Interjú – Tranceport

Több éves szünet után tér vissza Magyarország egyik legjelentősebb psy trance szervezőcsapata. A Tranceport alapítójával és fő szervezőjével, Dobránszky Zoltánnal beszélgettünk.

Üdvözlünk benneteket és köszönjük, hogy elfogadtátok a felkérésünket! Mivel olvasóink túlnyomórészt a techno-house felé orientálódnak, talán kevesen ismernek benneteket, viszont annál inkább érdeklődőek :) Kérlek mutatkozzatok be nekik. Meséljetek egy kicsit a megalakulásról és a Tranceport működésének első szakaszának legfontosabb eseményeiről?

Szivesen! 2004-ben indítottam el a Tranceport online zeneáruházat. Ez volt Magyarország első, kizárólag underground zenékkel foglalkozó weboldala. (http://hu.wikipedia.org/wiki/TrancePort) Miután sok kiadóval kapcsolatba kerültem, felvetődött, hogy azon túl, hogy a zenéiket árulom, hívhatnék pár előadót is játszani tőlük. Így indult el az első buli, aminek szervezésébe azonnal beszerveztem Hruscsovot lévén neki nagy tapasztalata volt már akkor bulik szervezésében. ez volt a Space Buddha buli a Mávban, amit aztán rengeteg követett.
Mivel mondhatni sikert sikerre halmoztunk, egyre nagyobb neveket hívtunk el, 2006-ban Astrixot, 2007-ben GMS-t, 2008-ban Yahelt a Dokk Clubba, majd 2008-ban megcsináltuk minden idő legnagyobb hazai egynapos goabuliját, az Astrix & Friends bulit. Ezen több, mint 2500 fő vett részt.

2009-ben azonban mégis jóideig szüneteltettétek a tevékenységeteket. Mi volt ennek az oka? És mi az oka, hogy éppen most tértetek vissza?

Sajnos nem úgy alakult jópár rendezvény a végén, mint ahogy szerettem volna és ezért kénytelen voltam befejezni a rendezvényszervezést. Egyszerűen töredéke jött el az embereknek a bulikra évről évre, mint előtte és úgy láttam, hogy ezt egyszerűen már nem éri meg tovább finanszírozni.

Kérlek mutassátok be röviden a hazai psy szcénát. Mi jellemezte az elmúlt éveket és mit gondoltok merre tart a stílus és a szcéna?

A hazai szcéna nemzetközi viszonylatban is igen erősnek számít, nagyon jó és igényes bulik vannak nálunk hétről hétre. Mindenféle stílusból, minden hétvégén külföldi fellépővel. A fesztiváljaink pedig különösen jók, Ozora pedig világszinten is a top 3-as. Viszont a lapok már úgymond le vannak osztva, a Y-Production, Psybaba, Deeprog, goa.hu mellett már nemigen lehet másnak labdába rúgni, ha valaki nagy bulit akar csinálni. A kisebbeknek persze mindig van és lesz hely.

Én azt látom, hogy kb 2-3 éve egyértelmű fellendülés tapasztalható. Régen egy zárttéri bulira max 500-an jöttek el, ma pedig nem ritka a 800-1000 fő sem. Szabadtéren viszont ennek pont az ellenkezője van, a mi nagy bulijainkon 1000 fő volt a minimum, mostmeg 600 fizető már soknak számít. Ennek nem tudom mi lehet az oka, bár van egy-két tippem.

A laikusok a psy zenét valószínűleg Ozorával és körülötte kirobbant feszült helyzettel azonosítják. Az ozorai események hogyan befolyásolták a stílus jövőjét Magyarországon, lett
érezhető hatása a rendezvényszervezésre?

Igen, a fentebb is említett nézőszám csökkenés szerintem részben ennek a számlájára írható.

Látható, hogy újbóli visszatéréseteket a mainstreamhez közeli fellépőkkel képzelitek el. Nem túl gyorsan lövitek el a puskaport? Mi a közelebbi terv a csapattal, egy ilyen erős indítás után?

Hogy mennyire lesz ez erős indítás azt majd meglátjuk. Captain Hook az egyik legbefutottabb előadó most külföldön de nálunk sajnos még mindig felemás a megítélése. Sokan rásütik, hogy “dubstep” amit játszik, pedig csak a kiállásokban használ törtütemet és rengeteg száma van, ahol meg egyáltalán nem. Viszont azt gondolom, hogy egy nagyon tehetséges zenész, aki kilóg a sorból minden téren és ezt sokaknak nem veszi be a gyomra.
Lesz még idén egy nagyon nagy buli az év második felében, de erről még nem szeretnék beszélni. :)

Többek szerint a Psy bulik igazi sava borsa a szabadtéri megmozdulásokban rejlik, vagy legalábbis hatványozottan hangulatos egy open air buli. Terveztek a jobb idő beköszöntével erre felé mozdulni, vagy csak ‘klub eseményeket’ szeretnétek -stílszerűen- tető alá hozni?

Nem tervezünk szabadtéri bulit idén.

Milyen a kapcsolatotok a jelenlegi psy szcénával. Igaz az ezen belüli felállás nemigen változott az elmúlt években, de általánosságban tudtatok ehhez érdemben ‘kapcsolódni’?

Nekem rengeteg barátom van a szcénában mondhatom, hogy mindenkit ismerek a szakmán belül. Bulizni is járok, mi kell még? 😀

Mint régóta ebben a körben létező magánszemélyek, milyen fesztiválokat terveztek idén meglátogatni? (itthon/külföldön egyaránt)

Ozora és talán SUN. Külföldit most semelyiket.

Ha ki kéne emelned 3 fesztivált az elmúlt 10 évből, akkor melyikeket neveznéd meg, mint számodra legjobbak, vagy amik valamiben többet adtak mint a többi?

Nálam Balaton Sound és Ozora van az élen. Soundon rengeteg fellépő van, akit szeretek, nagyon jó, hogy ott van a Balaton. Igényes a környezet, de nagyon sok a szemét, ezzel láthatóan nem foglalkoznak eleget a szervezők. A B My Lake fesztivál is jó lehet a fellépők miatt bár ott még sajnos nem voltam.
Ozora pedig a psy fesztiválok non plus ultrája, egyszerűen az a rengeteg energia, amit abba a fesztiválba infrastrukturálisan és spirituálisan beleölnek a szervezők az nemzetközi viszonylatban is példátlan. Mindenkinek egyszer el kellene látogatnia oda, egyszerűen magával ragadó az a mesevilág, ami ott van. Zeneileg köztudottan már nem annyira az én világom, de nem csak azért járok oda (bár már sok éve nem voltam).

dobránszky

Melyik az a 3 (vagy akár 5) zene, amit ajánlanál az olvasóinknak, akik nem járatosak a psy zene világában, de az interjú olvasása közben megjött a kedvük egy kis goát hallgatni?

– Phaxe – Angels of Destruction / tavalyi év legjobb prog száma nálam
– Phony Orphants – Razzle Dazzle (Captain Hook Remix)
– Infected Mushroom – Cities of the Future / egyik örök kedvenc
– Ace Ventura & Rocky – Dr. Lupo
– Kavinsky & Lovefoxx – Nightcall (Phaxe bootleg)
– Ticon – 1987 / másik örök kedvenc
– FREq – Dreambody / szintén
– Flanger Strangers – Cosmic Energy (Primary Signal Remix) / hogy mi magyarok is képviseltessük magunkat a listán

Egyébként itt nagyon jó psytrance zenéket hallgathattok meg:
http://www.noisefreaks.com/list/release/all?style=18802

Sziasztok és köszi az interjút! :)

 

Szólj hozzá!

Leave a Comment