Az angol zseni kiadójának Facebook oldalán jelent meg a hír, hogy a 2013-as The Inheritors után november 3-án megjelenik James harmadik albuma, aminek a címe The Animal Spirits lesz.

A megjelenés különlegessége, hogy az albumot már nem egyedül jegyzi, hanem zenekara után nevezte el, a James Holden & The Animal Spirits felállásban ugyanis jelenleg is turnéznak.
A tagok között olyan nevek szerepelnek, mint Tom Page a RocketNumberNine-ból, Etienne Jaumet, Marcus Hamblett, Liza Bec és Lascelle Gordon. James úgy írta le a hangzásvilágot, „mintha egy spirituális jazz banda játszana folk / trance-t”.
Az album számait saját stúdiójában vették fel, mindegyiket egyetlen felvétellel, különösebb utómunka és szerkesztés nélkül. Kíváncsian várjuk mi fog kisülni belőle!

Miután James mondhatni teljesen visszavonult a dj-zéstől, nem igazán kapunk képet arról, hogy mi is jár a fejében egy-egy album között.
Emlékszem annak idején a The Inheritors elég fura élmény volt első hallásra. Valahogy nem egészen erre számítottam. Igazából azt sem tudnám megmondani, hogy akkor mégis mire. Aztán pár újrahallgatás után kellett rájönnöm, hogy ehhez bizony nekem kellet felnőnöm, elengedni a régi Holden-képet (hangot?), mert ez bizony egy zseniális album. Nem hiába választotta a Resident Advisor is az év albumának 2013-ban.

Az új lemez első hírvivője is napvilágra került Pass Through The Fire címmel, amit alább már meg is hallgathattok.
Régóta vártuk már ezt a tracket, Holden a 2015-ös A38-as live-ját zárta vele, gyorsan rögzítettem én is belőle akkor valamennyit, mikor meghallottam, hogy teljesen új cucc következik. Eddig kellett várni rá.