Július végén nyílt Berlin első, elektronikus zenével foglalkozó könyvesboltja. A Wedding városrészben nyílt Echo Bücher kínálata között számos német és angol nyelvű szakkönyvet, valamint regényeket, elbeszéléseket, illetve néhány bakelitlemezt is fellelhetünk. A kassza egyúttal pultként is szolgál, ahol kávét és egyéb italokat szolgálnak fel. Az Echo Bücher több, mint egy hagyományos könyvesbolt. A későbbiekben felolvasóesteket, kiállításokat is szeretnének szervezni. Szeptember végéig a falakat a Dial és Smallville kiadónál tevékenykedő hamburgi művész, Stefan Marx lemezborítói és plakátjai díszítik. A tulajdonos, David Armengou korábban Carlos Depot néven egy klubként és művészeti bárként funkcionáló helyet vezetett, ahol jól megfértek egymás mellett a kiállítások és a bulik. Barcelonában ma is rengeteg könyvesboltot találni, ahol nyugodtan leülve akár egy kávét is elszürcsölgethetünk. Ez az ötlet lett továbbgondolva. Bár sokan úgy vélik, a téma nem túl nagy szakirodalommal rendelkezik ahhoz, amire egy könyvkereskedés alapozhat, az elmúlt években akár csak Németországban rengeteg könyv jelent meg, ma már szinte minden klubnak saját kötete van. A rengeteg eddigi pozitív visszajelzés alapján a tulajdonos reméli, hogy az Echo Bücher egy olyan közösségi térré válik, ahol egymásra találnak a könyvek, a művészet és a klubtapasztalatok.
Echo Bücher
Keddtől péntekig 15-19 óra
Grüntaler Strasse 9
13357 Berlin
echo-buecher-logo]]>