Még meg sem jelent a sokak által várt és Danny Tenaglia által készített jublileumi 025-ös dupla, a Balance Series nemrég hivatalosan bejelentette, hogy az argentín house legenda, Hernán Cattáneo lesz az aki a soron következő, 026-os darabot készítheti. Most, hogy olyan kiadók, mint a Lost & Found, a Last Night On Earth, az Innervisions vagy a Life & Death új életet leheltek a melankólikus, mély house zenék világába, keresve sem találhattak volna jobb lehetőséget és alkalmasabb előadót a nemrégiben újraindított sorozat folytatáshoz.

„Ugyanazt játszom mint amit eddig is, a dallamos és mély zenéket részesítem előnyben – sosem túl kemény vagy gyors. DJ voltam egész életemben de én mindig is a személyiséget helyeztem az első helyre és ez kulcsfontosságú egy DJ-nek. Soha nem voltam a zenei trendek híve.”

„Az elmúlt évek remekül alakultak, dallamos zenék jelentek meg és szerencsére a német techno producerek sem félnek használni a dallamokat többé. Ennek eredménye az lett, hogy a korai 2000-es évek óta a zenék most a legjobbak. Azt hiszem az izraeli producerek a legérdekesebbek. Az olyan meghatározó előadókat mint Guy Gerber és Guy J már ismerjük, de említhetném az újabb arcokat is, például Chaim-t, Guy Mantzur-t, Hakimonu-t vagy Sahar Z-t …” – mondta Hernán Cattáneo

Az első lemez visszarepít minket a ’90-es évekbe, mikor is a downtempo virágkorát élte. Ez rész végig a lassú, emélyült chill-out, ambient és downtempo zenékre fókuszál. A kezdés rögtön egy Boards of Canada dal, majd érkezik néhány nemrégiben megjelent szerzemény speciális átirata, például Chaim és a zseniális Blue Shadow című darabja egy hipnotikus Slow Dance Mixben, de ilyen a Spooky és a Shelter című számuk Slow Phase mixben vagy végezetül a már említett Guy J és a Dizzy Moments AM Mixben.

„Megkértem néhány producer barátom, hogy az egyes zeneszámokból készítsenek speciális változatokat az albumohoz nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nagyon tetszett, ahogy ezek a zenék együtt működnek, sőt sok esetben az új downtempo mixek még jobban is tetszenek mint az eredeti.”

A második lemez már jóval dancefloor orientáltabb, rajta rengeteg eddig kiadatlan zenével. Rögtön az első is egy ilyen Hernán Cattáneo és szerzőtársai, Oliverio Sofia és Pablo Alejandro Carr azaz a Soundexile kezei közül Into The Edge címmel amelyet rögtön három másik követ, Parallax és Fugazzi sorrendben, sőt az utolsó Lotus című track is a trió munkája. Közte pedig az újhullámos progressive house legismertebb előadóinak zenéi, a teljesség igénye nélkül: Guy J, Cid Inc. James Teej, Chaim vagy Guy Mantzur.

A hivatalos megjelenés kontinensek szerint a következő:

Ausztrália – 2014. szeptember 26.
Európa/Ázsia – 2014 október 13.
USA – 2014 október 14.

Tracklista:

CD1

1. Boards of Canada – Aquarius (Version 3)
2. Hernan Cattaneo & Soundexile feat. Luciana – Solitude
3. Chaim – Blue Shadow (Slow Dance Mix)
4. Silinder – Pavement (Paul Hazendonk & Noraj Cue Slow Remix)
5. Mano Le Tough – Changing Days
6. Hernan Cattaneo & Soundexile – Rapideye
7. Derek Howell – Happy To Be Sad (Derek’s Happy Again Mix)
8. Mercurio feat. Catnapp – On My Way to Hell (Balance Mix)
9. The Field – No. No… (John Tejada mix)
10. Moderat – Clouded (Interlude)
11. Weval – Out of the Game
12. Mike Griego – Sponges
13. Hernan Cattaneo & Soundexile – Ginga
14. Spooky – Shelter (Slow Phase mix)
15. YEWS – Believe, Belong
16. Hernan Cattaneo & Soundexile – Lunar
17. Damabiah – Irminsul, le pilier du Monde (2014 Edit)
18. Gui Boratto – Half Life
19. Guy J – Dizzy Moments (AM Mix)

CD2

1. Hernan Cattaneo & Soundexile – Into The Edge
2. Roi Okev & Hakimonu – Changes
3. Chaim – Underwater
4. Ivory Street – Modjo (Andy Arias Interpretation)
5. Hernan Cattaneo & Soundexile – Parallax
6. Hernan Cattaneo & Soundexile – Fugazzi
7. Cid Inc – Fragile Circle
8. Khen – Sweet Break Up
9. We Need Cracks – Joran
10. Guy J – Esperanza (Santi Mossman Rework)
11. James Teej Feat. Richie Hennessey – Disclosure (Simon Vuarambon Remix)
12. Guy Mantzur & Sahar Z – Patterns (Guy Mantzur’s 2014 Remix)
13. Guy J – Lonely Color
14. Hernan Cattaneo & Guy Mantzur – Imaginarium
15. Hernan Cattaneo & Soundexile – Lotus

Preview:

forrás:

http://www.balancemusic.com.au/compilations/balance-026-mixed-by-hernan-cattaneo/