“Egyszerűen csak jól szeretnénk érezni magunkat egy olyan helyen, amit együtt hozhatunk létre. Nem egy talált diszkóban, nem a századik romkocsmában, hanem egy profin összerakott 300 fős táncklubban.”
Budapest legújabb klubjának kétnapos nyitóhétvégéje igencsak erősre és unikálisra sikeredett, főleg az intelligens elektronikus zene (jelen esetben a house és az újvonalas disco) kedvelői számára.

Kérlek mutatkozzatok be, kik alkotják a csapatot? Milyen korábbi tapasztalatok, referenciák alapján vágtok bele?

– A csapat háromtagú: a budapesti éjszakát kívülről ismerő Tőke Ildi a brandmanagerünk, a korábban Freeemagazin szerkesztő, jelenleg pedig Tensnake-nek dolgozó Vikipop, azaz Szekrényes Viktor az egyik rezidensünk, valamint ő segít a zenei tartalmak előállításában és a pr-ban is, és jómagam, Gensi. Sokáig Add2Basket néven írtam zenéket és ezekkel jártam körbe a világot. Az így felgyülemlett élményekből, tapasztalatokból gyúrtam össze a Room 8 világát. Ami a referenciákat illeti, ezekből alighanem Ildinek van a legtöbb, mi amolyan lelkes, de tudatos amatőrök vagyunk, már ami a klubépítést illeti.

Facebook oldalatok szerint a klubot közösen építitek, pedig még azt sem tudjátok, hogyan kell lerakni egy téglát. Meséljetek az előkészületekről! Mi volt a legnehezebb része? A legnagyobb akadály, amit sikerült áthidalni és megoldani?

– Élveztük minden percét az ezzel járó akadályokkal és megoldandó feladatokkal együtt, bár mivel itt korábban is klub működött óriási akadályokat hál’ Istennek nem kellett leküzdenünk. Próbáltuk a lehető legtudatosabban összerakni a helyet, alapvetően a saját ízlésünkre és elképzelésünkre hagyatkoztunk. Folyamatosan konzultáltunk a barátainkkal, külföldi és hazai dj-kkel, hogy egy olyan helyet hozzunk lére ahol mindannyian otthonosan érezhetjük magunkat.

Sokan szeretik a budapesti éjszakát összehasonlítani a berlinivel. Nektek mi erről a véleményetek?

-Nem igazán tudom, hogy kik azok, akik szeretik összehasonlítani a két várost, de sok értelmét sem látjuk. Minket nem igazán érdekel Berlin, egyébként is úgy gondoljuk, hogy a német főváros bőven túl van már a csúcson.  Sok német város van (Hamburg, München) ahol izgalmasabb dolgok történnek, de számunkra New York, Chicago, Párizs, Melbourne, sőt Oslo vagy Bergen és az olasz vonal (Daniele Baldelli, Bottin)  is fontosabb Berlinnél.

Ha már Berlin szóba került: a város néhány klubjáról ismert a szigorú porta, ahol a beengedés lényegében pofára megy, még akkor is ha az ember nem illuminált állapotban áll be a sorba. Szükséges? Budapesten működne?

-Szertnénk, ha egy idő után működhetne, de nem szabad elmennünk amellett, hogy újonnan nyíló hely vagyunk és az elején a túlélés szempontjából nagyon fontos, hogy minél több hétvégi napon meg tudjuk tölteni a helyet. Az angol legénybúcsús társaságokkal azért nem nagyon számolunk, de tisztában vagyunk vele, hogy a Király utca mégiscsak egy turistaparadicsom, ők pedig általában szeretik a jó zenét és könnyen indulnak be egy jó bulira.

Megtudhatunk néhány technikai paramétert a klubról? Milyen lesz a hangtechnika? Milyen újdonságokkal készültök?

Háromszázan férünk el egyszerre a helyen kényelmesen, Martin Audio V3-as topládákat használunk, ez egy részletgazdagabb típus az F15-höz képest, kifejezetten passzol a zenei arculatunkhoz. Szeretnénk hamarosan beruházni egy Rane Rotary Mixerre, ami a lelke lesz a hangrendszernek

Elsőként egy budai élelmiszerboltba szervezett BoilerRoom-hangulatú bulin mutatkoztatok be. Két héttel a megnyitó előtt – megmutattátok a közönségnek a még nem elkészült klubot. Igazán követendő dolog, hogy ennyire nyitottak vagytok a közönséggel való közös párbeszédre. Milyen  témában vonjátok még be őket akár most, akár a későbbiekben?

– Folyamatos visszajelzésekre, építő jellegű kritikákra számítunk mindenkitől, akinek valamennyire fontos az életében, a szórakozásában ez a hely és/vagy szeretné előremozdítani az itthoni szcénát.

Milyen programokra lehet számítani? Megtudhatunk már valamit a fellépő dj-kről?

-Próbáltuk odatenni magunkat az első hetekben.  A nyitóbulin a glasgowi The Revenge és az orosz Acos Coolkas zenélt nálunk. Az év hátralévő részében a magyar élvonal (Crimson, Zee, Waxman, Suhaid, Klayman) mellett érkezik még a brit diszkómágus, Ray Mang, a kiváló finn dj/producer, Roberto Rodriguez, valamint decemberben a világ egyik legjobb klubjának számító lisszaboni Lux klub rezidense, Tiago is fellép nálunk. Olyan lemezlovasokat próbáltunk elhívni, akik bár lehet, hogy nem világhírűek, minőségeket képviselnek és a mi értékrendünk szerint sokkal jobbak, mint az úgynevezett top dj-k.

Milyen arányban tervezitek hazai, illetve nemzetközi lemezlovast meghívni?

Ahogy említettük, a nyitóhétvégén mindkét este külföldi dj játszott és továbbra is szeretnénk legalább egy-két külföldi dj barátunkat elhívni. Utána alkalmazkodunk a körülményekhez. Kevesebbet szeretnénk bookolni és több arcot, zenészt barátilag elhívni, akik nem ma kezdték az ipart és pontosan tudják, hogyan kell felépíteni egy szettet az elejétől a végéig. Hosszútávon inkább egy hazai és nemzetközi dj-kből álló kollektívát szeretnénk létrehozni, mintsem minden hétvégén egy újabb arcot leszervezni
Kiknek ajánljátok a helyet?

Mindenkinek, aki egy picit is nyitott a zenére, nem skatulyákban gondolkodik és szeretne egy baráti közösség része lenni és a lehető legtöbbet táncolni.

Milyen line up lenne számotokra az álom buli a Room 8 falai között, ha eltekintünk attól, hogy egy ekkora kapacitású hely milyen kaliberű fellépőt bír el anyagilag gazdaságosan?

Dj Harvey és Daniele Baldelli allnightlong

Köszönjük, hogy időt szakítottatok ránk, üzentek még valamit zárszóként?

Ne ijedjetek meg tőlünk, nem művészkedni akarunk és valami őrült sznobságot rátok erőltetni. Éppen ellenkezőleg. Úgy gondoljuk, hogy ezt zenét mindenki évezni fogja, aki csak egy kicsit is nyitott a minőségi elektronikus zenére és nem csak a csarnoktechno mozgatja meg.

Folytatás pénteken! Addig is hangolódjunk a helyre és a bulira Gensi legújabb mixével, amit nagy műgonddal állított össze: