A Corvin Áruház  1926-ban nyílt meg. 1931-ben itt szerelték fel az első mozgólépcsőt az országban. A homlokzatot takaró rusnya alumíniumborítás 1967 óta ékesíti az épületet. A borítóképen jobb oldalt található a Corvin Club épülete, a kép bal oldalán, a jelenlegi Blaha Lujza téren (épp most újítják fel) a volt Nemzeti Színház épülete, amit 1965-ben bontottak le, pontosabban robbantottak fel, a hivatalos verzió szerint az épülő metróvonal miatt vált esedékessé.

Az Akvárium Klub helyén korábban autóbuszpályaudvar, illetve parkoló működött. Később itt akarták felhúzni a Nemzeti Színház új épületét, ami korábban a Blaha Lujza tér közepén állt (lásd a borítóképen). Végül szerencsére nem lett a tervekből semmi, a területet a lehető legjobban sikerült hasznosítani.

A jelenlegi Nemzeti Színházzal szemben található a hajdani közvágóhíd területe, melynek hátsó udvarában találjuk az R33-at. Az épületegyüttest 1872-ben avatták fel. Az első évben 125 000 jószágot vágtak itt le.

A legszomorúbb történetet mégis a Kashmir, illetve K2 Clubnak otthont adó épületé. A Kilián laktanya volt ugyanis az 1956-os forradalom egyik legerősebb ellenállópontja, a szovjetek pedig igen súlyos károkat okoztak az épületben hatvan évvel ezelőtt.

Lentebb görgetve megnézhetjük korabeli képeken a fenti szórakozóhelyek környékét. A legszembetűnőbb változás talán az Erzsébet téren, az Akvárium Klub helyén történt.

Corvin Club
Akvárium Klub
R33
Kashmir – K2
Kashmir – K2