Ha meg kellene nevezned a kedvenc lemezlovasodat, habozás nélkül rávágnád Derrick May nevét. Miért?
Hallottam őt jónéhányszor, több fesztiválon is felléptünk mindketten. Mindig is az egyik leginnovatívabb és legbátrabb lemezlovasnak tartottam. Számomra ő a legnagyobb DJ, ami a technikát, zenei szelekciót, keverést és effektezést illeti. Derrick egy olyan DJ, akit még a régi detroiti és chicagoi iskolából ismerhetünk.
Pontosan miben volt rád hatással?
Természetesen ismertem a lemezeit, kevés előremutatóbb darabot tudnék ezeknél a zenéknél felsorolni. A „Strings of life” és egyéb szerzeményei még ma is megállják a helyüket, óriási klasszikusnak számítanak. Az is bámulatos, ahogyan hosszú-hosszú ideje nullára redukálta a produceri tevékenységét, hiszen a 90-es évek eleje óta egy db zenét nem írt, elindult egy soha véget nem érő világkörüli turnéra, hogy hirdesse az elektronikus zenéről alkotott sajátos elképzelését. És ezt a mai napig csinálja!
Derrick-től tanultam meg azt is, hogy néha bizony kockáztatnunk kell, ha fel akarjuk hívni magunkra a figyelmet. Szettjeiben inkább a vokál és a dallam kerül középpontba, így aztán fellépései során szinte bármilyen zenei stílusba belefuthatunk. Derrick egyszerűen csak egy olyan DJ, aki teszi a dolgát, tud bánni a közönséggel, és az adott pillanatban olyan zenét játszik le, amit más DJ nem tenne meg. Sok szokatlan darabot is előszed, és ez az egész egy nagyszerű történetté forr össze. Ez mindig nagyon izgalmas és mindig tud meglepetést okozni. Technikailag is igen magas szinten műveli a szakmát, ezt a fajta DJ-zést már alig űzi valaki.
Vissza tudsz emlékezni egy olyan pillanatra, ami különösen nagy hatással volt rád?
Ilyen pillanatokat tulajdonképpen mindegyik szettjéből fel tudnék sorolni, akár csak egy hosszabb részt, vagy teljes egészében. Ezek olyan pillanatok, amikor számomra világossá vált, hogy ez a művészet, a dj-zés magasiskolája!
Forrás: groove.de]]>