Ha könnycseppeket nem is csalunk a szemetekbe, de bizonyára sokakat nosztalgikus érzések fognak el, mire a mai bejegyzésünk végéhez értek. Elcsépelt frázis, hogy manapság sokkal kisebb értéke van a zenének, hiszen bármilyen buliban hallott részletet is egy pillanat alatt beazonosíthatunk a Shazam segítségével, a kérdéses tracket pedig akár helyben letölthetjük és meghallgathatjuk teljes hosszában okostelefonunk segítségével. De ez nem mindig volt így! Fiatalabb olvasóink számára természetes, hogy naprakészek legyenek és egy pillanat alatt beszerezzenek bármilyen zenét, a 25 év felettiek azonban még jól emlékeznek azokra az időkre, amikor még nem volt szélessávú Internet. A 90-es évek végén, 2000-es évek elején legtöbbünket ugyanis ezek a mixalbumok segítettek eligazodni az elektronikus zene oly izgalmas útvesztőjében, gyakran még magnókazettára másolva adogattuk körbe egymás között ezeket a kincseket. Green Velvet – Flash? Delerium – Silence? Mind-mind ezekről a mixalbumokról ismerhettük meg elsőként. Rongyosra hallgattuk őket, álmunkból felébredve is betéve tudtuk a számcímeket, ezeket a himnuszokat soha nem fogjuk elfelejteni! Kezdésnek hallgassunk hát meg 5 klasszikust! Természetesen bőven van még zene a tarsolyunkban, de előbb élvezzük ki mind az ötször 74 percet, ahogy tettük azt annak idején!

Sterbinszky – Hits from Club E-Play (1998)

Groovy 69 / Stardust Medley With Dust
Duke / So In Love With You
Silvio Ecomo / Uprising
R. Mills feat. Maxine / Its In My Nature
Mr. Bump / Untidy Dub
Jan Driver / Filter
Dave Randall / Bombay
Silvio Ecomo / Overslept
J. Graü / Mucho Bajo
Grant Phabao / Tub
DJ Disco / The Sound
Lighthouse Family / High
Victor Calderone / Give It Up
Sara Parker / My Love Is Deep
Orpheos Music / Fascinated
Wshbone / 50 Grooves
Three Drives On A Vinyl / Greece 2000
Delegate / Want You To Stay
Grooveyard / Mary Go Wild!
BT / Flaming June (Chicane Remix)

Tommyboy – House Matic Classics (1997)

Cevin Fisher – The Way We Used To Do It (Acapella)
Father And The Professor – Housematic (Superdisco Mix)
Heller & Farley – Ultra Flava
Giampiero Mendola – The Groove Of Island (Thank You For The Jazz Mix)
Green Velvet – Flash (Green Velvet Mix)
Hardhead – New York Express
Scotti Deep – Brooklyn Beats (Pulse 2 Rhythm Mix)
Trancesetters – The Search
Hardfloor – Mahogany Roots (Work Remix)
Kamasutra – Nightwalk (Dob-Jam Dub)
Roach Motel – Wild Luv
Cevin Fisher – Music Saved My Life (Acapella)
Armand Van Helden – Witch Doctor
Paperclip People – Throw

Slam Jr. – Strictly trance symphony (1999)
1. Hydro – Utopia (Native remix)
2. Indoctrinate – Feeling you
3. Planisphere – The eyes of truth
4. Kamaya Painters – Endless wave
5. The Full Monty – Millenium
6. Gouryella – Gouryella (Giglio remix)
7. 2 Digital – Because of my dreams
8. Nordlander – Discovery
9. Lange ft Sarah Dwyer – I believe (Lange mix)
10. Indoctrinate – Just get back
11. Rush – Regret (Ocean Wave remix)
12. Sandra Collins – Flutterby (X-Cabs remix 1)
13. Armin van Buuren – Communication
14. Z2 – I want you
15. Liquid – Orlando dawn (Agnelli and Nelson mix)

Johnny d’Ark – Palace House Mix (2000)

Southside Spinners – Luvstruck (Marco V. & Benjamin Rmx)
Dave Angel – Fever
Mac Zimms – Build For Dancing
Fellow Man – F The Funk
Yomanda – Synth And Strings (Original Mix)
Beta Blocker – The Ultimate (DJ Antoine’s Remix)
Tim J – What I Need
Jas Van Houten – There It Goes
Startfighter – Apache (Joff Roach & Mac Zimms Remix)
Mario Piu – Communication (Somebody Answer The Phone) (Mass Mix)
DJ Budai – Forthnight (Extended Version)
Three Drives – Turkey 2000 (Massive Drive)
Carl Cox – Phuture 2000 (DJ Dan Remix)
Marco Bailey – Konverter
Ramtin – Facile
Azzido Da Bass – Dooms Night (DJ JamX & De Leon’s DuMonde Remix)
Miss Shiva – Dreams (Sunbeam Mix)
Mauro Picotto – Gonna Get Ya Lizard (Imperiale Mix)

DJ Sylvie – Progressylvie (2000)

1. Heads Of State – Fallout (6:56)
2. 201 – Julia (Deep Version) (4:08)
3. Tarrentella – Substance (Groovetube Mix) (6:02)
4. Chris Cargo – Timeless (4:33)
5. Schiller – Ruhe (Humate Remix) (8:51)
6. Static Rhythm – We Exist (Mara Remix) (6:56)
7. Sandra Collins – Ode To Our (6:57)
8. Mindseye – Vanishing Point (7:40)
9. Delirium – Heaven’s Earth (Key South Mix) (7:25)
10. Hedonix – Sunstorm (8:26)
11. Medicine Drum vs Laughing Buddha – Written In Stone (5:32)