Hét hónap klubszezon, öt hónap kint a szabadban. Egész évben tart a Barba Negra könnyűzenei maratonja, a klubzárás után megnyitotta kapuit a 2016-ban az „Év helyszíne” címet is elnyerő Barba Negra Track. A hagyomány folytatódik, idén még erősebb nemzetközi és hazai zenekarok, több mint harminc nagyszabású koncert a nyáron. Az ausztrál Parkway Drive-val tesztelő szabadtéri szórakozóhely múlt hét végén az Edda és a Hooligans koncertjével bemutatta megújult szolgáltatásait is.

A Trackben látható a mindig egyedi műsorral készülő ausztrál DubFX, az év lemezét produkáló amerikai Mastodon, és visszatér Magyarországra az Anthrax és a francia Gojira is. A hazai rock valamennyi jeles képviselője bekerült a programkínálatban, sőt a Barba Negra Trackben idén sem lesz hiány kiváló zenei projektekben. Zártosztály-koncert „bakancsos” Edda-dalokkal, a Sing Sing és Zorall alapító-basszusgitárosának, Lévai-Hangyássy Lászlónak, azaz Hangyának az ötvenedik szülinapja több mint húsz vendég zenésszel, vagy július 1-jén újra fantasztikus estét tölthetünk el a Póka—Tátrai-féle ‘reGenerációval‘, ahol biztos, hogy egymást követik majd a jobbnál jobb blues-rock szerzemények.

Nagy visszatérőnek számít az egy éve is telt házas koncertet adó Kowalsky meg a Vega, akik ez évi utolsó budapesti koncertjüket adják a Trackben, látványos színpadtechnikával készül a Depresszió és a Road, lesz „Jégre teszlek” show a Ganxsta Zolee és a Karteltől, és nem maradunk lemezbemutató nagy koncertek nélkül sem. Május 6-án az Ossian mutatja be új dalait, június 9-én pedig a Paddy and the Rats, akiknek a „Riot City Outlaws” című albumuk egy világszerte jól ismert, a Motörhead lemezeit is felügyelő amerikai producer irányításával készült.

A programkínálatnak ezzel még közel sincs vége, a Barba Negra Track nem csak a keményebb műfajok képviselőinek kedvez. 2009-ben a Csillag Születik második szériájában ismerhette meg a közönség Horváth Tamást, aki azóta folyamatosan teltházas koncerteket adó sikeres előadóvá vált. Teljesen új műsorral és ritkán játszott dalokkal érkezik a felnőtt korba lépett Magna Cum Laude, és Pásztor Anna sem fog visszafogottan viselkedni az Anna And The Barbies koncertjén július 8-án.

A színes programkínálat mellett számos újítás is történt a szórakozóhelyen. A külföldi produkciókhoz igazodva megtörténtek a színpadtechnikai fejlesztések, ezen kívül jelentősen megújultak a szolgáltató részlegek is. A régi idők lenyomatai már a múlté, új, modern pultfelületek, tágasabb, könnyebben megközelíthető vizesblokkok várnak mindenkit. Színpadhoz közelebbi területre költözött a VIP-terasz, a nézőtér pedig teljesen új borítást kapott.

Tizenkét hónap zene, ez a Club és a Track. Április végén újra kinyitotta kapuit a Barba Negra Track Budapesten, az „év helyszíne”, ahol minden a zenéről, és rólad szól…