Friss hírek a Black Nail Cabaret háza tájáról

Az elmúlt időszak

Körülbelül márciusban álltunk neki a harmadik album anyagának, amíg el nem készültünk addig igazából koncerteket sem vállaltunk be. Júliusban volt egy dátumunk Németországban az Owls’n’Bats Fesztiválon, illetve rá egy hétre az A38-on Budapesten. A fesztiválos koncert után volt egy hosszú és mindenre kiterjedő, baráti beszélgetésünk Zsófival, ahol végül is megállapodtunk, hogy ő a továbbiakban nem folytatja a BNC-vel, mert más zenei irányba menne, kicsit az experimentálisabb, gitárosabb zenék felé.

Egy ideje ott volt a levegőben, már érzôdött, hogy más utakon járunk. Azért most született meg a döntés, mert egy új album, tehát új időszak következik, mindenkinek jobb ha nem menet közben kezdünk el a változáson gondolkodni, illetve nem tolunk végig úgy egy albumpromóciót, hogy valamelyikünk már nem igazán érzi a dolgot.

Először úgy volt, hogy keresünk egy új arcot, és felmerült pár név, de a kezdeti fejkapkodás után egyértelmû volt, hogy Árvai Krisztián lép elô, aki eddig a producerünk, hangmérnökünk volt, már sokan ismerik a követôink közül. Ismeri a dalokat, néhányat eleve ô szerzett vagy társszerzett. Logisztikailag is egyszerûbb lesz az élet, mert egy helyrôl utazunk, és csak ketten. Már csak az kell, hogy a közönségünk befogadjon minket, így, nem “csajbandaként”.

A single

Ez egy érdekes entitás. Amikor kiválasztottuk a single dalt az albumról, volt aki azt mondta, ennek fel sem kellene kerülnie a nagylemezre, mert ez inkább “B-oldalas”. Viszont volt aki azt, hogy mély, furcsa, és be kellene vállalnunk pont azért mert kicsit lelóg a lemezről, hogy ez legyen a következő single. Valóban kicsit más attól, amit eddig csináltunk. Elég nehéz valamit, amivel sokat dolgoztunk, szűz füllel hallgatni, úgyhogy szépen lassan meg lettünk győzve, hogy ez a jó döntés.

Beszélgettünk a dalszövegről egyik barátommal, és azt mondta, hogy neki ez burkoltan a migrációról szól, ami számára és másoknak is elég aktuális téma. Ilyen széles aspektusból bele sem gondoltam, mert a dal számomra inkább amolyan mikrokörnyezet-beli élmény, egy ismerősről, ki nekiindult szerencsét próbálni azt gondolva, hogy na nekünk bejött, biztos neki is be fog. De különbözőek vagyunk, és nem láthatunk be a függöny mögé, hogy mi zajlik mások életében, hogy kínlódtak, hogy eljussanak valahova, illetve most milyen a helyzetük. Valaki, aki nem akarja elfogadni a segítséget, azon nem lehet segíteni. Nem számít hol vagyunk, megteremtjük ugyanazokat a körülményeket, mint máshol; a tragédiánk követni fog, ahogy a depressziónk vagy rossz szokásaink is.

A zenét teljesen más céllal kezdtük csinálni. Szerettünk volna egy Karády feldolgozást, de sajnos nem kaptuk meg rá az engedélyt a jogörökös cégtől. Végül is a dalszöveg meg a zene megtalálta egymást, és született belőle egy új dal.   

Videoklip

Csakis fekete-fehérben gondolkodtunk az elejétől fogva. Régi divatbemutatókat néztem a 60-as, 70-es évekből, nőket vonulni méltóságteljesen szőrmebundában, tökéletes hajjal. Az eredeti ötlet aztán David Bowie Boys Keep Swingin’-jéből bontakozott ki, amit (Vágó) Bianka javasolt (aki egyébként a Satisfaction videoklipjét is készítette). Egy nem túl egyértelmű tribute-öt akartunk csinálni, sok új, eredeti ötlettel de implikálva néhány klasszikus Bowie elemet (fun fact: például az alig észrevehető kontaktlencse a bal szememen is egyfajta kikacsintás lenne). Tetszett a crossdressing ötlete, móka volt tisztességes férfi öltönyt vásárolni magamnak. Még nagyban ötleteltünk, amikor történt a Brexit, és az azt követő napokban elkezdett felböfögni a xenofóbia meg a rasszizmus a hírekben, illetve körülöttünk. Nem tudtunk úgy elmenni a téma mellett, hogy valahogy ne kerüljön bele a videóba. Így lettem házaló ügynök, ajtóról ajtóra járva, multikulturalizmussal az aktatáskámban, és csupa visszautasítással szembesülök, majd végül feladom.

Vágó Bianka (rendező) a kliprõl:

A karakter valamilyen szinten akármelyikünk lehetne, aki eleinte lelkes, pozitív majd szépen lassan belefárad a monotóniába, a visszautasításba majd egyre szomorúbb és agresszívabb lesz és inkább feladja. Én személy szerint hiszek abban hogy érdemes küzdeni, de rengetegszer szembesülök hasonló érzésekkel amikor inkább mindent feladnék. Az androgün karakter az univerzális kisember, egyfajta kortárs Charlie Chaplin – magányos, érzékeny, szeretnivaló és törékeny. A Barbican személytelen bauhaus épületei tökéletes kontrasztot adnak – elvész az emberség. Itt bevetettük Bowie – Jump klipjét. Bowie halála hatalmas törés volt számomra, mindenképp valahogy ki akartam dolgozni magamból. A helyszínbejáráskor pedig eszembe jutott Orwell 1984 regénye és Winston Smith, szinte láttam magam előtt a kék overalljában, ahogy mászkál az épületek között. A karakterhez inspiráció volt még a Twin Peaks Cooper ügynöke is. Emkével izgalmas volt ötletelni, és ismét együtt dolgozni.


Szólj hozzá!

Leave a Comment