Interjú – Umek

Hello! Először is szeretnénk megköszönni, hogy szakítottál ránk egy kis időt. Annak idején legendaszámba mentek három lemezjátszós szettjeid.Már jóideje átálltál a digitális technikára. Mikor jött el anno az a pont, amikor váltottál? Hiányzik a 3 lemezjátszós korszak?

Nem, nem igazán. Csak ritkán használok lemezjátszót, főleg akkor, ha olyan régi zenét szeretnék lejátszani, ami csak lemezen van meg, vagy a jó öreg analóg hangzásra vágyom. De ez ma már nem más, mint nosztalgia. Nem érzem magamban azt a késztetést, hogy az időtálló zenéket, a klasszikus három lemezjátszós módon szólaltassam meg. Bár a bakelit ma ismét a reneszánszát éli, igen csak meg lennék szorulva, ha csak olyan zenét játszhatnék le, ami bakeliten is megjelent. Avantgárd művésznek és embernek tartom magam, aki az új dolgokra koncentrál. Egy csomó új zenét játszom a szettjeimben – és a legtöbb zene csak digitális formában jelenik meg. Az új technika által olyan módon variálhatom és keverhetem a zenét, ahogyan azt a régi setup-on soha nem tudtam volna megtenni.
Én nem az a típusú classic technos vagyok, aki megragadt a 90-es években. Ugyanez megfigyelhető a rockzenében is, például a Rolling Stones esetében. Egy csomóan leragadnak a régi hangzásnál, holott ezek az együttesek egy csomót fejlődtek azóta hangzásban és előadásmódban egyaránt. Manapság a legtöbb klub a digitális zenére van finomhangolva, így aztán azon kevés DJ-k, akik klasszikus setup-pal érkeznek, nem is tudnak megfelelő hangminőségben zenélni.

A 90-es években komoly hírnevet szereztél magadnak hazádban, Szlovéniában. Munkásságod nagyban hozzájárult a techno ottani térnyerésének. Mesélj ezekről az időkről! Mi volt a titok, amiért ilyen sikeresekké tudtatok válni?

Gyakran felteszik nekem ezt a kérdést és már vagy százszor megválaszoltam, úgyhogy légyszi ne vedd rossz néven, ha csak röviden reagálok. A helyi szcénát az alapoktól kellett felépítenünk. A 90-es években még nem beszélhetünk zeneiparról. Nem voltak állandó lemezboltok, de komoly partyszervezői infrastruktúra sem. Gyakran ellátogattunk német fesztiválokra, ahol megérett bennünk a gondolat, hogy itthon is kéne kezdeni valamit. Egy tűzoltószertárban kezdődött minden, Ljubljana-ban. Elég katasztrofális volt, nekünk kellett kitakarítani az egész épületet. De ugyanakkor egy új szcéna magjait vetettük el. A későbbiekben egy csomó sikeres kül- és beltéri bulit szerveztünk, többnyire ipari területeken, illetve a szabadban. Nagyon élveztük, egy csomót kellett improvizálnunk, néha meggyűlt a bajunk a törvénnyel, de ami a legfontosabb, hogy rövid időn belül egy csomó fiatalt sikerült magunk mögé állítani, igaz a helyi lakosok már nem minden alkalommal fogadtak bennünket ilyen lelkesen. Az évek során felhalmozott tapasztalatokkal a hátunk mögött a partyszervezés később professzionálissá vált. Elkezdtünk meghívni külföldi sztárokat is.

umek1

Első zenéid a Consumer Recreation, Recycled Loops és a Astrodisco nevű kiadók gondozásában láttak napvilágot. Napjainkban inkább saját kiadód, a “1605′ révén ismeretnek téged, ami a globális tehnoszcéna egyik legjelentősebbé nőtte ki magát az elmúlt években. Mi volt a kiváltó oka az új kiadónak, milyen koncepcióval vágtál neki?

Hadd javítsalak ki légyszíves. Az első lemezeimet nyugati kiadóknál jelentettem meg. A Consumer Recreation volt az első saját kiadóm, Valentino Kanzyani-val alapítottuk. Az Astrodisco-nak is egyik alapítója voltam, de a legtöbb energiát mégis három másik srác fektette bele, én inkább csak a nevemet adtam hozzá. 2007-ben aztán elindult az “1605”, a hangzásom újradefiniálása érdekében. Ekkora váltottam digitálisra a stúdióban és a fellépéseimen. Valentino-val zeneileg külön utakon kezdtünk járni, így aztán lezártuk a Consumer Recreation-ös időket, hogy valami újba kezdhessünk. A 1605-projekt elég személyes dolog, így aztán talán azon sem csodálkoztok, ha elmondom, hogy a szülinapom után (május 16) kapta a nevét. Egy egész csapat áll a rendelkezésemre, de a legfontosabb döntéseket mindig én hozom meg, mint kreatív vezető. Elégedett vagyok az eddigi munkánkkal. Volt egy ötletünk, amit sikerült megvalósítani, de, hogy őszinte legyek, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar sikeresek leszünk.

Visszatérve a klasszikus vs digitális kérdéshez. Korábban a bakelitemez igen jó szűrőnek számított, hiszen a magas előállítási költségek miatt nem jelenhetett meg silány minőségű zene. Viszont az is igaz, hogy egy csomó jó zene pedig soha nem jelent meg. Szükséged van menedzserre, dizájnerre, PR-szakemberre… Mi jó csapattal dolgozunk, ezért egy csomó jó zenét megjelentethetünk, de még így sem eleget. Meg vagyok győződve ugyanis arról, hogy ennél sokkal többet is piacra dobhatnánk, de egyszerűen a világ összes ideje sem lenne elég minden tehetség felkutatására, annyi szemét jön ki manapság. Nem csak digitálisan, hanem bakelit formájában is jelentetünk meg zenéket, azon klasszikus DJ-k részére, akik még ma is analóg zenélnek. Amíg lesznek ilyenek, addig mi is megjelentetjük a legjobb kiadványainkat bakeliten is.

Eddigi DJ-karriered során számtalan elismerésben részesültél. Gondoltad volna anno, hogy ilyen magasra jutsz?

Szerettem volna eljutni idáig. Még a kosárlabdát is abbahagytam, pedig válogatott kerettag voltam, otthagytam a főiskolát is, csak azért, hogy a zenére koncentrálhassak és híres, nemzetközi DJ legyek. Boldog vagyok, hogy hivatásommá vált a szenvedélyem és jól megélek belőle. De akkor is tovább csináltam volna, ha nem sikerül az áttörés és nem leszek profi. Akkor megmaradt volna ez az egész hobbi szinten. Szeretem ezt csinálni. Azzal foglalkozhatom egész életemben, amit szeretek. Én vagyok a legboldogabb ember a földön :)

Karriered során felléptél az összes nagy fesztiválon. Ki tudnál emelni mégis egy olyan bulit, amit soha nem fogsz elfelejteni?

Erre a kérdésre igazából soha nem szeretek válaszolni, mert annyi jó buliban zenéltem az elmúlt években, hogy lehetetlen egyet is kiemelni. De ha már nagyon muszáj, akkor legyen az El Row Barcelonában. Hatalmas afterhely, tele energiával. Tökmindegy, hogy délelőtt 10-et, vagy délután 2-t mutat az óra, a hangulat állandó tetőfokon. Többször is zenéltem már itt. Az a legviccesebb az egészben, hogy nem tartom magamat after DJ-nek. Korábban persze elég rendesen belecsúsztam az ezekkel járó dolgokba. De ma már jobban szeretem két órába sűríteni a kreatív energiámat. Jó, ha előre tudom, mennyit kell állnom a pultban, csak az aktuális kedvenceimet játszom, megpróbálom kihozni belőle a maximumot. Persze nincs azzal semmi gond, ha további két órát rá kell húznom, de ezt szeretem előre tudni, hogy aztán megmutassam a másik oldalamat is, több tech-house-zal fűszerezve. Csodálkozva nézem az olyanokat, mint például Sven Väth, aki képes 12 órát a pult mögött állni. Rezidens DJ-ként nekem sem okozott ez gondot korábban, de manapság már jobban szeretem a történetet két órában elmesélni.

Mesélj egy kicsit a saját rádióműsorodról. A “Behind The Iron Curtain” már lassan 300 adást megélt.

A műsor a saját hangzásom és a 1605-család hangzásának lenyomata. Külön hangsúlyt fektetünk a kelet-európai művészek bemutatására. Törekszem arra, hogy minél több zenész szerephez jusson, akik a volt keleti blokk tagállamaiból érkeznek. Az a tapasztalatom, hogy ezeket a producereket a nyugati média gyakran még mindig úgy kezeli, mintha egy harmadik világbeli országból érkeztek volna. Szomorú, de ez a valóság. A nyugati művészek sokkal szélesebb médiaérdeklődésre számíthatnak, holott a zenéjük egyáltalán nem biztos, hogy jobb. Éppen ez az egyik célja a rádióműsornak, hogy nagyobb figyelem irányuljon a hátrányos helyzetből induló zenészekre is. Annyi jó zene készül ebben a régióban, hogy igen szomorú dolog lenne nem bemutatni ezeket. Éppen ezért nem véletlen a rádióműsor címe sem (A vasfüggöny mögött).

Nagyon köszönjük, hogy szakítottál ránk egy kis időt. Sok sikert kívánunk a továbbiakban is!

Umek hosszú idő után újra Magyarországon, november 11-én a Bónusz vendégeként köszönthetjük!

Forrás: https://www.technobase.fm/news/16006-interview-mit-umek/


Szólj hozzá!

Leave a Comment