Először is szeretném leszögezni: imádom Düsseldorfot és akik szerint ez egy elit hely, még nem jártak itt. Guti is ideköltözött és mindennél többre értékeli a várost. Ami a dj-k és producerek számára problémát okozhat az az, hogy lemezboltokban hiányt szenvedünk. A Voices és a Flipside már bezárt. Ma már a discogson vagy a beatporton vásárolok, vagy pedig – ha éppen ott tartózkodom, akkor Londonban, Detroitban és Amsterdamban. Leginkább a lemezboltok nyújtotta közösségi színteret hiányolom. A Flipside-ban találkozhattál Oliver Bondzio, DJ Massimo, Ramon Zenkerrel és fiatal tehetségekkel, egymást kölcsönösen inspiráltátok. Lényegében ez minden, ami ma Düsseldorfban hiányzik számomra.
Flingern városrészben nőttem fel. Ez korábban elég durva helynek számított. Ma már sokkal biztonságosabb. Az Ackerstrasse-n hangulatos kávézókat, éttermeket, üzleteket találni. A barátaimmal szívesen járunk a Loretto-negyedbe. Csodálatosak itt a nyári éjszakák! Amikor Guti ideköltözött Düsseldorfba, először az Immemannstrasse-n található japán üzleteket mutattam meg neki, tudniillik itt él Európa harmadik legnagyobb lélekszámú japán közössége. Majd elsétáltunk az óvárosba, és miután megmutattam neki a mi „Beverly Hills Bel Air”-ünket a Rajna túloldalán, teljesen lenyűgözte az a sokszínűség, ami ilyen kis területre koncentrálódik. Ez Düsseldorf. 15 perc elég arra, hogy kiérj a reptérre vagy eljuss a kedvenc éttermedbe.
Kedvenceim a Na Ni Wa és a Takumi Kitchen. Itt finom japán sushit és eredeti japán leveseket szolgálnak fel. És az olasz Casa Mattoni – mintha csak a Maffiózok egyik epizódjába csöppentünk volna. Szeretem a város sokszínűségét. És a Rajna vidékét. Egy düsseldorfi mindig nyitott és barátságos. Természetesen élnek itt is sznobok, de ők is jóarcok a maguk módján.
Laktam már New Yorkban, Ibizán és Rotterdamban is: remek hely mindegyik, de itt a legmagasabb az életszínvonal. Egy valami hiányzik csak: egy klub! Ha be akarunk ülni valahova egy italra, arra ott az Anaconda, Bar Alexander vagy az Ellington, ezek mind jó helyek. De a klubélet halott. A Harpune és a 3001 már rég bezárt. Remélhetőleg hamarosan nyílik majd egy új hely. Ha különleges dj-ket szeretnél hallgatni, akkor a Salon Des Amateurs a legjobb választás. Rendszeresen rendezek ott magam is Desolat-esteket. Nyaranta a szomszédos Neuss városában kerül megrendezésre a Kiesgrube, olyan nemzetközi sztárfelhozatallal, mint például Richie Hawtin vagy Sven Väth. Bár közigazgatásilag önálló település, de nekünk olyan, mintha Düsseldorf lenne. És az Open Source Festival, ahol idén többek között Modeselektor lépett fel. Azért nem fogok Berlinbe vagy Londonba költözni, mert itt nincs klubélet. Egy düsseldorfi az utazásai során meríti az inspirációt. Egy kiadós amsterdami vagy londoni hétvége után mindig nyugalomra lelek a városomban.
Forrás: groove.de]]>