A backstage általában az a hely, ahol mindent szabad, amit amúgy tiltanak a klubban.
Sebastian Szary, a Modeselektor egyik tagja úgy gondolta, hogy bepillantást enged ebbe a világába. Egész évben turnéztak, élményeit egy színes fotóalbumban tette közzé. A „Backstage Tristesse” száznál is több képet tartalmaz.
Legnagyobb fesztiválszervezőink általában minden évben elárulnak néhány kulisszatitkot a világsztárok sztárallűrjeit illetően. Ők időnként képesek akár egy konditermet, vagy aranyozott wc-ülőkét berendelni arra a maximum néhány óra erejére, amit itt töltenek, Modeselektorék úgy tűnik megelégszenek azzal, ha van elég pia, a legnagyobb extra a képek tanulsága szerint egy csocsóasztal volt.
Az album ára 20 euró, ITT lehet megrendelni.

„Mit is mondhatnék…nem vagyok a szavak embere! De azért megpróbálom: a turnézás majdnem egyet jelent a gondtalan élettel. Valódi kötelezettségvállalás nélkül. Nem kell érte tenni semmit. A jelenben élsz. És holnap is ugyanolyan jó lesz, mint ma. Mindig ugyanolyan. Minden a zenének alárendelve. Ez fantasztikus dolog, igaz néha unalmas, de mindig szórakoztató.” (Sebastian Szary)

Korábban már írtunk a dj-k kívánságlistáiról. Erről ITT olvashatsz.