Liszt Ferenc lenyűgöző oratóriumával, a húsvéti tematikájú PONT Fesztivál koncertjeivel és a 36. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitójával indul pénteken Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje, a Budapesti Tavaszi Fesztivál. 2018. március 30-tól április 22-ig közel 40 helyszínen több mint 150 program várja az érdeklődőket szerte a fővárosban.
A fesztivál első estéjén Liszt Ferenc monumentális oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája nyitja meg a programok sorát, de az ünnepi hétvége kiemelt eseménye lesz az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertje is: a Jézus feltámadása és mennybemenetele című mű, Telemann kései korszakának egyik ékköve április első napján, vasárnap csendül fel Vashegyi György vezényletével.
A fesztivál idén is a zenei élet ikonjait hozza el Budapestre: a nyolcvannégy éves Sir Roger Norrington a nemzetközi karmester-társadalom élő legendáinak, legszínesebb egyéniségeinek egyike. A Felvilágosodás Korának Zenekarával és egy különleges Mozart-esttel érkezik, ahol a szimfóniák mellett két kürtverseny is elhangzik majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A karizmatikus karmesternő, Emmanuelle Haïm pedig saját, világhírű régizenei együttese, a Le Concert d’Astrée élén látogat Budapestre.
Hatalmas várakozás övezi a világhírű zongoraművészek koncertjeit: Martha Argerich a Kremerata Balticával áll színpadra, de itt lesz Danyiil Trifonov, Yefim Bronfman és a Bécsi Filharmonikusok, Rudolf Buchbinder és a City of Birmingham Symphony Orchestra, illetve Yuja Wang is. Frankl Péter Várdai István csellistával ad közös koncertet, Farkas Gábor zongoraművész pedig japán turnéjáról hazatérve igazi különlegességgel készül: Liszt Zarándokévek ciklusának három kötetét egy estén szólaltatja meg.
A Honvéd Férfikar is rendhagyó koncertet ad: a „nagy háború” befejezésének 100. évfordulója alkalmából Mikor megyek Galícia felé címmel kórusmű hangzik el a Zeneakadémián. A kantáta öt tételét öt zeneszerző – Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente, Orbán György, Selmeczi György és Vajda János – komponálta.
Mára a fesztivál védjegyévé vált, hogy a fellépők különleges, máshol-máskor nem látható programmal készülnek, számtalan mű és formáció itt látható-hallható először, több különleges együttműködést, magyarországi bemutatót, új helyszínt ünnepel a fesztivál minden műfajban.
A Grammy-díjas jazzikon, Kurt Elling például az alig egy héttel ezelőtt, március 23-án megjelent legújabb, The Questions című albumát hozza el Budapestre. Foltin Jolán Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar táncművész, koreográfus-rendező új alkotása, a Feketetó című táncelőadás is a fesztiválon debütál. Ittzés Gergely fuvolaművész Nagy Péter zongoraművésszel készül különleges, hétszeres lemezbemutatóra. Az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a Bécsben élő, nemzetközi hírű hegedűművész, Korcsolán Orsolya koncertjének, valamint Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter rendhagyó – és ebben a formában az első – közös estjének is. A Katti Zoób Divatház káprázatos crossover produkciót álmodott a Szamárbőr királyfi ismert meséje köré. A Vigadóban megvalósuló előadás a divat optikáján keresztül mesél a múltról, a jelenről és a jövőről, a zenét és az öltözékeket használva a karakter átalakulásához.
A könnyűzenei fesztiválcsemegék sorát a kiváló kanadai pop/art-rock formáció, a Braids első budapesti koncertje nyitja április 2-án az A38 hajón, és olyan kivételes zenekarok, DJ-producerek és formációk folytatják majd, mint a francia Chapelier Fou vagy az elektronika és a kortárs komolyzene határán zseniálisan egyensúlyozó Grandbrothers. Az Akvárium Klub színpadán itt lesz a német producer és zeneszerző, Henrik Schwarz és a norvég jazz-zongorista, Bugge Wesseltoft, valamint a Tale of Us, de Magyarországra látogat a nu-jazz ikonikus formációja, a Jazzanova és a világhírű amerikai énekes, Paul Randolph is.
A fesztivál keretében a főváros legfontosabb kulturális intézményei, legizgalmasabb játszóhelyei gondolkodnak együtt: ismét közel 70 kiállítótér, múzeum és műterem nyitja meg kapuit a Budapest Art Week keretében, és számos fővárosi múzeum és galéria készül új tárlatokkal, programokkal. Április 5-én nyílik a Ludwig Múzeum Permanens forradalom című kiállítása, mely az ukrán képzőművészet múltjába, jelenébe és jövőjébe enged bepillantást. A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria Ata Kandó gyermekfotóiból válogat, a Központi Vásárcsarnokban Csákvári Péter miniatűr világába látogathatunk. A Klauzál 13 Galéria Nagy Fruzsina és Nagy Gergő jelmez- és fotókiállításának ad otthont, a Kiscelli Múzeumban a Csöndesen című kortárs magyar fotókiállítás képeiben gyönyörködhet a közönség.
Idén is sokszínű program várja a legfiatalabbakat és szüleiket is, a Cinemira – Nemzetközi Gyermekfilm Fesztiválon a filmezés világába pillanthatnak be kicsik és nagyok. Az Akvárium Tavasz Teraszon, valamint Budapest utcáin és terein is meglepetésekkel találkozhatnak majd a járókelők a #felafejjelbudapest városi sétáitól kezdve a Magyar Költészet Napján debütáló zsebkönyv-automatáig.
A kulturális tavasz 2018-ban is március 30-án, pénteken, a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján kezdődik, és három héten át tart majd. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a www.btf.hu honlapon vásárolhatók meg.
 ]]>