Az év végéhez közeledve a CARBON sorozat sem hagyja szórakozás nélkül Szeged vonzáskörzetét. A karácsonyi ütemkorbácsoláshoz Julian Jeweilt repítik a Sing Sing pultjába.
Közeledik az év (egyik) legnagyobb ünnepe, ezért a CARBON berkein belül úgy gondolták, hogy idén sem hagyják közönségüket ajándék és közös ünneplés nélkül! Mivel tavaly úgy szerették Julian Jeweil zenéit, hogy majdnem telt házat kellett hirdetni, így idén is meginvitálták francia barátjukat, hogy megtartsa a tradicionális karácsonyi táncórát.
Julian idén már járt az országban, a BÓNUSZ Electronic Music Festival legnagyobb arénájában játszott és sokak szerint a legjobb techno szettet követte el a széles line up-ról. Ezen nem csodálkozunk, hiszen elég csak arra gondolni, hogy a 2006 decemberében megjelent Air Conditionne mekkora sikert aratott és rengeteg DJ táskájában még most is ott lapul, hogy egy nehezebb pillanatban könnyen felrázza vele a közönséget. Karrierje ezután 2010-ben kapott új, máig kitartó lendületet, amikor két techno legenda is kiadójához fogadta. Sven Väth a Cocoon Recorodingshoz, Richie Hawtin pedig a Plus 8 Recordshoz hívta, akiknél olyan lemezek jöttek ki, mint a Baboo, Color, Soho, Techno Corner. Bár éveket kellett dolgoznia a megérdemelt pulpitusért, ma már fix helye van a techno szcénán belül, melyet sorra érkező alkotásaival fenn is tart, például legutóbbi Chrome EP-jével.
Julian ünnepi techno szelekcióját a CARBON részéről Robin Futaki, valamint a Mateo & Spirit páros, Ascaloon és Dave Wincent támogatja kora estétől, későreggelig!
Event csekk: https://www.facebook.com/events/1166440093444869/
]]>