Hova tűnt rovatunk következő részében rendhagyó módon nem egy producer, DJ esetleg előadó páros dicsőségeivel, majd későbbi hanyatlásával foglalkozunk. A soron következő lesz az első de nem az utolsó cikk egy komplett kiadóval kapcsolatban. A ’90-es években virágzó trance majd house szcéna egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb labelje egyértelműen a Hooj Choons volt. Szisztematikusan felépített munkával elért sikereiről, a fénykorról, majd a néhány évvel későbbi szinte teljes megszűnéséről szól sorozatunk harmadik epizódja.
L-238-1327526647.jpeg
A mindig mosolygó pálcikaember a label védjegye volt
A kezdetekig egészen 1990-ig kell visszatekernünk az idő kerekét. Helyszínünk London, mivel az angol fővárosban kezdődött minden. Az alapító tagok, név szerint Phil Howells,  ‘Red’ Jerry Dickens és Alex Simons mindannyian rajongtak a house zene legkülönböző formáiért, így ebből a közös szálból indul mai történetünk. Ismert a közhely, miszerint minden kezdet nehéz, ami a Hooj Choons-ra is igaz, a kiadó nem tudott jelentősebb sikereket elérni fennállása első éveiben. Ugyan a 001-es címkét már 1990-ben rányomták a Carnival de Casa EP-re melyet a RioRhythm Band prezentált a hallgatóságnak – a single 1992-ben újra megjelent a 017-es címke alatt – több mint két évet kell várni az első lemezre, amely akkora példányszámban fogyott, ami egy nagyobb lökést tudott adott a labelnek. Az EP címe Don’t You Want Me melynek szerzője egy bizonyos Francis Wright, akit Felix művésznevén valószínűleg többen ismernek. Elsősorban a vinyl A1 oldalán található Hooj Mix miatt vált népszerűvé. Ez a verzió  egyébként Red Jerry és Rollo – eredeti nevén Rowland Constantine O’Malley Armstrong, a Faithless egyik alapító tagja – co-produkciója.

Felix – Don’t You Want Me (Hooj Mix), klasszikus korabeli hangzás de a motívum sajnos azóta „rossz kezekbe került”
Underground house lemzlovasként Red Jerry-hez és társaihoz is elsősorban a sötétebb és mélyebb house valamint az acid house állt közelebb. Ebben a szubkultúrában a dalok egy jóval szűkebb réteget céloztak meg, de a kiadó sikerének titka, hogy voltak – később láthatjuk, hogy nem is kis számban – egészen kivételes darabok, melyek olyan jól sikerültek, hogy azok később zenei TV csatornákon vagy a rádiókban is egyre gyakrabban szólaltak meg.
Manapság egy előadó vagy kiadó szempontjából is az eladhatóság, a minél nagyobb bevétel a legfontosabb szempont. Akkoriban nem ez trend volt a jellemző, a művészek nem törekedtek a rádiós listák csúcsára törni, de látni fogjuk, hogy a kettő nem minden esetben zárta ki egymást. 1994 nyarán hallhattuk először Jake Williams projektje, a JX – Son Of A Gun című singlejét, ez a dal pedig szépen lassan araszolva előre az év végén a UK Top 10 Singles chartra is felkapaszkodott.
Néhány hónappal később egy másik szerzemény is hasonló pályát futott be, a Tin Tin Out feat. Espiritu és az Always (Something Better To Remind Me) szintén beverekedte magát a Top 10-be. Aztán jött John Graham és robbantott; a Tilt és az Invisible szintén a UK Top 20 listáján landolt.

Legyen szó akár elektronikus zenéről – de ebben az esetben ne szűkítsük le ennyire a dolgokat – akár kicsit populárisabb vonalról, nincs olyan, a zenében kicsit is jártas fiatal aki ne tudna megnevezni legalább egy de inkább több Hooj Choons kiadványt. Már 1993-ban elkészült de itt jelent meg négy évvel később az Energy 52-től a Café del Mar, melyet 2011-ben megválaszottak az elmúlt két évtized legjobb singlejének a BBC Radio 1 Top 20 Dance Tracks szavazásán. Ezek után azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a kiadó büszkélkedhet minden idők legismertebb dance slágerével. Szintén 1997-ben hallhattuk először Andry Nalin és Harry Kane trance himnuszát a Beachball-t, de ugyenebben az évben jelent meg a The Calling című fantasztikusan megkomponált breakbeat Solar Stone-tól, melynek sikerét beárnyékolták az előbb felsorolt kiadványok. Egy évvel később aztán jött az újabb bomba, a holland Three Drivers duótól a Greece 2000. Mindenki által ismert slágerré válása előtt, a 90-es évek végén találunk albumokat, ahol a dalt sokszor hibásan, a track címét és az előadót felcserélve tüntették fel.
Sokat gondokodtam, hogy ide melyik klasszikust illesszem be, de nem tudtam dönteni így maradt mindkettő:


Az előbb felsorolt trackeket azt hiszem senkinek nem kell különösebben bemutatni. Most viszont merüljünk el mélyebben a sötétebb valamint vidámabb zenék világában. Párhuzamosan a house zene 90-es években végbemenő virágzásával, Red Jerryék tartották a lépést és mutatták az irányt a szcénán belül az ugyancsak brit Perfecto Records-val az élen haladva egy másik reneszánszát elő műfajt, a progressive trance hangzást is lefedve. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ekkoriban ezen két irányzat egyfajta fúzójának lehettünk fültanúi. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minata azon DJ-k névsora akik előszeretettel pörgették és egyben népszerűsítették a Hooj Choons korongjait. Az alapító tagokon kívül és persze a teljesség igénye nélkül a következők: Nick Warren, Darren Emerson, Seb Fontaine, James Zabiela, Sasha és Paul Oakenfold.
Végigzongorázva az elektronikus zene igen széles palettáján, gyakorlatilag minden műfajon belül találunk egy-egy remekbe szabott darabot. A kezdeti latinosabb housektól, mint a Rio Rhythm Band – Carnival de Casa elkezdve később olyan progressive house illetve trance előadók darabjai jelentek meg a labelnél, mint a Lost Tribe, a Medway, a Killahurtz, Jark Prongo vagy John Graham alteregója a Space Manoeuvres. Nem választotta el éles határ a progressive house és tribal house hangzást, melynek jelesebb képviselői mint a Datar; Danny Tenaglia, Chistopher Roy Bourne és Andrew Thomas Holt (ők ketten alkotják a Redanka vs. Tarantella duót is) triumvirátusa, Trancesetter vagy éppen Brian „Halo” Varga voltak. A Graham vezetésével alapított és az Andy Moore, Mick Parks kettőssel kiegészült Tilt triót, a Salt Tank vagy a Lustral formációkat pedig a progressive trance úttörőiként tarthatjuk számon.
Ezen felül persze voltak techesebb vagy deepesebb zenéket is a repertoárban, mint a Circulation vagy az Echomen kiadványok valamint több breakbeatet, mint a The Light ami Solar Stone munkájának gyümölcse. Ismét a tejesség igénye nélkül természetesen, a sort hosszasan folytathatnám. A Three Drivers – Greece 2000 utáni időszak trance és elsősorban house klubhimnuszaiban bővelkedett, vegyünk is sorra ezekből párat. A magam részéről ide sorolnám már a Beachball-t is de Oliver Lieb projektje, az LSG és a Netherworld volt kronológiailag az első trance bomba, alig néhány hónappal Nalin And Kane slágere előtt. Ugyanbben az évben látott napvilágot a Lustral és az Everytime, melyből a Nalin & Kane pároson kívül készített remixet a Way Out West valamint Timo Maas is. 1998 januárjában aztán jött a Viper és a The Twister, ezt követte nem sokkal később Miro és a Paradise, majd szeptemberben jött a The Resurrection EP a holland Jesse Skeens A.K.A. Medway prezentálásában, majd egy évvel később szintén tőle hallhattuk az ugyancsak remekül sikerült The Elements EP-t is. Egy évvel később is több remek 12”-es korong lett ellátva a mosolygós pálcikaember logoval, úgy mint DJ Gogo és a The Cyber EP vagy a Salt Tank duótól a Dimension és a The White Island EP-k. 2000-ből aztán Sharam Jey és Nick K debütáló singleje a Don’t Lie, a Killahurtz és a West On 27th, a Trancesetters – Roaches (Peace Division Remix), a Datar – B vagy Halo Varga – Future! című trackjei azok a nagyszerű darabok, amelyekre gondolom minden klubber emlékszik ezekből az időkből.

A 2001/2002-es esztendőkben a kiadó aktivitása mérséklődött ugyan, a minőségből azonban még ekkor sem engedtek. Elég csak megemlíteni a Medway – Release, a KC Flightt vs. Funky Junction – Voices vagy 16B feat. Morel – Escape klasszikusát az előbbi, az Echomen – Truth, a Blackwatch Feat. Mykel – I’m Here vagy a Trancesetters – The Saga című singlejét az utóbbi év termései közül.

Killahurtz – West On 27th, a progressive house és trance valamint egy kis tribal ötvözete. Ez utóbbi a kezdetektől végig kíséri a Hooj Choons kiadványokat
Mint az az iménti kis felsorolásból kiderült, a label fénykora az ezredforduló előtti majd utáni egy-két év voltak. Nem véletlen, hogy ekkoriban a minden idők legsikeresebb mixlemezsorozatának tartott Global Underground albumok készítői is előszeretettel csemegéztek az itt megjelenő vinylek közül. Szinte az összes dupla tartalmaz legalább egy vagy több Hooj Choons tracket. Vegyünk sorra párat ezek közül: New Yorkban lett rögzítve a sorozat második része – eredetileg másodikként lett kiadva az USA-ban de hivatalosan az angol Boxed Label a 007-es címke alatt hozta forgalomba, ahol 002-es kiadvány sosem jelent meg – amely Paul Oakenfold zseniális szelekciója. Az album az akkoriban rendkívül népszerű trance hangzásra épült, ebből kifolyólag abszolút nem meglepő, hogy a 11 trackes első lemezen nem kevesebb mint négy Hooj kiadvány hallható. Solar Stone-tól a Day By Day (Red Jerry’s Smack The Bigot Up Dub) az ötödik, majd a három utolsó track sorrendben a Lustral – Everytime (Nalin & Kane Mix), Miro – Paradise (Red Jerry’s Longdubbyvocal Mix) és a Three Drivers – Greece 2000.

Nick Warren sem vállalt túl nagy kockázatot a 003-as Live In Prague albumon mikor az első CD-n rögtön második számként lejátszotta Nalin And Kanetől a Beachball-t aztán a második CD közepén majd a 008-as Brazil albumán is felcsendül az Energy 52 – Cafe Del Mar. Előbbin a mindenki által ismert Three ‘N One utóbbin pedig Nalin + Kane remixében. A kecelen rögzített, de a sorozatban érthetően budapestiként megjelenő Nick Warren mixlemezen is két Hooj Choons kiadvány hallható, mindkettő a kettes cédén. Először az LSG – Shecan majd a Tilt – What’s This?
A Sasha által készített mindkét dupla tartalmaz Hooj Choons singleket. Az első, 009-es San Francisco – melyet a szerző a megjelenés előtt néhány hónappal elhunyt Tony De Vit emlékének ajánlott – rögtön hármat is: a Medway és a Resurrection az első, aztán Jark Prongo – Movin’ Thru Your System a második CD-n hallható, amely végül a Tilt és az I Dream című slágerrel zárul, méghozzá Tilt’s Ressurection Mix-ben. A sorozat 13. darabján, az Ibizán szintén hallható egy Medway release, a The Baseline Track majd nem sokkal ezután felcsendül a SpaceManoeuvres és a Stage One (Pariah Remix) amelyben azt hiszem – és talán többen egyet is értenek velem – 1999 egyik legjobb trance korongját hallhattuk.

Következett aztán John Digweed és a Hong Kongban rögzített 014-es melyen hallható az LSG – Into Deep (Medway Remix) valamint a Tilt triótól a 36 (Tilt’s Numerology Dub) verzóban. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez, majd a 019-es Los Angeles is elsősorban a Digweed által managelt a Bedrock kiadványokra épült. A Los Angeles albumon így is elfért a Medway – Release (Lexicon Avenue Remix). Ugynez elmondható Pete Lazonby – Sacred Cycles című klasszikusáról mégpedig az akkoriban az átlagosnál jóval aktívabb Quivver remixében, ezzel kezdődik a Dave Seaman által összeállított 016-os dupla második epizódja. Érdekesség, hogy eddig ez az egyedüli GU melyet a Fekete Kontinensen rögzítettek, pontosabban lokalizálva Dél-Afrikában.

Az amerikai house szcéna egyik legismertebb alakja kétségtelenül Danny Tenaglia, aki a sorozat két részét készíthette el. Előbb a 010-es Athént  majd a 017-es Londont. Ez utóbbin megszólal Katcha valamint a Touched By God mégpedig a Peace Division által újraértelmezve. Nagyon vidám house, azt hiszem ez is sokak kedvence!

Minden idők egyik legnépszerűbb house duója a Deep Dish debütáló albuma az orosz fővárosban, Moszkvában lett felvéve és rögtön egy zseniális vocal house tétellel kezdődik: 16B feat. Morel – Escape (Driving To Heaven) (Omid’s Full Vocal Mix). Ez volt az utolsó Hooj Choons darab amely helyet követelt magának a legendás széria valamelyik albumán, sőt ez a dupla már nem is a Boxed logoját viselte, hanem a Global Underground Ltd. hozta forgalomba. Ebben az időszakban egy kisebb arculatváltáson is keresztül ment a sorozat, részint az olyan új előadóknak köszönhetően mint például James Lavelle, részint pedig azért, mert a house és a trance fúziója hanyatlani látszott. Az előadók előszeretettel nyitottak a sötétebb, lassabb, törtebb ütemek felé, a trance szerepét pedig szépen lassan étvette a breakbeat hangzás. Ezt követően is számos remek tracket hallhattunk ugyan, de az előbb vázolt átalakulással a Hooj Choons elvesztette egyik legstabilabb reklámfelületét.

Space Manoeuvres – Stage One (Tilt’s Apollo 11 Remix), 1999 egyik legjobb trance lemeze volt, különösen ez a remix
2003-ban ugyan még javában tombolt a progressive house őrület – ebben az évben jelent meg a valaha volt egyik legnagyobb példányszámban eladott dance album, a Global Underground 025: Toronto az előbb már említett Deep Dish párostól – ezzel szemben a Hooj Choons tájékán a napok már közel sem voltak annyira élettel teliek mint korábban.
Nemsokkal később pedig bekövetkezett az, ami évekkel ezelőtt még a tulajdonosok rémálmaiban sem jöhetett volna elő: hivatalosan is bejelentették, hogy sokak kedvenc kiadója pénzügyi nehézségek miatt a megszűnés szélére sodródott. Rövid időn belül aztán be is zárta a kapukat, egy kivételével: önállóvá vált és főként trance-re specializálódott sub-labelje közül az egyik továbbra is üzemelt. Persze mindeki tisztában volt azzal, hogy a Lost Language sem aktivitás sem renomé terén nem fogja tudni majd megközelíteni nagyobbik testvérét. 2006 októberében jött az újabb bejelentés, miszerint a Lost Language menedzsmentje ismét elindítaná a Hooj Choons-t, de a törekvések hamar kudarcba fulladtak, pedig néhány hét leforgása alatt piacra dobtak négy maxi CD-t, mely korábbi slágerek addig kiadatlan remixeit tartalmazták. Hiába a Medway – Resurrection és a The Basseline Track remixek vagy 16B – Escape-je, a Katcha – Touched By God és az olyan művészek által készített feldolgozások mint Luke Chable vagy D.Ramirez, sajnos a várt eredmény elmaradt. Hosszú hónapok teltek el, amikor is megpróbálkoztak egy másik koncepcióval de az eredetileg 1982-ben felvett The Human League sláger, a The Things That Dreams Are Made Of remix kollekciója sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Tiga, a Kissy Sell Out és Justus Köhncke egytől-egyig ismert és elismert remixerként vágtak bele a munkába, de az erőfeszítések hiábavalók voltak. Relatíve rövid időn belül háromszor, utoljára 2011-ben kíséreltek meg új életet lehelni a Hooj Choons-ba, sikertelenül. A belga Jean-Philippe Chainiaux a.k.a. Dopefish ugyan elmondhatja magáról, hogy a The Wasp EP-je megjelent a legendás kiadó címkéje alatt, de sajnos ez a dubstep/electro korong is csak a futottak még kategóriába tartozik.

Omid 16B – Doubt, az utolsó darabok egyike, 2003 talán legjobban sikerült darabja
A kiadó weblapja a mai napig elérhető, az online shop is üzemel még maroknyi megmaradt maxi CD-vel de úgy tűnik ki kell jelentsük, egy tényleg legendás kiadóval szegényebbek lettünk. Hacsak az újra reneszánszát elő progressive house adta lehetőségeket és a jelentősen olcsóbb online megjelenéseket kihasználva egy masszív tőkeinjekcióval nem próbáják meg immár negyedszer is poraiból feltámasztani. Ez a jövő zenéje, én a magam részéről sajnos nem látok rá reális esélyt…]]>