Amikor 2009 decemberében Andrew Rasse (a.k.a. Butane) és Sean O’Neal (a.k.a. Someone Else) megalapították a Little Helpers elnevezésű kiadót, szerintem maguk sem gondolták, hogy micsoda őrület fogja majd egyszer körülvenni a labelt, márpedig most, közel 6 évvel az indulás után nyugodtan kijelenhetjük, hogy ez a helyzet. Minden dj, aki az underground deep / tech house szcénában, digitális vonalon mozog, már egész biztosan lejátszott legalább egy tracket a kiadótól, és akkor még talán túl visszafogott voltam ezzel a kijelentéssel… Személy szerint nekem volt olyan időszakom, amikor oda kellett figyelnem arra, hogy a szettjeim nagyrészét ne a label által gondozott zenék tegyék ki, de persze néha ez nem sikerült, és azon kaptam magam, hogy már a nyolcadik tracket játszom tőlük egy órán belül… J És a helyzet azóta sem változott sokat.
Maga a kiadó koncepciója pofonegyszerű: egyszerre próbálják kielégíteni a hagyományos és a digitális technikákat előtérbe helyező dj-k igényeit is. Utóbbiak kedvéért a trackek direkt olyan kialakításúak és felépítésűek, hogy könnyedén lehessen editálni és loopolni őket, de odafigyelnek arra is, hogy egy-egy zene önmagában is állja meg a helyét, így a hagyományos, ámde minimalisztikus zenéket pörgető dj-k – mint például én is –  könnyedén megtalálják a számításukat minden kiadványon. A zenéik valahol félúton helyezkednek el egy dj tool és egy full track között, rendkívül kreatívan lehet használni őket.
A label – a kezdeti időket leszámítva – nagyjából hetente jelentet meg egy kiadványt, ami első hallásra kicsit soknak tűnik, de érdekes módon mégsem megy a minőség rovására – többek között ebben is rejlik a kiadó nagyszerűsége… Jelenleg a 170. megjelenésnél tartanak, többek között olyan nevektől, a kiadótulaj Butane és Someone Else pároson kívül, mint Dirty Culture, Itamar Sagi, Dubfound, Joor Ghen, Agaric, Ryan Crosson, Alex Costa, Bunte Bummler, Hermanez, Jason Dexter, Joeski, Alex Piccini, és még nagyon hosszan tudnám folytatni a sort… A felsoroltak mindegyike nemzetközi elismerésnek örvend a deep / tech house szcénában… Több magyar vonatkozása is van a kiadónak, így például a Contra Mundum partyk egyik rezidensének, Andras Toth-nak személyében, aki a Little Helpers 31-es kiadványát jegyzi, ami a korábbi megjelenések közül az egyik legsikeresebb EP volt, de adott ki a label a méltán népszerű Yvel & Tristan duótól is, ők a 85-ös sorszámú release-t szállították. Az utóbbi időkben sem álltak le a minőségi kiadványok folyamatos piacra dobásával szerencsére, hetente jönnek a jobbnál-jobb megjelenések, és márciusban talán a szokásosnál is erősebb volt a felhozatal: a 165-ös, a 166-os és a 167-es EP is rendkívül minőségi és igényes trackekkel van tele, Rockwell & Landers, Kike Mayor & Alexis Cabrera és Manna From Sky & Love In The Deep jóvoltából. Valószínűleg igen sokat fogom pörgetni őket… J Annyit azonban mindenképp megállapíthatunk, hogy a kiadó kompromisszummentesen halad tovább a saját maga által kijelölt ösvényen, ami a ’dj friendly’ deep / tech house kiadványokon és a csak digitális formában való megjelenésen kívül a rendkívül magas minősgi lécet is jelenti egyben… Érdemes hát hétről-hére figyelemmel kísérni a label tevékenységét.]]>