leértékelődött a zene, mert ahhoz már hozzászoktunk, hogy mindenhol jelen van, de hogy ennyire elérhető, azt még csak most kezdtük megszokni, és most hogy már megszoktuk, vonzza magával, hogy sokkal kisebb precedens, ha valami újat találunk a zenében, vagy valaki újat mutat, vagy új helyen vagyunk.
– Itt igazából hosszú távon a a kitartás nagyon fontos. Maga a közeg limitálja a lehetőségeket, egy ilyen anyagias világban egy ilyen projekt nem feltétlen életképes hoszszabb távon. Helyek sem nagyon vannak, a pénz is mindig benne van a képben, úgyhogy én sok szempontból szerencsének érzem, hogy ebben a projektben még van erő, sőt egyre több erő és lendület. A második, ami sokat tud segíteni, pont azok az emberek, akiket elhívunk zenélni. Van egy személyes kontaktus, tényleg egy nagy család, Európa-szinten épül egy közösség, producerek, dj-k. Producereknél olyanokról beszélek, hogy ha Richie Hawtin tracklistjeit megnézi valaki, ezek közül az emberek közül legalább öt folyamatosan ott van. Ezek azok a zenei gyökerek, ahonnan merítenek azok, akikre azt mondják most, hogy ők a nagy és előremutató underground-dj-k. Kifejezetten forrásközelinek érzem magát a projektet. Nem sztárokról van szó, hanem olyanokról, akik szívvel-lélekkel csinálják, amit csinálnak és sokakból hamarosan tényleg sztárok lesznek. És ugyanazt, amit csinálnak kint, ugyanebben élnek, ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek. Innentől kezdve egy sokkal élhetőbb közeget tudunk így projektszinten is kialakítani.

Milyen zenékről beszélünk?
– Érdekes fúzió szerintem abból a szempontból, hogy kicsit minimál, kicsit technó, és enyhe pszichedelikus töltet is van benne. Komplex zenék, az biztos.

Az a fajta zene, ami szcénafüggetlenül számít közönségre, nem?
– Budapest in the Darkon ugyanúgy ott van a fehér inges meg astreetwear, a színes hajú lány és a konzervatívan felöltözött, több korosztályból. A húszévestől a negyvenesig meg lehet találni azt a réteget, aki erre vevő. Annyi loop-alapú tuctuc megy mostanában nagyon sok helyen, ehhez képest mi komplexebb hangzásokban gondolkodunk. Az én szemszögemből az underground, amit a sorozatban is szeretnénk éreztetni, az pont ebből az anyagias világból való kilépés. Nem hiszem, hogy ez korfüggő lenne.

Szóval, ez a Budapest in the Dark küldetése?
– Mondjuk inkább úgy, hogy mi nem bulikat akarunk csinálni, hanem eseményeket szervezni. Ami egyszerre társasági, közösségi és zenei élmény, audiovizuális kaland is. Szavak szintjén az esemény jobban kifejezi azt, amit belelátunk. Ez lenne a misszió. A névben a dark mint sötét, azt szeretné szimbolizálni, hogy ismeretlen. Tehát nem arról van szó, hogy sötét zenék, bár lehet, hogy sokszor vannak benne olyan  hangzások, de itt inkább az ismeretlent jelöli, ahol érdekes dolgok történnek.

Teljesen zöldmezős téma, saját útjárás, nem igazán kapcsolható vagy azonosítható a jelenleg ismert budapesti éjszakai elektronikus élettel? Próbálod visszacsempészni a régi fajta ösztönösséget is?
– Mindenki ezt akarja a saját „gyerekével”, projektjével, és ezért nehéz megfogalmazni, hogy mi miért gondoljuk ezt másként. Talán tényleg az, hogy a zenében és a sötétben mind egyformák vagyunk, és össze vagyunk kapcsolva.

A Budapest in the Dark már sorozatnak tekinthető?
– Már mondhatjuk, masszívan havi szinten ebben a szezonban a Müsziben vagyunk. Ezt egyébként én nem tekintem klubnak, inkább helyszínnek. Ebből a szempontból nagyon összekacsint azzal a mentalitással, amit a Budapest in the Darkba belelátunk. Ennek a helynek olyan lelke és atmoszférája van, ami feltehetően a helyen jelenlévő a több művészeti ág találkozásából is ered.  Most már ké-háromszáz fős rendezvényekkel futunk, elkezdtük a Müszi két helyszínét is kihasználni.A moziterem sötétje és a kávézórész hangulatos fényei kellemes kontrasztot adnak, illetve a vizuális megjelenés szempontjából is sok lehetőséget rejt mindez.

El tudod képzelni ugyanezt hagyományosabb szórakozóhelyeken?
– Klubkörnyezetben el tudom képzelni, de igazából kevés ilyen hely van. Ez a létszám támogatja ezt a fajta összművészeti összekapcsolódást, ami nagyobban is működhet, de még nem tartunk ott.  Illetve azért van egy maximum, ami ugyan egyelőre messze van, de van egy limit, ami fölött már nem ugyanaz lenne.

Az már óhatatlanul elveszejti az intimitást…
– Igen. Vannak nagyobb volumenű gondolatok és tervek, de most a klubestek tökéletesek. Mellette voltak más projektek a Budapest in the Darkon belül, például a Varázsnap, ami vasárnaponként volt Szentendrén. Ez zeneileg is más volt, viszont ott is azt a fajta atomszférát próbáltuk megteremteni, amit a klubesteken: helyszín-, ember- és hangulatfüggően alakítani a témákat, járja át az a bizonyos varázs az embereket. A Műcsarnok-terasz is egy speciális helyszín volt, ott a közeg adta a varázst. Aki a Budapest in the Dark bulikra eljött, már érzi, mit akarunk ebbe belerakni. Szavakkal nehéz érzéseket jól kifejezni, hogy konkrétan mit és hogyan mozgat ez meg az emberben – de a közeg alapvetően átölelő.

Mire számíthatuk a havi bulikon?
– Külföldi fellépőkre biztosan. Próbálom megvalósítani, hogy Európa underground-szervezői között létrejöjjön egy híd, ami átível a határok fölött. A képbe most már bejött Latin-Amerika is, Mexikó és Argentína elég intenzíven jelen van. Tervezzük, hogy a következő rendezvényeken olasz, szerb, francia és német csapatokat látunk vendégül.

Milyen külföldi fellépőket emelnél ki?
– Talán a legnagyobb név, aki nálunk járt, Troy Pierce volt Amerikából, Miro Pajic Németorszgból, Hernan Bass Argentínából, de elsők között volt nálunk Nino Blink és Terry Whyte, a Creepy Finger kiadó alapítói, akik ebben a zenei közegben is alapnak számítanak. Decemberben Andrea Giuliani és Luca Rossetti jön Olaszországból, ők is elég szépen kinőtték magukat. Lehet érdekes nevekre számítani, de nem mindenképp ismert emberekben gondolkozunk, éppen ezért is nehéz a projekt.  Ha a gyökerekhez, a forráshoz akarunk eljutni, nem ismert nevet fogunk ott találni, és ilyenekre azért nehéz bulisorozatot alapítani. A másik, amit el szeretnénk érni, hogy az emberek úgy jöjjenek szórakozni, hogy biztosak legyenek benne, hogy olyan fellépőt hívunk, akiben nem fognak csalódni, mert megbíznak bennünk. Boy George egyszer feltette a kérdést, hogy minek meghallgatni egy humoristát, akinek minden viccét ismered. Miért akarsz olyan dj-t hallgatni, akinek az összes lemezét ismered? Próbálj meg shazamozni az egyik bulinkon, nem lesz sok találat. Eleve nagyon sok liveactet hozunk. Például az októberi buli volt a kedvencem ebből a szempontból, három liveact, egy mexikói (Alex Cambrano), két argentin, (például Ice Machine) és egy cseh (Insect Elektrika) fellépővel, kábé három méter kütyü volt kirakva a pultban.

A mostani bulin ünnepled a születésnapod.
– Minden esemény egy ünnep, együtt vagyunk, jó zenéket hallunk, az, hogy most szülinapom van, csak egy kis plusz. A három belga úriembert, Ode Maent, Massaart és Duistert akármilyen belgiumi fesztiválról vagy partyról beszélünk, nem lehet kikerülni. Éppen most hírdették ki a Red Bull belga zenei díjainak nyerteseit, Ode és Massaar is a legjobb dj-k között szerepel előkelő helyen. Nagyon erős az underground szcéna, ez a minimál-technó fúzió iszonyatosan megy. Fellép még Ian Cris Franciaországból, ő hozzám hasonlóan Dél-Amerikában építi a kapcsolatait, főleg Argentínában, Mexikóban és Costa Ricán. Ebben a szcénában mindenki segít, amit tud, elég családias az egész. Én most kint voltam Hamburgban Sascha Hinz és Florian Kötter Moin Moin kiadós buliján, ahol Maksim Dark volt headliner. A közönség soraiban  összejött húsz ember ebből a közegből, olyan producerek, mint például, Gruener Star, Martin Grün, Tim Taste, hogy csak néhánat említsek, volt, aki jópár órát utazott, hogy ott lehessen. Nagyon jó, amikor személyesen is megismered azokat, akiknek a zenéit te magad is játszod.

Szóval, ez a motorja, mindenki ad bele valamit, meg magát.
– Igen, ez így van. És nagyon szépen fejlődik. Amennyire látom, pont a booking miatt egyre több embernek van személyes ismeretsége, ami nagyon sokat segít. Akár azért, hogy többekhez eljusson a zene, akár azért, hogy az emberek tudjanak előrelépni. Ez ad neki olyan dinamikát, ami miatt nagyon sajnálnám, ha valami miatt nem tudnánk folytatni. Aztán lehet, idejétmúlt, amit ebbe bele akarunk rakni és látni, mert más világ van. De mindig meglesznek az emberek, akikben erre van igény. Én  úgy látom, hogy azok, akik voltak már a bulijainkon, többnyire visszajönnek, és így épül egy közösség, ami hosszú távon azért fenntarthatóvá teszi.

A promóciótokat a közösségi médián kívül hogyan oldjátok meg?
– Nekem van egy havi rádióműsorom a Digitally Importeden, itthon meg az Electrocattel dolgozom együtt a Tiloson, nekik csinálok mixeket. David Mole és Zegotha is sokat zenél, akár élőben, akár podcast-szinten. A flyer a mai világban érdekes kérdés. A Facebook önmagában nem elég, az is biztos. Az, hogy decemberben leszünk kétévesek, mégis azt bizonyítja, a szájhagyomány is működik. De például csináltattunk ajándékpólókat a fellépőinknek, és egyikük posztolt egy képet, ami után többen rámírtak, hogy hol lehet ilyet venni. Úgyhogy most vannak pólóink, amiket kiosztunk a bulikon – legtöbbször ingyen. Az Alkotótáborban senki nem zenélt közülünk, mégis láttam vagy hat embert Budapest in the Dark-os pólóban a tánctéren, ami nagyon jóleső érzés volt. Most a grafikai vonalon is próbálunk fejlődni kicsit. Eddig minden bulira teljesen egyedi flyereket gyártottunk, de most egységesebb arculatot igyekszünk kialakítani. Nyárig megvannak a dátumaink, a kiszámíthatóságban is bízunk

Mit mondanál még el a bulijaitokról?
– Úgy gondolom, aki nyitott zeneileg, nálunk meg tudja tapasztalni, mit jelent az underground Hamburgban, Berlinben, Szerbiában, Buenos Airesben. Honnan és merre halad az elektronikus zene. Nálunk tényleg úgy tapasztalhatod meg, hogy olyan emberek között vagy, akik ezt zsigerből teszik, hiszen fellépőink hasonló misszióval bírnak saját hazájukban. Ezért szeretem nagyon Dél-Amerikát. Nem európai hangzás, teljesen más töltet van a zenéjükben, már eleve nagyon más élmény. Nagyon kevés fénytechnikával dolgozunk, van egy vizuális támogatás, vetítés, de szerintem a sötét jó, nem kell annyi inger, figyelj a zenére, érezd a közeget. Nem a lézerektől lesz jó egy buli.

Ezek szerint akik ráéreztek, azok stabilan visszajárnak?
– Igen, egyre többen. Sőt, az előző bulikra is jöttek már külföldről, és a következőnél is többen kértek szállástippeket. Olyan lineupokat tudunk tehát összehozni, ami az országhatáron túl is megmozgat embereket. A hírünk már megvan külföldön is, de haladunk abba az irányba, hogy ennek az egész gyökércsakrás-forrásbólmerítős dolognak az igazán meghatározó pontja legyünk Európában. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de úgy érzem, ez még csak most fog beindulni igazán, együtt nagyon szép dolgokat tud teremteni egy közösség.

A fellépők

A francia Ian Cris hazája és Dél-Amerika között ingázva alakította ki világát, mély, sötét hangzásokkal, húzós groove-okkal. Rengeteg zenéje jelent már meg, olyan kiadóknál, mint a Monocline, Concepto Hipnotico vagy a DMT Records.

Ode Maen Belgiumból 2011 óta zenél, legfőbb inspirációja a kilencvenes évek technója. Anyagai ezt az oldschool-hangulatot adják vissza, néhol pszichedelikus töltettel megcsavarva. Élőfellépésein teljesen egyedi technikával a zenék élőben való előadását keveri dj-zéssel, mindezt három-négy csatornán.

Massaar egy b2b-szett erejéig csatlakozik a Bday Bash bulin Odéhoz. 2003 elkötelezettje a minimál- és a darkminimal-zenéknek, és lelkesedése azóta is töretlen.  Karrierje 2010 után robbant be igazán, miután csatlakozott a belga underground megkerülhetetlen tényezőjéhez, a Feestgedruis-hoz.

Szintén az est belga vonalát erősíti Duister, aki dj-ként és buliszervezőként is igen aktív. Sötét minimálzenéje garantáltan megmozgatja a táncteret.

A születésnapos Seldon 1996 ban vásárolta első lemezeit, azóta építi a budapesti underground-technó bázisát. 2011-tól hallható rendszeres rádióműsora Sonovizor néven, most éppen a Digitally Importeden. A Budapest in the Dark sorozatot 2015-ben indította útjára. Hipnotikus, utaztató zenéje mindeünket megmozgatja. Rajta kívül egy magyar lemezlovas, Zegotha pörget a fő helyszínen.

Mindeközben a Müszi kávézójában is lesz egy külön helyszín, nyilván eggyel finomabb zenékkel, David Mole, Zack Marullo, Smole és Blez keze alól. A buli vizuáljáért Sivinjski és Trippy felel.

Esemény: https://www.facebook.com/events/571819323017939/


Szólj hozzá!

Leave a Comment