Indul az A38 Hajó őszi idénye

A budapesti A38 Hajó már régóta több, mint egyszerű szórakozóhely. A nagyon gazdag programot, évi nyolcszáz koncertet, színházi előadást, kiállítást, fesztivált, irodalmi estet és filmvetítést tartó dunai klub szeptember 1-én tartott sajtótájékoztatót. A sajtótájékoztatón az őszi idény programjai mellett elsősorban a gazdag és szerteágazó kulturális együttműködéseket emelték ki. Az A38 Hajó lényege, hogy igyekszik minél szorosabban együttműködni a hazai kulturális élet szereplőivel. Ennek bizonyítására a sajtótájékoztatón részt vett Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője, Horváth Gergely, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV főszerkesztője, Tulik Ágnes, a Talentométer könnyűzenei tehetségkutatót támogató Szerencsejáték Zrt. szóvivője, illetve Weyer Balázs, a WOMEX világzenei vásár szervezője.

A38 Színpad a Szigeten

Az A38 Hajó régóta együttműködik a Sziget Fesztivállal, aminek legfontosabb eredménye az A38 Színpad a Szigeten. Az A38 Színpad évek óta a Sziget Fesztivál legnagyobb fedett koncerthelyszíne és a Nagyszínpad után a második legnagyobb színpad. Az elmúlt években több mint ötven olyan nemzetközi fellépő volt – illetve az őszi szezonban is számos ilyen érkezik -, amelyek egyaránt felléptek a Sziget különböző színpadain, különösen az A38 Színpadon és a Nagyszínpadon, valamint az A38 Hajón is. Az elkövetkező pár hónapban ilyen fellépő lesz a holland Kensington, a belga Balthazar, az Editors, az Enter Shikari. Ezek mellett természetesen több száz magyar produkció lépett fel a Szigeten is, és az A38 Hajón is. A Sziget Fesztivál főszervezője, Gerendai Károly a sajtótájékoztatón elmodta: “amíg Sziget lesz, nagy valószínűséggel A38 Színpad is lesz“, Bognár Attila, az A38 Hajó vezetője pedig a több évtizedes barátságot méltatta, ami a Szigethez és  annak stábjához köti.

(A fellépők névsora, a teljesség igénye nélkül: A38 Színpad: The Picturebooks, Inspector Cluzo, Foreign Beggars, Selah Sue, C-mon & Kypsky, Zzz, Vive La Fete, Wildbirds & Peacedrums, Ez3kiel, Billy Talent, Fink, Bonobo, Little Boots, Laidback Luke, Crystal Fighters, Kensington, Beardyman, Lamb, Mount Kimbie, Anna Calvi, Wax Tailor, Emilíana Torrini, Balthazar, dEUS, Dope D.O.D., Anti-Flag, Parov Stelar, Crystal Castles, Katzenjammer; Világzene: Amparo Sanchez, Skatalites, Rotfront, Oi Va Voi, Rupa & Tha April Fishes, Mahala Rai Banda, Fanfare Ciocarlia, Shantel, Russkaja, Terakaft, Dubioza Kollektiv, Warsaw Village Band, Che Sudaka, Roy Paci, Sergent Garcia; Nagyszínpad: Ska-P, Toy Dolls, Gentleman, !!!, Seeed, Triggerfinger, Viza, Enter Shikari, Editors, Sportfreunde Stiller, The Subways, Flogging Molly.)

Petőfi TV + Dalszerzők az A38 Hajón

Horváth Gergely, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió főszerkesztője az A38 Hajó és a Petőfi “brand” szoros kapcsolatáról beszélt. A Petőfi TV március 15. óta szinte minden nap élőben jelentkezik az A38 Hajóról, az adás technikai hátterét az A38 Hajó biztosítja, aminek fontos eleme a tavasszal elkészült, látványos Panorámastúdió a hajó fedélzetén. Horváth Gergely külön kiemelte az áprilisban indult Dalszerzők az A38 Hajón sorozatot. Az A38 Hajó és a Petőfi TV együttműködéséből született sorozat igazából példa nélkül való a magyar könnyűzene és a közmédia kapcsolatában. A Petőfi (ide értve a rádiót, a televíziót, illetve az online felületeket, a petofilive.hu honlapot) azon küldetését igyekszik erősíteni, amivel a magyar (bár nem feltétlenül magyar nyelvű) dalokra és a magyar dalszerzőkre hívja fel a figyelmet.

A hetente jelentkező sorozat bevallottan kísérlet: próbálkozás arra, hogy a Petőfi egyszerre több csatornán segítse és mutassa be a dalszerzőket. A hétfőnként zajló élő koncertekbe bekapcsolódik a Petőfi TV-nek az A38 Hajóról sugárzott élő magazinműsora, az Én vagyok itt. A hangfelvételek egységes, szerkesztett egyórás műsorként sugározza felvételről a Petőfi Rádió. És néhány héttel a koncert után pedig 26 perces adásként kerülnek a Petőfi TV műsorába. Terveink szerint a közeljövőben a koncerteket élőben, külön közvetítésben lehet majd online nézni. A sorozatnak eddig több mint ötven része készült el, vagy készül folyamatosan, az év végéig.

Talentométer

Idén ötödik alkalommal rendezi meg az A38 Hajó a Talentométert, a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóját. A hatalmas sikerű élőzenei tehetségkutatóra (eddig évente több mint ötszáz zenekar jelentkezett, és a legutóbbi évben már százezres nagységrendű volt a közönségszavazatok száma) idén ősszel kerül sor, szeptember 30-ig lehet jelentkezni a www.talentometer.hu honlapon.

Az öt műfajban (pop/rock, világzene, jazz, hiphop/reggae és metál) megrendezett tehetségkutatóról Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője elmondta, hogy a cég számára nagyon fontos, hogy “nem hagyományos” csatornákon keresztül szólítson meg új közönséget, emellett megmutassa elkötelezettségét a magyar ifjúsági kultúra támogatására. Éppen ezért nem csupán zenei tehetségkutatóra kerül sor, hanem koncertfotós-pályázatra is, valamint – újdonságként, idén először – kreatívjáték-tervezői pályázatra is. Ez utóbbi, melynek Mérő László a zsűrielnöke, design-, kézműves-, egyedi tervezésű asztali, logikai vagy társasjátékokat várnak, illetve egy másik kategóriában mobiltelefonra vagy tabletre készült játék-alkalmazásokat.

A Talentométert a Petőfi TV és Petőfi Rádió is támogatja, decemberig rendszeresen beszámolva a tehetségkutató eseményeiről, illetve tagokat küld a zsűribe, valamint műsorokkal, fellépésekkel díjazza a legjobbakat.

WOMEX

Az A38 Hajó együttműködéseinek fontos szerepője az idén először Közép-Európában, ezen belül Budapesten megrendezésre kerülő WOMEX, a világ legnagyobb világzenei vására és fesztiválja. Weyer Balázs, a WOMEX-et szervező Hangvető munkatársa méltatta az A38-as együttműködést (a hajón lesznek a WOMEX DJ- és elektronikuszenei programjai), külön kiemelve, hogy a hajó mintegy jelképesen összefogja a WOMEX három Dunaparti helyszínét: a szakmai programokak helyet adó Bálnát, a koncerteket befogadó Műpát, valamint magát a hajót.

Egyéb programok és tevékenységek

Szeptember 1-én kezdődik az immár tízéves Újbuda Jazz Fesztivál, amit az A38 Hajó a MU Színházzal és Újbuda önkormányzatával közösen hozott létre.  A fesztivál az elmúlt tíz év alatt Európa egyik legrangosabb jazzfesztiválja lett, nemzetközi fellépőgárdával. Idén az Újbuda Jazz Fesztivál – követve az európai fesztiváltrendeket – kibővült, társműfajok felé is nyitott, így lehetséges, hogy “határterületek” képviselői is fellépnek, mint például a beatboxot magas szinten művelő, előadásait nagyrészt improvizációra építő Beardyman.

Emellett az A38 Hajó szorosan együttműködik a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal. Az együttműködés keretében ezúttal David Murray Infinty Quartetje lép fel az A38-on.

Természetesen nem csupán zenei programok helyszíne az A38 Hajó. A kiállítótér az elmúlt években Budapest egyik kulcsfontosságú kortársművészeti bemutatóhelye lett. Ennek ősszi programjából különösen fontos Wahorn András októberben sorra kerülő koncert-, kiállítás- és performansz-sorozata.

További információ az A38 Hajó programjairól
http://www.a38.hu/hu/programok


Szólj hozzá!

Leave a Comment