Interjú – James Holden

Valahol Angliában, dombok és szélmalmok közt él visszavonultan egy mára már felnőtté cseperedett csodagyerek. Egy különc zseni? A trance Mozartja? Egy manó? Bármelyik jelzővel illethetjük. James Holden mesél többek között új albumáról, valamint az idén tíz esztendős Border Community-családról és definiálja a trance fogalmát is.

Zenekritikusok szerint általában a második album elkészítése a legnehezebb. Egyetértesz ezzel a megállapítással?

Hogy őszinte legyek, nem tudom. Ugyanis első nagylemezemre, “The Idiots Are Winning“-re soha nem tudtam úgy tekinteni, mint egy igazi albumra. Sokkal inkább különálló részecskék halmazára, amit aztán valahogy összeillesztettem. Viszont ez itt most egy olyan album lett, amilyet tinédzserként mindig is szerettem volna. A nagy kinyilatkoztatás. Éppen ezért számomra a “The Inheritors” az első album, még ha egyesek ezt másképp is látják.

Volt valami konkrét elképzelésed a hangzást illetően, mikor elkezdtél dolgozni a lemezen?

Konkrét ötletekről nem beszélhetek, inkább intuitív érzésekről. Kísérletezni szerettem volna, meglátni, hogy milyen irányba visz. Nem határoztam meg előzetesen semmilyen konkrét módszert. Úgy gondolom, hogy a “The Idiots Are Winning” és a mostani albumom közötti fejlődést hűen tükrözik a közben készített remixeim. Megpróbáltam valami újat, valami mást alkotni.

james-holden-hood-1024x820

Miben mást?

Elegem van a digitális megjelenésekből. Ha meghallgatom ezeket a zenéket, akkor túl nyilvánvalóan jelenik meg minden, ami történik. Tisztán kivehetőek a loopok. Pontosan látni a zene minden egyes másodpercében, mit épített a producer. Ez így túl egysíkú és túl könnyen reprodukálható. Unottan hallgattam ezeket a zenéket. Elhatároztam, hogy új utat kell keresnem, épp az ellenkező irányba kell indulnom. Olyan új módszert szerettem volna kifejleszteni a producerkedéshez, ami hasonlóképp működik, akár csak egy együttes esetében, akik egymással kommunikálnak, és mindenkinek oda kell figyelnie a másikra. De a helyzet az, hogy nekem nincs együttesem, mert lehet, hogy nincs hozzá elég barátom (nevet). Úgyhogy egy évet arra pazaroltam el az életemből, hogy kifejlesszem egy analóg szintetizátor és egy computer hibridjét, aminek a segítségével számos generatív folyamat lehetséges. Az volt az ötletem, hogy egy ilyen káoszgép építésével olyan zenét írjak, ami a saját igényeimet a legapróbb részletekbe menően is kielégíti. Ha készítesz egy ilyen gépet, akkor az lesz a te hangszered. Ezt azonban minden egyes nap újraírja. Alighogy kikapcsolom a gépet és ágyba bújok, másnap reggelre teljesen új ötleteim támadnak, például csak amiatt, hogy kinn megváltozott az időjárás. Olyan, mintha megalkottam volna életem legnagyszerűbb hegedűjét, de csak annyi az időm, hogy lejátsszak rajta egy zenét, az adott pillanatban. Igazán büszke vagyok arra, hogy egy olyan gépet alkottam, ami igazán kifejező hangszerként funkcionál. Az album összes zenéjét élőben vettem fel. Tehát ezek a hangok tényleg így és ekkor szólaltak meg mind. Volt ez a pillanat. Erről szól számomra első sorban ez az album.

Beszéltél a káoszról. Képes lennél reprodukálni egy zenét, amit korábban már felvettél egyszer?

Ezek közül a zenék közül soha nem tudnék egyet sem még egyszer ugyanúgy lejátszani. Ez az egyik oka annak, hogy soha nem live-ozom. Olyan ez, akár csak a pillangó effektus:  elég egy apró hiba a beállítás során, hogy semmi ne úgy szóljon, mint azelőtt.

Beszéljünk az album címéről. Tulajdonképpen kinek az örökségéről beszélsz?

A cím William Golding hasonló című könyvére utal. Egy neandervölgyi szemszögéből meséli el, mikor megérkezik az első ember, miközben a saját fajtája kihal. Arról szól, milyen szomorú, brutális és elkerülhetetlen a darwini fejlődéselmélet. A jó ötleteket eredményesebb, de nem feltétlenül jobbak váltják ki. Ugye nem szükséges elmagyarázom a zenével való párhuzamot?

Egy adott zenei tradíció örökösének tartod magad?

Pár évvel ezelőtt olvastam Julian Cops „Krautrocksampler” című könyvét. Ezek a német zenészek a nemzeti identitást keresték, miközben szembe kellett nézniük az angolszász tradíciókkal. Ez nagyon megérintett engem. A lemez sokat hordoz magában a múltból – a hangzás, a módszer, az egész analóg cucc – úgy tűnik az elmúlt években mégis antimodern irányba fejlődtem.

Mit jelent számodra a trance?

A trance megváltoztatja az agyi állapotot. Hipnotizál, egy újfajta érzést ad. Ez általában valami ismétlődő, de egyszer csak már nem figyelünk arra, ami történik, már csak a végbemenő változásokat érzékeljük. A világ szinte összes zenéje repetitív struktúrára vezethető vissza, ami az agyi állapot változására hat. A trance túl tág fogalom ahhoz, hogy olyan pontos definícióval illessük, ami után a legtöbb ember egyből asszociálna rá.

jamesholden2

A dance zene már a nevében is hordozza egyik legfőbb funkcióját, megkövetel bizonyos fizikai állapotot. A te zenédnek nincs ilyen funkciója?

Az album legtöbb zenéjét dance-ként aposztrofálnám. Az albumom is sokszínű, hipnotikus loopok vagy sok-sok hang egyszerű struktúrája, ami által dance zenévé válnak a dalok. Legalábbis számomra biztosan.

Hogyan szeretsz hatni az emberekre?

Emlékszem tinédzserkoromban mekkora hatással volt rám néhány lemez. Új távlatok nyíltak, új perspektívából ismerhettem meg a világot. Akárcsak egy gyerek, aki a ruhásszekrényében hirtelen megtalálja a csodák birodalmába vezető utat. Azt kívánom magamnak, hogy az album ugyanilyen hatást váltson ki az emberekből.

DJ-ként is alapos változásokon mentél keresztül – már ami a stílust és a technikát illeti. Hogy írnád le a zenei fejlődésedet?

Emlékszem még az első fellépésemre. Szar buli, szar helyszínen, valahol Észak-Angliában, ahol a lányok még prém csizmát hordtak. Akkoriban megfelelő képzettség híján próbáltam az általam kedvelt zenéket összemixelni. Tehát kb. egy ütem nélküli Boards Of Canada szám után egy technonak kellett következnie. Egyszer csak felmászott egy lány a színpadra és azt üvöltözte: “Szar vagy! Hadd zenéljek inkább én helyetted!”. Komolyan mondom, ez volt életem legpocsékabb bulija. Azóta sok mindenre rájöttem, folyamatosan csiszoltam és fejlesztettem a technikai tudásomat. Nagyon szeretek afrikai lemezeket, vagy 70-es évekbeli zenéket játszani, anélkül, hogy bárkinek is feltűnne a tánctéren, hogy épp valami teljesen szokatlan szól. De tényleg baromi kemény munka áll amögött, hogy olyan dj legyek, aki mindig is szerettem volna lenni.

jamesholden4

Saját fejlesztésű kontrollerrel lépsz fel már évek óta. Elmeséled, hogyan működik?

Egy Traktor-kontrollerről van szó, könnyebben kezelhető, mint a társai. Tud néhány olyan dolgot, amire a Traktor önmagában nem lenne képes, de a legfontosabb mégis az, hogy az interfésznek hála nem kell állandóan a számítógép kijelzőjét bámulni, hiszen minden szükséges információt leolvashatunk a keverőről. Ezen felül átvállal néhány számítást, így nem szükséges mindig mindent saját magamnak kitalálni. Mindig is az volt a bajom, hogy nem állnak gyorsan kézre a funkciók, ha egérrel vagy másik keverővel kellett irányítanom. Több mint nyolc éven át dolgoztunk ezen a kontrolleren, két volt egyetemista csoporttársam segítségével. Célunk az volt, hogy inkább egy hangszert, mint egy kontrollert hozzunk létre. Nagyon sokat kellett agyalnunk, hogy eljussunk idáig. Meg kellett tanulnom programozni. Nem szeretnék túlságosan elveszni a részletekben, mert bízunk benne, hogy előbb-utóbb megjelenhetünk ezzel a cuccal a piacon. Ha ezt a kontrollert nem fejlesztettük volna ki, lehet abbahagytam volna a dj-zést. Igazából csak azért csináltuk ezt az egészet, hogy észrevétlenül tudjak krautrock zenéket belecsempészni a szettembe (nevet).

Részesültél valaha zenei képzésben?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy édesapám megtanított zongorán játszani. Nem néztek rám szúrós szemekkel, ha össze-vissza püfföltem a billentyűket, miközben saját melódiákat találtam ki. Kevésbé ragaszkodtak a kötött formaisághoz. Azonban a szüleim nem igazán hallgattak sokféle zenét, szóval nálam egy kicsit más volt a helyzet, mint például Luke Abbott esetében, akinek az apukája nagy lemezgyűjtő hírében állt. Néha belegondolok abba, hogy milyen szép is lett volna, ha az én apukám nekem is Miles Davis-t rakott volna fel kiskoromban. Szép látni azt is, hogy a barátaim gyerekei hogyan nőnek fel. Jó látni, ahogy Luke gyerekei a dobgépekkel zenélnek, mert ezáltal megnyílik előttük a lehetőség, hogy valami újat alkossanak. A zene nem csak arról szól, amit fogyasztásra kapunk.

Megváltozott a zenéhez való hozzáállásod, mióta elindítottátok a Border Communityt?

Természetesen. Idősebb leszel, több tapasztalatra teszel szert. Ugyanakkor megőriztük naivitásunkat és ennek nagyon örülünk. Amikor a Border Communityt elindítottuk, az maga volt a csoda! Egyikőnk sem számított ekkora sikerre. Igazából csak úgy gondoltuk, hogy barátok között csinálgatunk majd ezt-azt. Aztán eljött egy úgymond középső szakasz, amikor ez az egész egyszerűen már túl nagyra nőtt. A művészeknek elvárásaik voltak velünk szemben, és néhányan megpróbáltak bennünket lejáratni is. Majd végül egy igen kellemes szakasz kezdődött, amikor is megismertem Luke Abbott-ot vagy Wesley Matsellt. Nagyon örülök annak, hogy eközben Nathan Fake és Gemma (James Holden élettársa – a szerk.) végig mellettem álltak, ami segített nekem megőrizni az idealizmusomat. Nem volt túl jó érzés, amikor mi valóban igen sikeresnek számítottunk. Most, miközben a tízéves jubileumunkat ünnepeljük, hasonló érzések kavarognak bennem, mint a kezdetekkor. A BC-család kisebb lett, megtanultam önmagamra összpontosítani. Semmi kedvem ahhoz, hogy elpocsékoljam az időmet azzal, hogy én futok más emberek után. Tíz év eltelte után még mindig működik a Border Community, de mi soha nem akarunk olyan kiadó lenni, aki kiad havonta 2 lemezt meg 8 digitális megjelenést. Border Community mindig is egy “csináld magad” vállalkozás volt, és én nagyon jól érzem magam ebben a szerepkörben. Nem tervezek évekkel előre. A lakbért pedig ki tudom fizetni a fellépési díjaimból, ahogyan korábban is.

Van valami elképzelésed arról, milyen lesz az életed tíz év múlva?

Lesz egy kutyám. Talán vidéken fogok élni. És remélem, még mindig együtt leszünk Gemmával.

Boldog embernek látszol.

Az is vagyok.

Forrás: groove.de


Szólj hozzá!

1 Comment on this Post

  1. Pacha Úr

    Remek interjú, köszönöm!

    Válasz

Leave a Comment