Sárdi Gergely, művésznevén Gregory S, nyerte a burn Residency DJ tehetségkutató verseny idei magyarországi döntőjét. A világ legnagyobb DJ versenyének következő, egyben végső állomása Ibizán lesz, július első két hetében.
A burn energiaital által létrehozott nemzetközi DJ tehetségkutatót már negyedik alkalommal rendezik meg, amelyre idén Magyarországról 123-an jelentkeztek. A végső öt magyar döntős közül a program nemzetközi zsűríje választotta ki a nyertest, aki harcba szállhat a fődíjért. Ő egy táborban vesz majd részt Ibizán, ahol több kiemelkedő DJ mellett a főmentor, Carl Cox előadásait is hallgathatja majd.
„Nem kifejezetten oktatni fogom a versenyzőket, hanem irányítani, tanácsokkal ellátni és a kérdéseikre válaszolni, hogy könnyebben megtalálják a saját útjukat. Ez a program kiváló lehetőség számomra is, hogy találkozzak a következő DJ generációval, beszélgessek velük és nagyszerű zenéket hallgassak.”  – nyilatkozta Carl Cox.
A mentor tábor végén a nemzetközi mezőny három legjobban teljesítő versenyzője egy-egy ibizai klub állandó fellépője lesz a nyári szezonra, a legkiemelkedőbb versenyző pedig egy 100 000 euró értékű DJ szerződéssel is gazdagodik.
]]>