Interjú – Cari Lekebusch

– Múltkor láttam egy képet, a kilencvenes évek végén készült és a fiatal Cari Lekebusch-t ábrázolta az első amerikai Drumcode-turné előtt. Ha lenne rá lehetőséged, mit tanácsolnál most az akkori énednek?

– Hehe. Szóval, sok mindent mondanék neki. Főleg amikor elérkezik ahhoz a korhoz, amikor elkezd zenével és a producerkedéssel foglalkozni. Megbántam például, hogy eladtam az egyik régi mixeremet, nagyon karakán hangzása volt. Hiányzik még néhány másik audio processzorom is, amiket szintén eladtam és mostanában próbálom őket újra megszerezni.

– Mi a három legfontosabb dolog ami a karriered fejlődését segíti?

– Hogy reggel amikor felkelek, azt csinálhatom amit éppen akarok. Ezen kívül, hogy bármilyen produkciót kiadhatok amit szeretek, olyan módon, ahogy azt én akarom. Fontos dogok továbbá: zenei produkciókat gyártani, és ezeket különböző, különleges eseményeken elő is adni. Ügyesen bánni a művészet tudományával.

– Hogyan tudod magad újratölteni energiával egy kimerítő turné után? És hogyan lehetséges, hogy ennyi év után még mindig ilyen lelkesedéssel csinálod amit csinálsz?

– Azt gondolom, hogy a művészek többségének meg kell tartania az egyensúlyt, hogy ne turnézzon állandóan. Ha nem tartasz közöttük csöndesebb periódusokat, ki fogsz égni. Én úgy tervezem, hogy életem végéig ezzel fogok foglalkozni, tehát a kiégés számomra nem lehet opció. Különösen amikor egy hosszabb turném van, ami mondjuk három hétig eltart, szeretek tartani egy legalább nyolc napos stúdió nélküli időszakot amikor a haverokkal lógok, vagy a családdal vagyok inkább.

– Mit csinálsz az életednek a zene nélküli időszakában? Mi a kedvenc ételed/italod?

– A zene az én életstílusom. Azonnal elkezdek zenével foglalkozni, amint van egy szabad percem. Időről időre szeretek még grafikai anyagokat is kreálni. Segít egy arányos referenciapontot adni a hang-dizájnhoz viszonyítva. És amint az időjárás itt Svédországban megengedi, előveszem a BMX-emet, vagy a mountain bike-omat. Ha pedig ételről és italról van szó, azt mondom, hogy minden egyes kultúrának ezen a földön megvan a különleges, speciális jellemzője. Személy szerint én  alap helyzetben a japán és a dél-amerikai konyhát részesítem előnyben..

– Mi magyarok az egyedüli nemzetközileg is jegyzett dj/producerünk Jay Lumen. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka, hogy egyetlen egy ilyen művészünk van csak?

– Ez olyasvalami amire én is csak tippelni tudok – de ebben az esetben lennie kell valaminek a háttérben, ami visszatartja a feltörekvő művészeiteket. Hogy mi lehet az, csak találgatni tudok, talán a környezet, más alkotói csoportok vagy promoterek?

– Először 2003-ban hallottam tőled dj szettet. Azóta rengeteg minden megváltozott, nem lehet összehasonlítani a dolgokat. Mit gondolsz, milyenek lesznek a party-k tíz év múlva?

– Igen, én például személy szerint unnám mondjuk ugyanazt a groove-ot kétszer ugyanúgy kivitelezni szóval.. műfajok jönnek-mennek, változnak és lecserélődnek – miközben a lassú sodródás a kommerszitás felé könnyen felemészthet stílusokat. Amit én csinálok az az, hogy megpróbálok jobban, mélyebben belelátni a stílusok esszenciájába, hogy úgy lássam őket, amilyennek valójában lenniük kellene. Le kell vetkőztetni a dolgokat teljesen anyaszült meztelenre, és a meglátni a bennük rejlő legbelső magot.

– Szintén hallottam egy fellépésedet 2012-ben Berlinben, a Tresor-ban. Lenyűgöző volt. Éreztem a szenvedélyt az egész szett alatt. A Trezor egy csodálatos helyszín. Meg tudnál esetleg osztani velünk egy emlékezetes történetet a Tresor-ral kapcsolatban? 

– Volt fellépésem mind a régi, mind pedig az új helyszínén a Tresor-nak. Miközben mindkettő nagyon hasonló, mégis számtalan szemszögből nagyon különböznek is egymástól. Az első alkalom, amikor a “régi” Tresorban léptem fel, az egy rendkívül megható érzés volt számomra, hiszen éreztem, hogy pontosan a megfelelő időpontban vagyok a megfelelő helyszínen. És amikor egy szuper plakáton szerepelt az egyik artist-fotóm az “új” Tresor-ban egy speciális rendezvény alatti hónapban néhány évvel ezelőtt, az rendkívül megtisztelő visszaigazolás volt számomra.

– Találtunk egy listát, amin Advent megnevezi a top 5 általa leginkább tisztelt techno előadót. Te is szerepelsz a listán. Mit gondolsz erről, és hogyan nézne ki a Te személyes listád?

– Hahaha, igen ez nagyon jó érzés, különösen azért, mert Cisco szintén ott szerepelne az én ilyen listámon az összes szerzeményével egyetemben. Egyébként, csupán öt név egy kicsit szűkösnek tűnik – mostanra rengeteg igazán jó techno producer lett. De ha olyan úttörőkről beszélünk akik főként techno elemekkel operálnak a nyolcvanas évek óta, akkor az én listámon magasan ott kellene lennie az Underground Resistance-nek, ahogy Luke Slater-nek is.

– Már jártál Magyarországon számos alkalommal. Szerettél itt lenni? Mi az amit szeretsz a mi országunkban?

– Így van. Minden egyes alakalom szuper élmény volt eddig. Mindig tele energiával. Azt kell mondjam, hogy nektek nagyon jó zenei ízlésetek KELL hogy legyen. =) De ami elsőre beugrik Magyarországról, az a lenyűgöző történelme, építészete és a művészete legalább a legutóbbi háromszáz évben.

– Mi a Top 3-ad ha azokat a klubokat nézzük, ahol már megfordultál?

– Oh, várjunk! A top 3 már megint túlságosan szűkös lista, haha! Vegyük egy kicsit hosszabbra rendben? Ok tehát ha azokat a klubokat vesszük, amik a mai napig működnek, és ahol korábban már felléptem; Club Lehmann (Stuttgart) – kétségtelenül a legjobb hangrendszer technohoz. Ha kicsit messzebbre megyünk; Ageha (Tokyo) – a leglenyűgözőbb helyszín és egy teljesen egyedileg tervezett hangrendszer. A londoni Fabric mindig is egy nagyon magas színvonalat képviselt. És van még egy csomó más helyszín; Berghain és Tresor (Berlin), és a legutóbbi turném helyszínei Kolubiában és Argentínában. És, és, és… tudnám még folytatni!

– Mit tudnál üzenni a rajongóidnak, mit várhatunk tőled a Ganz Weit Draussen fesztiválon, Budapesten?

– Megpróbálom a közönséget elutaztatni olyan helyekre, ahol eddig még nem voltak. – ha megengedik nekem. Tehát, a szettjeim első részében általában terepfelderítést végzek, hogy lássam, mennyire gyorsan tudok eljutni zeneileg ismeretlen területekre. Nem szeretem az emberekre ráerőltetni, hogy mit kedveljenek, de szeretem megváltoztatni a hangulatot ha érzékelem, hogy valamire éppen annyira nem vevők. De nehogy úgy értelmezzétek, hogy csak sodródom a széllel. Nekem csakis olyan felvételek lapulnak a lemezestáskámban, amiket én személy szerint is hallani akarok a bulin, táncolni akarok rá, vagy szeretnék elbüszkélkedni vele. Szóval bármit is fogok játszani a dobozból – olyasmi lesz, amire felállnak az emberek.

– Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk. Találkozunk március 2-án, a Corvin Club-ban.

Esemény: https://www.facebook.com/events/1853727968182690/ 

 


Szólj hozzá!

Leave a Comment