LEMEZAJÁNLÓ (Patrick Chardronnet, Slam, Marco Effe, Paperclip People, Maxime Dangles)

Patrick Chardronnet – Pleasant Day

 

A francia-német DJ/producer pályafutása a 2000-es évek közepétől nyilegyenesen ivel felfelé. Mára vitathatatlanul a house zenei szféra egyik legjelentősebb alakjává nőtte ki magát. Lemezei olyan kiadóknál jelentek meg az elmúlt években, mint az offenbachi székhelyű Connaisseur Recordings, a Steve Bug által koordinált hamburgi Poker Flat vagy a mostani Pleasant Day megjelenését piacra dobó Audiomatique.

A kiadó honlapján a következő gondolat zárja a szerző bemutatását: „There is no limit to his ambition.” Az hogy miért, már a lemez első oldalán található névadó track meghallgatásakor kiderül. Kellemes, végig feszes, inkább tech house alapra épül, az első részben szépen lassan épitkezik a hangból. A kiállás után (közel 4 és fél percnél) viszont az acapella és 1-2 hang kivételével mintha egy teljesen más track lenne hallható. A teches alapot egy jóval mélyebb, sötétebb deep-house alap váltja, mely majdnem végig hallható, aztán az utolsó perc már dobok nélküli, inkább csak e remek track lezárása.

A lemez másik oldalán található track cime Aim. A deepes vagy méginkább progressive house alapokon nyugvó track már az első hallgatásakor is magával ragadja a hallgatót a fülbemászó basszusok és grooveok miatt. Tökéletes levezető track, márcsak azért is, mert az másik oldalhoz hasonlóan az utolsó perc itt is mentes a lüktető doboktól, a végén már csak a tracket lezáró cinek hallhatók.

A digitális megjelenéshez tartozik egy harmadik track, ami a Twist cimet kapta.  Nehéz a három közül egyet is kiemelni valami miatt, mivel mint tökéletes munka, de nekem a Twist tetszik a legjobban. Tiszta kifinomult house, amelyet a másfél perc után megszólaló sötét, gonosz basszus és az utolsó három percben hallható acidek tesznek teljessé. Lüktet, utaztat, gondolkodtat, egyszerűen az a track amit nem elég egyszer meghallgatni.

 

 

Slam – Area 51

 

 

A skót Stuart McMillant és társát Orde Meiklet sem kell különösen bemutatni az E-zene rajongóinak. Mindketten nagykorúnak számítanak a techo-house zenei életben, szerzeményeik közül legalább egy mindannyiunk lemezestáskájában megbújik. Az idén reneszánszát élő és egyben 20. születésnapját ünneplő Soma Quality Recordings megalapításában vállalt szerepük megkérdőjelezhetetlen. Munkáik szinte csak ezen kiadó prezentálásában jelentek meg 2008-ig, mikor is megalapították a Soma alatt üzemelő Paragraph sublabelt, melynél csak saját, elsősorban techno szerzemények látnak napvilágot. Egészen 2010-ig csak elvétve találkozhattunk a duo nevével más kiadókál, amikor az azóta ismét teljes gőzzel üzemelő svéd Drumcode label feje, Adam Beyer gondolt egy merészet és lemezüket saját labeljánál jelentette meg Maffaking / Last Sonic Approach címmel. Az ezidáig megjelent három (Cacophony / Souvenir 2010; Crowded Room 2011) lemez után most itt a negyedik, az Area 51.

Az utóbbi pár évben a techno ismét reneszánszát éli, melynek hatására (sajnos vagy nem sajnos) rengeteg „buta” zene is születik. Nos ez az a kifejezés, amit még véletlenül sem használnék a lemez bemutatására. Sőt éppen ellenkezőleg. Letisztult, feszes, sallangmentes, lendületes techno. Az, hogy jól sikerült, mi sem bizonyítja jobban minthogy néhány nappal megjelenése után felkerült a Beatport Top 10 Techno Chartra.

A „B” oldal meghazudtolhatatlan Drumcode hangzás. Classic skandináv alapokon nyugvó, tökéletes újhullámos techno. Végig feszes, lendületes lábdobok, nagyon enyhe mininálos beütéssel. Itt és földbedöngölő lábdobokkal indul, majd érkeznek a cinek valamint a trackben végig hallható „távoli hang”. Ismét két olyan track a Slam párostól, ami bármikor megszólalhat bárki szettjében. Igazi főműsoridős kézfelrakós büntetés.

 

Marco Effe – Dosha’s Adventure EP

A Gregor Tresher által életre hívott, kommersz tucat-techhousoktól mentes Break New Soil ismét tette  egy lépést a legnagyobb kiadók közé vezető úton a Dosha’s Adventure kiadásával. A szintén németes művésznevű, de valójában olasz Marco Paoletti tehetségére már többen is felfigyeltek az utóbbi években. Elég, ha csak a tavalyi From Kalida To Heaven megjelenést említem a Dubfire által koordinált SCI + TEC kiadványok közt. Marco azóta is szorgalmasan gyártja trackjeit, melyek közül ez utóbbi kettő kivételesen jóra sikeredett.

Az első, For Me című track már első hallásra megfogott. Hangzásvilága lenyűgöző, még úgy is, hogy nem tudom bekategorizálni. Igazából valamilyen szinten ez lenne a cél, de ezesetben mindenkinek meghagyom az örömöt a gondolkodásra. Érzelmi világa valami egészen egyedülálló, még mondja valaki, hogy az elektronikus zene nem művészet J. Alapjaiban ez is deep house vagy inkább tech house, itt-ott aszimmetrikus lábdobokkal kongákkal és az accapellával megtűzdelve, melynek szövege stílszerűen nem más, mint „For Me”. Egyszerű groovok, rövid kiállások, teljesen egyedi, semmi máshoz nem tudnám hasonlítani, márcsak a majdnem másfél percesre nyúló levezetés miatt sem.

Az utóbbi időben egyre több olyan EP kerül kiadásra, amely mindkét oldalán nagyon igényes szerzemény található, ergo érdemes lenne megvenni 12”-en. Ez szintén ilyen lenne, sajnos eddig csak digitális megjelenésről tudunk. A Dosha’s Adventure hangulata teljesen más, mint az első tracké. Leginkább Ingo Boss – Little Eternityjére emlékeztet csak jóval lágyabb, tech house vagy még inkább deep house alapokra fektetve. Tiszta cinekkel indul, majd 32 után érkezik a tökéletesen megszerkesztett basszus, végül a feszes, de mégsem eltúlzott, dübörgő lábdob. Nincs túlbonyolítva, de így is élvezetes, ami egy több mint 10 perces track esetében azért igencsak fontos tényező. Hangulatát tekintve a ’90 évekbeli koszosabb houseokra emlékeztető track, csak jóval letisztultabb és érzelmesebb formában.

 

Paperclip People – 4 My Peepz / Parking Garage Politics

 

A Paperclip People alterego mögött megbúvó Carl Craig sem hinném, hogy különösebb bemutatásra szorulna e-zenei körökben. A detroiti születésű lemezlovas/producer eklektikus munkássága előtt azt hiszem mindannyian fejet hajthatunk. A saját maga által megalapított és idén fennállása 20. születésnapját ünneplő Planet E kiadója évről évre ontja magából a jobbnál jobb megjelenéseket a kellemesebb deep-houseokon át a lendületes, piszkos, deetroiti, sötét techno korongokig. A label legújabb megjelenése két klasszikus Craig track újraértelmezése, melyek elkövetői szintén nem szorulnak különösebb bemutatásra. Mind Ali Shirazinia, azaz Dubfire, mind pedig a Martin Buttrich, Yassine Ben Achour (Loco Dice néven kettejük produceri munkáját értjük ugye) kettős kezei közül került már ki csúcskategóriás korong az elmúlt évtizedekben. Ezen a korongon is két remekül sikerült remix található.

 A 4 My Peepz eredetileg 1998-ban majd 2005-ben került kiadásra a Planet E által. Idén az utóbbi időben a DJ-pultban és a stúdióban is igencsak aktívan tevékenykedő Dubfire vállalkozott az újraértelmezésre, akit az eltelt két vagy inkább három évben rongyosra játszott Grindhouse remixének sikereiből kiindulva az a kritika ért, hogy mind DJ-ként mind producerként kicsit félválról veszi a dolgokat. Őszintén szólva, elő szettet nem hallottam tőle az utóbbi időben, így erre a felvetésre nem tudok érdemben reagálni. Viszont a legutóbbi, Oliver Huntemannal alkotott duettje által prezentált Terra igen jóra sikeredett. Akárcsak a 4 My Peepz remix! Az in medias res helyett történő acapellával kezdés ugyan kicsit meglepő volt, de telitalálat. Az elejétől fogva érezhető az energia, a lendület és az Alitól nem várt, viszont a koszos, füstös észak-kelet amerikai gyárvárosból érkező producerekre jellemző jellegzetes hangzás is. Mindvégig változatos, itt-ott rövid kiállásokkal megszakított, abszolút nyerő szerzemény.

 Akárcsak a B oldalon található Parking Garage Politics, amely eredetiben még a The Secret Tapes Of Dr. Eich albumon került először a lemezboltokba, szintén a Planet E kiadásában. Az évekig csak a háttérben tevékenykedő Martin Buttrich és a Loco Dice néven ismert Yassine Ben Achour kettős vállalkozott az eredeti, immár 15 éves track remixelésére. Loco elképzeléseit Buttrich által megvalósítva már évek óta ismerjük. A Grammy-díjra is jelölt német producerzseni neve garancia az igényességre. Hogy miért, az ezen a lemezen is hallható. Pattogós, feszes deep/tech house alapok, csavarós grooveokkal és enyhe minimal motívumokkal megtűzdelt, hamisítatlan Loco Dice hangzás.

 

        

 

Maxime Dangles – Modulation EP

 

Az, hogy John Digweed érti a dolgát a lemezjátszók mögött már régóta köztudott. Azt is tudjuk, hogy saját labeljét, a Bedrockot mindig próbálja a legújabb trendek felé vezetni. Teszi mindezt úgy, hogy a kiadó mindvégig megőrzi underground jellegét. Évről évre fedezünk fel új csillagokat a kiadónál megjelenő lemezek producerei közt. Az, hogy 26 éves német Maxime Dangles már évek óta Digweed kedvencei közé tartozik, szintén gyanítható volt. Nos, most lehetőséget adott neki egy friss, ropogós megjelenéssel kiadójánál, ő pedig úgy tűnik élt is ezzel.

Na nem mintha a semmiből tört volna elő a német fiatalember, mivel a Kompakt, ahol eddigi lemezei megjelentek nem tartozik a „futotak még” kategóriájú labelek közé. Az, hogy mennyire innovatív producer, ezen a lemezen is hallható. A trackeket hallgatva háromról egy-egy korábbi kedvencem ugrott be csak éppen idei köntösbe bújtatva. Az első Astraktif című nóta Dustin Zahn – Stranger To Stability Len Faki Podium Remixére emlékeztet. Igazi new wave techno, semmi érzelem. A második, kicsit electrosabb hangzású Cafetieret hallgatva 2 és fél perc után mintha Marc Houle – Bay Of Figs szólalna meg valami félelmetes, mennydörgő alappal, majd 5 és fél percnél a kiállástól pedig tényleg falra mászik az ember. A harmadik, melyben ismerős motívumok csendülnek fel a Dihaiz. Itt Julian Jeweil – Air Conditionne jutott először eszembe néhány hang hallatán. Ez az a track az EP-ről, melyet gyakorlatilag lehetetlen bekategorizálni, de igazából az electro és techno közé helyezném. Az Infinity című negyedig track is az előzőhöz hasonlítható, mivel nem lehet definiálni konkrétan egy stílusként sem. Elveszett valahol a minimal-techno, progressive-house, tech-house Bermuda-háromszögben. Utazós, lendületes, feszes, egyáltalán nem monoton, nem unalmas. Tökéletes zárása a lemeznek.


Szólj hozzá!

Leave a Comment