Interjú – Ricardo Villalobos

A facebook és twitter tönkreteszi a kultúránkat

Ricardo Villaobos az elektronikus zenei világ egyik legkülönlegesebb művésze. Producerként megannyi érzelmes darab szerzője, DJ-ként hosszú, extravagáns szettjeiről és partyjairól ismert. Aki már behatóbban foglalkozott Ricardo Villalobos-szal – a kevés, részletes interjú, amit a sajtónak adott, vagy a Romuald Karmakar által róla forgatott dokumentumfilm alapján, ami a „Villalobos” címet viseli – egy olyan embert ismerhet meg személyében, aki teljesen egyedi véleményt képvisel. Olyan véleményt, ami megkülönbözteti őt sok más kollégájától. A következő interjú során mindez újra bebizonyosodik.

 

Mennyire nehéz megbirkózni a téged körülvevő hype-pal?

Ő a legnagyobb ellenségem. Olyan, mintha a sikereim áldozata lennék. Nagyon sokan figyelnek rám, és éppen ezért nagyon sokat is várnak el tőlem. Pedig igazából mégis csak arról van szó, hogy bulizzunk egy jót a barátainkkal, közösen eltöltsünk egy kis időt. Én pedig csak egy kis része vagyok ennek az egésznek. De az, hogy valakit így ünnepeljenek, ez a megkülönböztetett figyelem és felelősség, tényleg a legnagyobb ellenségem. Ezért próbálom keresni a megoldásokat – több-kevesebb sikerrel – hogy ne csak rám irányuljon a figyelem. Ugyanolyan fontos vagyok, mint minden egyes táncos, kidobó, vagy hangmérnök. És semmi több.

Mi bosszant fel leginkább veled kapcsolatban?

Már három éve nincs e-mail címem, és nem promózom digitálisan. Ez túl nagy nyomás számomra, aminek nem fogom magam kitenni. Például nem könnyű megemésztenem azt, ha valaki próbálja megmagyarázni nekem, hogy szar, amit a buliban zenélek. Olyankor tényleg vagy 20-30 percre van szükségem, hogy újra összeszedjem magam. Megpróbálod elfogadni az embereket. Másik példa, ha az emberek összehasonlítják egymással a bulikat. Nem lehet egy partyt, egy szituációt, egy másikkal összevetni. Sajnálom azokat az embereket, akik a dolgokat egész életen át csak összehasonlítgatják. Egyik sex sem ugyanolyan, éppen ezért egyik buli sem. Ez egyszerűen csak egy pillanat, ami sok-sok összetevőből áll, ami meghatározza, hogy jó-e vagy rossz egy buli. A hang, az emberek összetétele… És ha nem úgy teszel, ahogy valaki azt várta volna, megindul ellened a rágalomhadjárat. És ezt néha nehéz megemészteni. De meg lehet tanulni kezelni.

Azt már említetted, hogy távol tartod magad az Internettől. Figyelemmel kíséred például a facebookot, amit sok kollégád is használ, leggyakrabban promóciós célokból?

Bárminemű promóció számomra a vég kezdete. Ha valaki annyira önző, hogy mindenhol képviseltesse magát… Az egyetlen promóciót számomra maga a party jelenti. A pillanat. Hogy megtaláljuk az ehhez szükséges lemezeket. Ha már sok éve vásárolsz lemezeket, megvan benned az a motor, ami kiválasztja a megfelelőket, valami fontosat tesz hozzá a pillanat öröméhez a buliban. Egy jó party önmagát promózza.

Ezt a saját zenéiddel összefüggésben és így gondolod, illetve azokkal a zenékkel, ami a kiadódnál, a Sei Es Drum-nál megjelennek, gyakran csak bakeliten?

A megjelenések azért jönnek ki bakeliten – és erre minden Traktor-DJ is rájön valamikor –mert az Interneten értékesített zene egy nagy átbaszás. De ha egy bakelit megjelenik, keres rajta a lemezbolt, a forgalmazó, a művész… Ezért olyan fontos, hogy ezt az irányt képviseljük, és eredeti terméket állítsunk elő, amiről tudjuk: oké, ezen mindenki keresett valamennyit, aki részt vett ebben. Minden más csalás. És erre valamikor minden DJ rá fog jönni, különben a szcénánknak annyi lesz. Végső soron döntést hozunk arról, hogy melyik lemezt játsszuk. És ha tudjuk, hogy a lemezt megvettük és abból a művész is kap valamennyit, sokkal jobb érzés azt lejátszani. Tiszta sor. Kizsákmányoló lennék, ha most csak digitálisat játszanék,

villalobos1.jpg

Úgy gondolod tehát, hogy a zenét jobban meg kellene becsülni?

Igen. És pontosan ezért fontos olyan kiadóknak fizikai hanghordozókat keresni, mint például a Perlon vagy éppen az enyém, amin mindenki kereshet. Azt is gondolom azonban, hogy a szcéna újra rá fog jönni arra, hogy nem csak arról van szó, hogy bármilyen lemezt vagy információt megszerezzünk az Internetről, hanem arról, hogy életben tartsuk az egész kultúrát.

Érzed már, hogy valamikor majd minden újra jobb lesz?

Egyelőre még nem. A dj-kollégáim még nem értették meg, hogy a művészet, zene, motiváció, és a faktor, hogy zenéből éljenek, az egész szcénával összefügg. Az ehhez való tudatosság jelenleg még nem működik. De azt gondolom, hogy el fog jönni az idő. Azt hiszem, hogy tudat alatt sokkal jobban elismerik azokat a dj-ket, akik bakelitről zenélnek.

Talán akkor újra távol tartják magukat az Internettől és a szociális közösségektől – vissza az interperszonális kapcsolatok felé?

Mennyire személyes az Internet? Teljesen személytelen! A facebookon keresztül a rendőrség és a hatóság minden buliról tudomást szerez. Olyan, mintha beengednéd a Big Brothert a házadba, aki aztán a barátnőddel aludhat. Ez a facebook. Ez pontosan az, amire Gorge Orwell figyelmeztetett. Zip (Perlon) barátomat Amerikába hívták zenélni. Amikor a gépen ült, a hatóságok már tudták, hogy melyik partyn fog zenélni. Már várták a reptéren, megkérdezték tőle, van-e munkavállalási engedélye? Majd egyszerűen csak visszaküldték haza. Aki együttműködik a facebook-kal, az egy besúgórendszer tagja. Éppen ezért nem veszek részt ebben. A facebook és twitter tönkreteszi a kultúránkat. A mi kultúránk az a pillanat, ami alatt valami közöset élünk meg. Ez az, ami számít. Minden más szart sem ér. Az sem érdekel, ha valaki a zenémet vagy a szettemet jónak vagy rossznak találja. Ha valakinek nem tetszik, és ezt leírja az Interneten, egy szubjektív vélemény óriási hatású lehet, annak ellenére, hogy 300 másik jónak találja. Ez nem lehet. De az igen, hogy az emberek nem kommunikálnak egymással személyesen. Vagy jó a party, vagy nem. Többet nem kell róla elmondani. Csak erről a pillanatról van szó. Éppen ezért nem is szeretnék semmilyen saját felvett mixemet meghallgatni az Interneten.

De az esetedben néhány zene exkluzív marad, ha a szettedet nem teszed elérhetővé?

Ha a stúdióban zenét írok, és azt gondolom: oké, ezt talán kiadhatjuk bakeliten, akkor készítek belőle 300 példányt, ami éppen elég arra, hogy odaadjam a dj haverjaimnak Frankfurtban, Berlinben és így tovább. Egyszerűen csak kicseréljük a zenéket egymás között. Ők is adnak nekem. Lejátsszák a zenéket és így egy jó partyhoz járulnak hozzá. Természetesen senki nem tud 300 eladott lemezből megélni. De ha ez a zene a klubban, egy bizonyos pillanatban szólal meg, akkor elérte a célját. Éppen ezért – és ezt már sok éve tesszük – az általunk készített zenék 99%-an hivatalosan meg sem jelenik. Éppen ezért nincs a Sei Es Drum-nál semmi promóció. Nekem elég annyi, ha a cuccaimat odaadom Raresh, Radu, Dorian Paic, Vera és Zip-nek. Ez a promóció. A tökéletes partyhoz. A promóció általában az utolsó kiáltás: Itt vagyok, figyeljetek… Ebben én nem veszek részt.

De a promók által, sok dj-től pozitív véleményt kaphat egy új kiadó, akit még senki nem ismer. Hiszen az nem kifogásolható, ha a zene, ami jó, a promó által még ismertebb lesz?!

Nem létezik jó vagy rossz zene. A zene egy szubjektív nyelv, amit vagy megértesz, vagy nem. A zene, mivel egy nyelv, megkeresi a hallgatóságát. Önmagát minősíti. Ehhez nem szükséges promóció. Ez a te dolgod újságíróként, hogy időről időre beszélni kell a zenéről, az érzésekről, amelyek hatalmába kerítik a hallgatóságot. De ha valaki elindít egy új kiadót, olyan zenével, ami senkit sem indít be, annyit promózhat, amennyit csak akar. Ha valaki kinyomtat 20 000 flyert egy bulira, még önmagában semmit sem árul el magáról a buliról. Éppen ezért a szájról szájra terjedő információ sokkal jobb reklám, mint ilyen sok flyer. Aki elkezd promózni, az már a vég kezdete.

Producerként epikus zenék és remixek készítőjeként vagy ismert. Nem lenne mégis érdekes a digitális hanghordozó formátum, ahol nincs időbeli korlátozás, mint például a cd vagy bakelit esetében?

Azt hiszem a zenekeresésre egyszerűen sok időt kell szánni, nagyon sok erőfeszítést és érdeklődést igényel. Bemenni egy boltba, és pontosan azt a lemezt megtalálni, pontosan attól a kiadótól és attól a zenésztől, aki olyan jól teszi a dolgait: ez az az információ, amire nekem szükségem van ahhoz, hogy jól érezzem magam dj-ként. Ha digitálisan jelenik meg, egyszerűen csak kikerül a rendszerbe, anélkül, hogy átesett volna egy minőségi szűrőn. Ha megveszünk egy bakelitet, akkor arról már öt vagy hat ember döntött, hogy jó és szükséges-e. És ez a lényeg. Egyszerűen csak úgy zenéket megjelentetni, hogy az a kutyát nem érdekli, és anélkül, hogy azért bárki pénzt kapna, ez a szcénánk halála. Ez ellen harcolnak olyanok, mint például Zip, vagy én, s ezt fogjuk az elkövetkezendő 20 évben is tenni. Soha nem leszünk digitálisak. Ez egy valamire való feláldozás, amiért mi is élünk. Itt az ideje, hogy kijelentsük: Így teszünk, különben beszopja az egész szcéna. Ugyanazok az értékek, mint például levelet írni vagy telefonálni – tehát a számítógép előtti idők – amit meg kell őriznünk. Ezek olyan értékek, ami hosszú időn keresztül fennállt. Az nem lehet, hogy csak a számítógép előtt ülünk és megszüntetjük ezeket. Ezért mi megtestesítjük az emberi kapcsolatokat, a kollektívet. A közös élményt. A család, barátok, vagy szerintem a sportegyesületek is ilyen értékeket testesítenek meg. Arról van szó, hogy találjunk egy alapot, hogy aztán együtt megéljünk valamit. A barátaim és én ezt tényleg következetesen tesszük, és továbbra is következetesen tesszük.

villalobos2.jpg

Mennyire nehéz a munkád – mint sokat utazó dj – illetve a családapa szerepét összeegyeztetni?

Nehéz, jól meg kell szervezni, és a feladatokat megosztani. Fontos természetesen, hogy a feleségem értékelje, ami a munkám. Meg kell találni a közös nevezőt, hogy ki mivel foglalkozik. És akkor menni fog. Akkor gyerekeid is lehetnek és dj is lehetsz.

Ma már sok más dj is van, aki apa is egyben…

Különösen nagy erőkifejtést és küzdelmet jelent. De lehet bírni, én vagyok az élő példa arra, hogy működik. Az első években nehéz megszervezni, de nekem és a családomnak sikerült.

Hosszú évek óta Berlinben élsz. Hogyan értékeled azokat a változásokat, amelyek történnek körülötted? Az elmúlt időben sok negatív dolgot vettél észre?

Egy burokban élünk. Amíg nem lő le a CIA egy dj-terroristát, addig még rendben van az életünk. Tiszteletben kell tartani néhány értéket, és akkor ez örökké is eltarthat. Abban sem látok rosszat, hogy olyan közönség előtt álljunk ki, akinek halvány gőze sincs az elektronikus tánczenéről. Akkor egyszerűen csak meg kell győzni az embereket az első három-négy lemezzel arról, hogy erre lehet táncolni a buliban és lehetőleg olyan sokáig, amennyire csak lehetséges. Inkább örülni kellene annak, hogy ez egyáltalán még lehetséges a klubokban. Ez már csak rock-koncerteken és focimeccseken tapasztalható. Egyszerűen csak hozzá kell járulni mindenkinek ahhoz, hogy a kollektív élményt, az együttlétet megéljük. Mindenkinek hozzá kell adnia a maga kis részét, mindegy, hogy fiatal, vagy öreg.

Rendszeresen együtt dolgozol sok más zenésszel és producerrel. Berlin ehhez különösen ideális környezetet nyújt…

Mindenki, aki ezért a kultúráért küzd, Berlinben él. Barátként találkozunk a stúdiókban. Közösen felvesszük a zenét, és egy részét nyilvánosságra is bocsátjuk. Megpróbálunk kölcsönösen segíteni egymásnak. Éppen elég platform van itt, és ez minden esetre maga a mennyország. A stúdiók, próbatermek bérleti díja nagyon alacsony, és a világ legtöbb klubjával rendelkező városáról beszélünk. De itt nem arról van szó, hogy nagy tömegeket elégítsünk ki, hanem arról, hogy különleges helyzeteket együtt éljünk meg. És ebben Berlin igen csak élen jár. Az érvényben lévő, különleges szabályokkal. Nincs záróra, sok a lehetőség. Észrevehető, hogy általánosságban már egy más irányt vettek a dolgok. De a korlátozás eddig nem érte el Berlint. Nézzük meg például a dohányzási tilalmat, ami négy hónapon keresztül élt, aztán újra minden olyan volt, mint régen. A berliniek nem hagyják el az ehhez a kultúrához tartozó szokásaikat.

 ricardo_villalobos.jpg

Berlin városa csak nagyon lassan veszi észre, hogy az egész klubkultúra és a partyturisták milyen sokat adnak a város kasszájába és növelik a város imidzsét…

Igen, Berlinben ez még mind megvan. És az emberekben még mindig megvan a morál, hogy egymásnak segítsenek. Éppen ezért nincsenek eltúlzott árak. Ha jó a party, akkor fennáll a partyanarchizmus. Ahol a szabályok nem érvényesek, és amiben tudat alatt egyszerűen csak részt veszünk. Ahol azt mondod: itt akarok maradni és táncolni a többi emberrel, valami közöset megélni. Ez az, amit tennünk kell. Berlinben még működik, de el kell kezdeni megvédeni magunkat. És vannak emberek, akik azt mondják: rendben van, nem kell olyan sok pénzt keresnünk, szeretjük a zenét, csináljuk!  Így sok kis klub alakul, ahova 150-200 ember fér be, nem kockáztatnak vele túl sokat. Egyszerűen csak meg kell találni azt az utat, hogy a hatóságokkal megértessük magunkat. Ez fontos. Ha anarchizmusról beszélünk, egyből a bal oldalra állítanak. Addig amíg nem lesz DJ Bin Laden, meg tudjuk itt csinálni a dolgainkat. De ehhez ravaszul kell viselkedni, és a megfelelő emberekkel együttműködni, hogy védve legyünk. És ez lehet akár a biztonsági őr is, aki megvéd attól bennünket, hogy fura alakok jussanak be a klubba.

Milyen hatással volt a munkádra és a hangzásodra a berlini élet?

Csodálatos. Közös stúdióink vannak. Kölcsönösen támogatjuk egymást. Ezzel már át is megy a zene az első minőségi rostán. Ki lehet próbálni bizonyos dolgokat és lejátszani. Odaadjuk a zenéket a barátoknak, és meglátjuk, hogy bizonyítanak ezek a darabok. A közös zeneírás és munka az, amit ki kell próbálni. Olyan, mint egy sportegyesületben. De a délutáni foci helyett mi azért találkozunk, hogy zenét írjunk. Összeülünk a stúdióban, aztán egyszerűen csak neki kezdünk. Mindenki, aki a stúdióban tartózkodik. Érkezhet olyan valaki is, akinek fogalma sincs a producerkedésról, csak ott ül. Akkor egyszerűen ő is résese lesz a dolgoknak. Így csináljuk. Az egót kidobjuk, mindent egy közös mérlegbe helyezünk. Egyszerűen csak felvesszük, különösebb szabályok nélkül. A végén pedig összeollózzuk.

 Forrás: fazemag.de


Szólj hozzá!

Leave a Comment