Holland Time Warp 2014

December 6-án ismét megrendezésre kerül a népszerű Time Warp hollandiai kiadása az ütrecht-i Jaarbours komplexumban. A line up idén végre nem egy kommersz program, módfelett változatosra sikerült összeállítani.

Az eredeti német Time Warp idén ünnepelte megrendezésének 20. évfordulóját. Az ünnepi hangulat a szó legszorosabb értelmében érződni fog a holland kiadásban is. Csak úgy, mint pár évvel ezelőtt a barlang-design-t is újra felépítették, ugyanúgy idén is átköltöztetik a komplett díszletet és világítástechnikát.

Ami szintén nagyon eltérő lesz az idei TW-ben az a változatos line-up. Talán kicsit már kezdett unalmassá válni, hogy minden évben nagyjából ugyan azokat a neveket láthattuk a listán. Igaz Hollandiában támogatva a helyi előadókat és feltörekvő tehetségeket, így is sok volt számunkra az ismeretlen név. Idén viszont kibővült a kör, több olyan fellépőt láthatunk, hallhatunk, akik még nem léptek fel egy Time Warp rendezvényen sem, illetve b2b szettekkel színesítik a szervezők a programot.

A Time Warp jól megszokott arcai, mint Sven Vath, Ricardo Villalobos, Chris Liebing, Pan-Pot és Karotte mellett üdvözölhetjük a még holland TW-szűzeket, aki Fritz Kalkbrenner, Dj Tennis, Karenn, Pfirter, Matador, Maya Jane Coles és Maceo Plex.

A holland szcéna is nagy arányban lesz jelen a rendezvényen. Live-előadásával készül Egbert, Joop Junior és a Detroit Swindle, Dj-szettel pedig Sterac (aka Steve Rachmad), ROD, Nuno Dos Santos, Juan Sanchez, Job Jobse, De Sluwe Vos, Man With No Shadow, Joran van Pol és Prunk készül.

Külön említésre méltó, hogy idén nagy hangsúlyt fektetnek a techno-ra, mely egyre nagyobb teret-hódit magának, illetve a liveperformanszokra. A Time Warp ismét bizonyítja, hogy mennyire aktuális programmal szolgálnak, illetve az igazi tehetségeket támogatják és nem csak a pultban bohóckodókat. Fritz Kalkbrenner, Robert Hood, Egbert, Detroit Swindle, Henrik Schwarz, Karenn, Joop Junior és Matador mind live-al, avagy live-ban fogják szétszedni a házat!

A további extrákat a b2b szetteknek köszönhetjük, Monika Kruse régi jó barátjával, Karotte-val fog színpadra állni, a holland alkalmi partnerek Joey Daniel és Ici Sans Merci lesznek, valamint igazán ígéretes techno szettet várhatunk a Marcel Fengler és Function párostól.

Time Warp NL
2014. December 6. Szombat
20.00 – 07.00 óra
Facebook event: https://www.facebook.com/events/462321833911825/
Jegyek: http://www.time-warp.de/netherlands/index_eng.html


Szólj hozzá!

Leave a Comment