A holland David Douglas-nek március 24-én jelenik meg legújabb, immár harmadik albuma. Ahogy az előzőek, ez is az Applescal-hoz köthető Atomnation kiadónál fog megjelenni.

David sosem titkolta, hogy a 18. században élt botanikus névrokonának történetei olyannyira inspirálják, hogy például első albumát is ’Royal Horticultural Society’-nek (Királyi Kertészeti Társaság) nevezte el, de számcímeit is előszeretettel nevezi el valamilyen növényről.
Ezen kívül úgy tűnik, hogy a csillagászatnak is nagy rajongója, és imádja az eget kémlelni, a nagysikerű 2014-es ’Moon Observations’ (az Atomnation jóvoltából itt meghallgatható a teljes album) után az új lemez címe ugyanis ’Spectators Of The Universe’ lesz.
„Az albumot az összes csodálatos bolygónak és csillagnak ajánlom a Tejútrendszerben!” – írta David a bejelentésekor.

Eddig összesen 3 track látott napvilágot a lemezről, ezek közül a ’Lucine’ még tavaly októberben, amit a 3voor12 rögtön jelölt is az év zenéje kategóriában.
Azt követte idén a ’Highway Of Love’ (ami engem személy szerint nem győzött meg teljesen), majd 2 nappal ezelőtt megjelent a ’Pay No Mind’ is.
Utóbbit azóta repeat-en hallagtom, és az előrendelés is biztosan le lesz adva az albumra, annyira imádom. Íme a szóban forgó track:

Az album vinyl és digitális formátumban lesz elérhető, és már előrendelhető az Atomnation bandcamp oldalán:
https://atomnation.bandcamp.com/album/spectators-of-the-universe