Interjú – Nastia

2005 óta zenél. DJ Beauty néven kezdte, mígnem 2009-ben futótűzként kezdett el terjedni a Kazantip-en készült videója. Ez egycsapásra meghozta neki a hírnevet, egyre több helyre hívták szerte Európában. Közben nevet váltott, karrierje azóta is töretlenül ível fölfelé. Saját rádióműsora van és az évente egyszer megrendezésre kerülő Sticha Festivalt is ő jegyzi. Azt is elárulja, mitől olyan érdekes a szcéna mostanság Ukrajnában.

Hogy telt a nyarad?

Elég mozgalmasan. Júliusban mindössze két napot töltöttem odahaza és augusztusban sem sokkal többet. A kollégáimmal ellentétben nekem nincs albérletem Ibizán. Én mindig úton vagyok. Ha akad is mondjuk egy szabadnapom a fellépéseim között, akkor sem érné meg arra a kis időre visszamenni Kijevbe.

Tetszik ez az életforma?

Volt idő, amikor nagyon szerencsésnek éreztem magam. De ez már elmúlt. Most már csak sodródom az árral és próbálom magam odatenni. Csinálhatnék ennél többet is, de jelenleg nagyon elégedett vagyok. Terveim szerint szeretném még 1-2 évig tartani a jelenlegi ütemet, utána elmegyek szülni. Most minden energiámmal a fellépéseimre szeretnék koncentrálni, aztán majd meglátjuk.

Nem lehet könnyű összeegyeztetni az anyaságot és a DJ-karriert…

Gyakran magammal vittem a lányomat az utazások alkalmával, vagy pedig rábíztam egy babysitterre. Ha egyedül neveled a gyereked, akkor egy személyben vagy érte felelős. Ha családod van, egyszerűbb megosztani a felelősséget. Ez az oka, amiért nem jut időm a stúdiózásra. Állandóan utazom és még a gyerekemre is oda kell figyelnem. Nem tudok napokra elvonulni a stúdióba. Napi két órában pedig mit tudnék teljesíteni? Nem sokat. Egy csomó pénzt öltem a stúdióm kialakításába, aztán alig tudtam kihasználni, mert egyszerűen nem maradt rá időm.

nastia3

Szerinted egy DJ-t akkor vesznek igazán komolyan, ha saját zenéket is ír?

Sokan kérdezik tőlem, hol maradnak a saját produkciók? Mi ez a nagy hype körülöttem, amikor még saját zeném sincs? Hogy őszinte legyek, nagyon büszke vagyok arra, amit eddig elértem anélkül, hogy saját zenét jelentettem volna meg. Számomra ez a két dolog nem függ össze.

Egyszerűbb valakit az öt perces saját zenéje által megítélni, mint az egy órás mixéből.

Éppen ezért gondolom úgy, hogy sokkal nehezebb eladni egy DJ-t, mint egy producert. Utóbbi esetben könnyen meg lehet állapítani, mire is lehet számítani, de én DJ-ként multifunkcionális vagyok. Rengetegféle zenét szoktam játszani. Szinte határok nélkül. A DJ-ket több kritérium alapján értékelik. Hogyan kever? Hogyan táncol? Vagy éppen hogyan nem táncol? Hogyan építi fel a szettjét? Történetet mesél, vagy csak egyik zenét pakolja a másikra? Még ha ugyanazokkal a zenékkel is dolgozunk, mindenki máshogy kever. Néhány DJ szinte hipnotizálva mesél történetet. Néha pedig azt érezzük mintha csak egy válogatást hallgatnánk, mindenféle koncepció nélkül. A DJ-nek az a feladata, hogy felépítsen egy jó bulit. A producernek pedig az, hogy zenét írjon a jó bulihoz.

Hogyan fejlődött ki a zenei ízlésed?

A karrierem legelején mindent nulláról kezdtem, ugyanis fogalmam sem volt a legendás DJ-kről és kiadókról. Csak azt tudtam megmondani, hogy tetszik-e valami vagy sem. Annak idején trance, house, tribal és techno zenéket is kevertem, sok dallamos és vokálos zenét. Manapság sokkal mélyebb, illetve instrumentálisabb zenéket játszom. Korábban szívből jöttek a zenék. Semmit nem tudtam az elektronikus zene történetéről, csak az érzéseimre hagyatkoztam és végső soron ez az, ami meghozta a sikereket. Mindent kiadtam magamból, amikor játszottam. Olyankor nagyon megérintett az összes zene.

nastia2

Hogyan szerezted meg a tudást?

Mindenről tudni akartam, ezért aztán beszereztem legalább 20 könyvet az elektronikus zene történetéről. Szerintem egy igazi DJ-nek tisztában kell lennie ezzel. Azon a bizonyos 2009-es videón is eléggé elragadtak az érzelmek. Egyszerűen nem voltam képes visszafogni magam. Egyre többet zenéltem, egyre több embert sikerült megismernem, idősebb DJ-ket is, akiktől egyre többet tanultam. Teljesen más zenéket játszom akkor, amikor például a Resident Advisor vagy pedig a Groove olvasóinak készítek mixet. Akik ezeket hallgatják, valószínűleg rendelkeznek némi alapismerettel és megint más zenéket válogatok akkor, ha esetleg a hallgatóság nem annyira művelt zeneileg. Néha azt gondolom, ha ennyire különböző stílusú zenéket játszom, akkor nem lehetek tökéletes egyik irányban sem. Ha egy festő csak három színnel dolgozhat, akkor profi módon bánik az ecsettel. De én tíz különböző színnel szeretnék festeni! Van benne rizikó, de én mégis színeset szeretnék játszani. Nem szeretném leszűkíteni egy dologra, szeretném tudni mi van még azon is túl. Hogy őszinte legyek, ezzel viszont néha magamat szívatom meg. Megérkezem egy rendezvényre és fogalmam sincsen, hogy mivel kezdjek, teljesen elveszettnek érzem magam. Ez óriási kihívás pszichésen.

Mit csinálsz akkor, ha észreveszed, hogy rossz útra léptél zeneileg?

Néha megérkezem a rendezvényre és csak megyek a saját fejem után, kompromisszumok nélkül. De ez csak ritkán fordul elő. Általában úgy néz ki a dolog, hogy az első fél órában azt tesztelem, hogy merre induljak tovább: funky vagy deep, boldog vagy érfelvágós. Minden alkalommal próbálom megérteni, mit szeretne a közönség. Hiszen már egy bizonyos hangulat uralkodik a klubban, amikor megérkezem. Látom az embereket és hallom a DJ-t, aki előttem zenél. Minden egyes alkalommal le kell erről olvasni a hangulatot. Felelősnek érzem magam. Ezért vagyok képes a kompromisszumra. Nem arról van szó, hogy magamnak és öt zenei sznob ízlésének megfelelően zenéljek. Az a feladatom, hogy az emberek boldogak legyenek és táncoljanak. Próbálok olyan irányba menni, ami az én és a közönség tetszését is elnyeri. Nem mindig vagyok magammal 100%-osan elégedett, leggyakrabban mégis úgy hagyom el a pultot, hogy boldog vagyok azért, amit csinálok. Néha azt gondolom, hogy egy kicsit őrült vagyok. Ez a barátom szerint is így van. Gyakran nem vagyok elégedett, ha megérkezem a fellépésekről. Két napra rá pedig már a következő bulira készülök és annyit mondok: Még nem állok készen! Új zenékre van szükségem! Fogalmam sincs, hogy mit zenéljek! Ha sok a fellépésed, akkor hamar ráunsz a zenéidre, mindig kell valami új. Különben üresnek érzed magad.

Versenyzel a kollégáiddal, hogy ki játszik különlegesebbet?

Ez számomra nem egy verseny. Hogyan tudnám magamat összehasonlítani a többiekkel? Ők egész egyszerűen csak mások. Számomra inkább arról szól a verseny, hogy milyen jó a buli. Ha az emberek jól érzik magukat, táncolnak és megtapsolnak, akkor tudod, hogy jó vagy. Az emberek reakciója a legfontosabb. Érzed, ha tetszik nekik a zenéd.

Hosszú éven keresztül voltál rezidens a moszkvai Arma 17 klubban. Milyen fontos mérföldkő volt ez a pályafutásodban?

Ez volt az otthonom. A tulajok azt mondták nekem: “Nastia, ez az a hely, ahol azt csinálsz, amit csak akarsz”. Ennek hatására nagyon mélyre tudtam ásni. A klub sajnos bezárt három évvel ezelőtt, mivel az orosz hatóságok számára túl szabad szellemű volt a közönség. Ma a kijevi Closer klubban tapasztalok hasonlót, évente négy-öt alkalommal játszom ott.

A Closer az a hely, ahol a Strichka is évente megrendezésre kerül, ami a te saját fesztiválod. Tavaly magam is ellátogattam ide és azt tapasztaltam, hogy milyen barátságos és zeneileg nyitott a közönség, akik a helyi rezidenseket is nagy becsben tartják. Hogy alakult ki a helyi szcéna?

Hogy őszinte legyek, erről öt évvel ezelőtt még csak álmodtam volna. A Closer csapatának köszönhetjük. Hasonló a történet, mint az Arma17 esetében, csak ukrán verzióban. Néhány jó barát kitalálja, hogy bulikat szerveznek. Egyre sikeresebbek, ezért keresnek egy állandó helyszínt. Rátalálnak erre a helyre, meghívják a barátaikat, hogy zenéljenek, akik szintén meghívják a barátaikat. Így jön létre egy kis közösség. Az üzemeltetők nyitottak az új emberekre, de mégis szeretnék tudni, hogy a megfelelő arcok vannak-e itt, például azzal, hogy rákérdeznek a line upra. Organikusan nőtt, a minőségre támaszkodtak. Nagyon jól promótálják a bulikat, a DJ-ket is alaposan bemutatják. És ezeket mindenki rendesen el is olvassa, mert az ukrán generáció nagyon kíváncsi. Ami még egy fontos dolog: az ukrán promóterek előre megbeszélik egymással a dolgaikat. Például ha egy este két bulit rendeznek, akkor olyan karszalagot is kiadnak, amivel mindkét eseményt meg lehet látogatni.

Mennyire biztonságos a helyi szcéna a hatóságok szempontjából? A Closer-ben többször is razziáztak.

Nem hiszem, hogy ezek a razziák ténylegesen hatóság által vezérelt akciók voltak. Az ukrán rendőrök lojálisabbak orosz kollégáiknál. A szcénán kívülálló emberek szerint a Closer-ben csak a drogozásról szól minden – ami természetesen nem igaz. A Closer esetében a kábítószerellenes csoport egyik vezetője szeretett volna profitálni. A törvény szigorú védelmezőjeként pozicionálta magát, pedig csak a populizmusról szólt minden. Ahogy eltávolították a pozíciójából, elmúltak a problémák is. Szóval ez mindig egyénfüggő, szó sincs arról, hogy az egész városvezetés ellenünk lenne. Ha szombat délután kinyitjuk a klubot, akkor hétfő délig bulizhatunk, ha szeretnénk. Senkit nem érdekel.

Három évvel ezelőtt robbant ki az oroszok elleni konfliktus. Milyen most a közhangulat?

Egészen gyakorlati problémákkal kell szembenézni. Ha egy orosz partyarc példának okáért mondjuk átjönne Ukrajnába bulizni, hivatalos meghívóra van szüksége. Nagyon bonyolult. Aki nem tudja felmutatni a meghívólevelét, azt visszafordítják a határon. Ha nem lenne ez a konfliktus, sokkal több orosz barátunk látogatná a bulijainkat, mert már régóta szoros az együttműködés a két szcéna között. Ezt a közösséget nem igazán hozza lázba a politika. De természetesen én és sokan mások is az utcára vonultunk akkor. Ebben számíthatunk a közösségre. Mostanság megszoktuk ezt az állapotot, újra sokat bulizunk és kevesebbet foglalkozunk a politikával.

Az ukrán klubszcénában ezek szerint nem viselkednek ellenszenvvel az oroszok ellen?

A zenei életben nincs ellentét. Látható, hogy Oroszországban csak kormányzati propaganda van, a teljes médiát ellenőrzésük alatt tartják. Ha az idősebb generáció csak a TV-ből tájékozódik, akkor csak egyoldalú információkat szerez. A fiatalabb generációt viszont már nem lehet félrevezetni. Ezért nincsenek köztünk ellentétek.

Milyen mértékben befolyásolja Ukrajnát a vízummentesség?

Nos, ez sok ukrán számára először teszi lehetővé, hogy problémák nélkül ellátogathassanak egy másik európai országba. Ami még feltűnt ,hogy egyre többen látogatják a rendezvényeinket Európa más országaiból is, határozottan nemzetközibbé váltunk. Az emberek kíváncsiak a klubjainkra és a kelet-európai mentalitásra. Olcsó pénzért kapsz jó minőségű szállást és kaját.

Saját kiadód, a Propaganda többnyire csak ukrán és orosz producerek zenéit adja ki. Miért?

Azt hiszem könnyebb olyan kiadót alapítani, ahol a helyi erőkkel dolgozom együtt. Szeretném támogatni az itteni embereimet. Ha a legközelebbi ismerőseimet szeretném támogatni, akkor felkérem őket, hogy készítsenek nekem remixet. Szívesen dolgozom ukrán és orosz művészekkel. Ők mindig úgy hiszik, hogy nem elég jók és nem keltik fel a kiadók érdeklődését. Nekem pedig annál nagyobb a hatalmam, minél eredményesebb leszek. Ezt pedig arra szeretném használni, hogy a barátaimnak segítsek.

Mennyire részesei a helyi szcénának olyan ukrán nemzetköi hírű zenészek, mint Stanislav Tolkachev vagy éppen Vakula?

Változó. Vakula büszke ukrán a külvilág szemében, idehaza mégsem támogat senkit, csak egyedül dolgozik. Nem ítélem el miatta, csak úgy mondom, hogy ilyen is létezik. A többiek, mint például Woo York vagy Etapp Kyle kölcsönösen elismerik és segítik egymást ott, ahol csak tudják. Nagyon barátságos a légkör és erre különösen büszke vagyok.

Forrás: [Groove]


Szólj hozzá!

Leave a Comment