Érkezik Blawan debütáló albuma

Az angol producerzseni első albuma június 18-án lát napvilágot, mégpedig saját kiadójának, a Ternesc Records gondozásában. A „Wet Will Always Dry“ nyolc szerzeményt tartalmaz. A legújabb repertoár mellett felvonultatja Blawan régi, megszokott hangzását is.

Jamie Roberts alias Blawan az elmúlt évtized egyik legjelentősebb producere. Elsőre talán meglepő, hogy mind ez idáig nem adott ki albumot, hiszen számos EP-je látott már napvilágot. Olyan kiadók jegyzik a munkásságát, mint például az R & S, Clones Basement Series, vagy éppen a Hessle Audio. Kreativitása nem ismer határokat, zenéit több alterego alatt is kiadta, mint például Kilner és Bored Young Adules, illetve a Pariah-val közösen létrehozott, itthon is nagy sikernek örvendő Karenn duó, de dolgozott már együtt a londoni technolegendával, Surgeon-nel is.

A „Wet Will Always Dry“ című lemez Blawan elmúlt 10 évének letükrözése, illetve a zenei fejlődésének reprezentálása. A vokálok és a zenéjében fellelhető hullámok egészen különleges hangulatot teremtenek. A zenéje ugyanakkor egyszerre hat fenyegetően is, a két egymástól teljesen különböző hangulat mégis valami csodálatos egyveleggé alakul. Éppen ezért olyan különleges és egyedi Blawan hangzása. Hogy pontosan miről is van szó, azt már meg is hallgathatjuk, North című szerzeménye ugyanis elérhető a Soundcloud-on.

Tracklist:

A1 / 1. Klade
A2 / 2. Careless
B1 / 3. Tasser
B2 / 4. Vented
C1 / 5. North
C2 / 6. Stell
D1 / 7. Kalosi
D2 / 8. Nims


Szólj hozzá!

Leave a Comment