Közvetlenül a kedvenc német rendezvényem, a 2015-ös dortmundi Mayday után indultam tovább Sao Paoloba. Már 2014 végén biztossá vált, hogy idén lehetőségem nyílik arra, hogy játsszak a brazil Tomorrowland-en. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, hiszen eddig még soha nem jártam a dél-amerikai államban. A fesztiválon az EDM dominált, de a techno is helyet kapott több helyszínen. Én a holland Awakenings színpadán kaptam lehetőséget.
De haladjunk csak szépen sorjában. Miután elfoglaltuk a szállást, rögtön találkoztam néhány szervezővel, akik kissé idegesek voltak, épp a headliner helikopterét szervezték. Mivel éjszaka repültem, már kora reggel megérkeztem Brazíliába, rögtön egy svédasztalos reggelivel kezdtem a napot. Csodálatos volt az idő, a naptej sajnos otthon maradt, ami egy sápadt közép-európai számára nem éppen a legideálisabb. Megindultunk a fesztivál helyszínére. Hat sávos autópályán haladtunk, meg kellett állapítanom, hogy a brazilok értenek a vezetéshez. Milliméteres pontossággal előztek jobbról és balról, pillanatok alatt kijutottunk a városból. Elhagytuk a toronyházakat, a nyüzsgést idilli környezet váltotta fel.
A Tomorrowland olyan, mint egy külön világ! Hatalmas területen fekszik, amerre csak a szem ellát. Az egyes színpadok között csak busszal lehetett közlekedni. Óriási volt a forróság és magas a páratartalom. Minden színpad igen látványos, akárcsak a belga nagytestvér díszletei. A fellépésem előtt az Artist Village-ben pihentem, majd színpadra léptem.
Nem voltak nagy elvárásaim, fogalmam sem volt, mire számítsak. Már az első zeném nagyot robbant, nagyon jól vette a világ minden tájáról összesereglett közönség. Nem sűrűn láttam még ennyi embert egyszerre, ahányan a nagyszínpad előtt összegyűltek. Örvendetes dolog, hogy ekkora ereje van az elektronikus zenének. Nagyon sok felejthetetlen pillanatot okozott a fesztivál. Köszi Tomorrowland, ez egy igazi élmény volt!
Videót csak Solomun-ról találtunk:

Forrás: [Fazemag]]]>