Ismét eltelt egy eseményekkel teli év, és eljött a várva várt március, így a szokásos éves összeröffenés ideje is bekopogtatott az ajtón. Leslie Taylor idén ötödik alkalommal ünnepli nyilvánosan születésnapját. Ebből az apropóból beszélgettünk.
Az előző években a születésnapod helyszíneit, és témáit szépen cserélgetted, az egyik legemlékezetesebb a jelmezes, beöltözős party volt, talán akkor derültünk a legtöbbet egymáson, és talán az a buli volt az egyik ahol ezer százalékosan elengedte magát mindenki, bár tegyük hozzá, hogy zárt körben zajlott. Emlékeim szerint pedig a legnagyobb kaliberű ünneplés pár éve a Dokkban volt, amikor 2000 embert táncoltattál meg a barátaiddal, idén viszont kicsit visszafogottabban a Kotta bár lesz a helyszín. Miért éppen erre a helyre esett a választásod?
Igen, minden évben volt valami megőrülés, hol kisebb, hol nagyobb, de mind-mind kedves emlékeket idéz. Hogy miért éppen a Kotta Bart választottam idén? Egyrészt mert Budapest szívében helyezkedik el az Oktogonnál, másrészt mert egy igazán hangulatos hely és nagyon fogyasztó barát. Az is fontos szempont volt, hogy egyszerűen megközelíthető legyen, és mivel a 4-6-os villamos, valamint az 1-es metró vonalán helyezkedik el, így ez az elvárás is 100%-ban teljesült. Fontos számomra, hogy rugalmasak a vezetők és sokat segítenek a szervezésben is, és azt sem feledhetem el, hogy sok-sok italakciót találtunk ki közösen, így abszolút pénztárcakímélő eseményre számíthat aki eljön, pláne hogy a belépés is ingyenes lesz.
Na jó, azért a visszafogottság nem feltétlen a legtalálóbb kifejezés volt részemről, hiszen ebben a történetben is lesz egy csavar. Erről már felröppentek információk a facebook esemény falán. Most akkor kérlek tálalj ki nekünk rendesen!!!
Igen! Jók az információid. Hát nem egy megszokott hazai témája lesz az eseménynek, leginkább a Boiler Room-hoz hasonlítanám. És lényegében az is lesz. Egy olyan interaktív rendezvényt terveztünk ami egyre népszerűbb a nagyobb dj-k körében is. A bulit és a dj pultot egy kamera fogja venni szemből, így a tánctér most nem a megszokott módon a dj pult előtt lesz, hanem mögötte, így a kamera látja majd az éppen zenélő dj-t és a partizó közönséget is. Ezt, akárcsak a Boiler Room esetében, élőben közvetítjük egy streamen, így mindenki részese lehet a bulinak és akinek közben jön meg a kedve az le is nézhet hozzánk a Kotta Barba. A közvetítési linket majd a buli napján osztjuk meg az esemény üzenőfalán.
Térjünk rá kicsit a line up-ra, ugyanis ezt a bulit te raktad össze, miután a te születésnapod fogjuk ünnepelni. Itt lesz idén is Collective Machnie az Aula Records képviseletében, új szereplőként csatlakozik be T:Maniac szintén a kiadót képviselve, aztán itt lesz a Prime fm vezetője, és a Budapest Groove egyik frontembere Rich, a Ghettoization-től Kornel Halasz, valamint az Infinity Sounds-ból Sylvie. Hiányolom a line up-ból Reelow-t. Idén mi az oka az elmaradásának?
Igen! Sajnos vagyis nem sajnos, de Reelow-nak épp fellépése lesz Olaszországban Torinóban, ezért nem tud idén jönni pörgetni. Az egész line upot mindig úgy próbálom összerakni, hogy azok zenéljenek, akik közel állnak hozzám, barátaim… Ezért vannak fix emberek évről évre és mindig vannak új arcok a változatosság miatt. Szerintem idén is elég szép kis banda jött össze…  Már alig várom hogy ott legyünk!
Lehet már tudni ki, mikor zenél?
Pontos line up még nincs de a sorrend a következő lesz:
Rich, Collective Machine, Kornel Halasz, Leslie Taylor, T:Maniak, Sylvie…
Image and video hosting by TinyPic
Akkor most térjünk rá kicsit arra hogy veled mi történt az elmúlt egy évben?
Őszinte leszek hozzád! A magánélet lefoglalt ebben az évben, sokat dolgozom és sajnos kevés időt tudtam eltölteni a zenéléssel… 🙁 A Prime FM-es bulik nagy részén találkozhattatok velem, és rendszeresen rádiózok az Infinity Sounds műsorban, amit több baráttal közösen csinálunk a Prime FM-en keddenként 21:00-23:00 között. Nyáron zenéltem az Infinity Sounds születésnapján is az R33-ban ami nagyon jól sikerült, az nagy élmény volt. 😀
Hát igen, az az augusztusi megmozdulás igen jó buli volt. De ha már rátértél a zenélésre akkor mélyedjünk bele egy kicsit jobban. Eddig is kimagasló volt mindig a szelekciód. Nekem mai napig az egyik kedvencem a legutóbbi Frisky rádiós mixed, bár az utóbbi két Prime fm-es szetted is kiverte nálam a biztosítékot, természetesen pozitív értelemben. Mostanság úgy érzem egyre kiforrottabb vagy, és talán mintha egy kisebb zenei irányvonal váltáson estél át. Jobban lépést tartasz a korral, és kezdesz kifinomultabb lenni, talán kicsit érzelmesebb is. Hogyan tévedtél – megjegyzem előnyödre – erre az útra? Mi az ami inspirál?
Igen én is észrevettem magamon, hogy a zene válogatásoknál jobban előtérben vannak az érzelmesebb darabok. Soha nem állt tőlem távol a vocalosabb house zene sem, így mostanában ebből is többet kaptak a hallgatók és a bulizók. Persze nem azt mondom, hogy ha pörgetni kell a bulit nem vagyok rá képes… Ellenkezőleg! Próbálom színezni a szettjeimet, hogy legyen benne valami hangulat és érzelem amit a bulizók is észlelnek és jobban átérzik ők is amit mondani akarok a szettjeimmel. Talán erre utaltál 🙂 Igen lehet, hogy jobban felvettem a ritmust a mai zenei igényeket illetően, de ami a legfontosabb: Megtaláltam önmagam!!!
Hogy mi az ami inspirál? Legfőképpen a maga a zene! Jó érzés az amikor egy bulin odajönnek az emberek lepacsizni, mert tetszik nekik amit csinálok. Boldogság, öröm sugárzik az arcukról. Csak ez számít, ezért éri meg csinálni!
Gondolom azért van némi háttere is a fejlődésed útjának. Itt a külső tényezőkre gondolok, mint például annak idején Dandy volt az aki erős kritikával illetett téged. Az egyik alkalommal a mondandója lényege az volt, hogy túlságosan feszes, minimal mixet hoztál össze a Martin Buttrich bulira (az embereknek azért tetszett már ha a hallgatottsági számokat vesszük alapul), aztán későbbiekben pedig az, hogy néha elszalad veled a ló zenélés közben, ugyanakkor a mixed amiről véleményt formált kifejezetten tetszett neki. Akkor zenéltél is velük a Guy J. bulin. Ugyanakkor az Infinity Sounds vezetője Misty is hol pozitív, hol negatív kritikával illet. Hogy viseled ezeket az észrevételeket? Mennyire vannak formáló hatással rád?
Nagyon szeretem a kritikákat legyen az rossz vagy jó! Ebből tudok építkezni. Természetesen ehhez olyan emberek is kellenek körém akik a javamat akarják, és nem félnek kimondani ha rosszul látok/csinálok valamit. Dandy például egy ilyen ember. Úgy érzem hasznomra váltak a tanácsai, és sokat köszönhetek neki. Inspirálóan hatottak rám a szavai akár savazott, akár dicsért. Sokat tanultam tőle, és ha már itt járunk akkor szeretném megköszönni a támogatását.
Misty-vel is sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról, sok hasznos tanácsot adott a múltban, és ad mai napig is. Ő az Infinity Sounds alapítója, és szinte kezdetektől együtt dolgozunk, ő tényleg azt szeretné ha mindannyian akik ebbe a baráti körbe tartozunk előrébb jussunk, és ha kell akkor elég szigorú is tud lenni, de mi éppen ezért szeretjük. Őszinte, és ha valami nem tetszik neki, azt a szemünkbe mondja, rugdos minket előre, ugyanakkor néha megkapjuk a „mélyvíz” attrakciót is tőle, és ami jó hír, hogy még egyikünk sem fulladt bele 😀
Amúgy a Guy J és Buttrich buli nagyon jól sikerült, azóta is emlegetem 😀
Úgy látom nagy partihuligán vagy! Na de visszatérve a beszélgetésünk témájához: amikor legutóbb beszéltünk, említetted hogy hamarosan belevágsz a producerkedésbe. Hogy áll ez a projekt? Megszülettek már az első szerzemények?
Annyira éreztem hogy ez lesz a következő kérdés!!! 😀 Tanuló fázisban vagyok még mindig… Kóros időhiány! Talán így hívják… szóval ebben szenvedek. Nagyon szeretném már az első saját szerzeményemet összerakni, amikor van időm leülök és belemélyedek a hangok világába. Vannak már amolyan képződmények, de úgy érzem még messze vagyok attól a szinttől, hogy ténylegesen kiadjak a kezem közül bármilyen track-et is. Ahhoz még nem vagyok elég jó! De nem kell félni, majd annak is eljön az ideje. Én nem sietek sehova!
Azt hiszem már mindent kiveséztünk, csak a jövőbeni terveidről nem beszéltünk. Szóval mi lesz a pálya 2015-ben?
Szeretnék egy medencés nappali bulin zenélni, szeretnék több fellépési lehetőséget, és szeretnék a produceri dolgokban előre lépni. Úgy érzem ebben az évben mindez összejöhet, pláne hogy nekem a páratlan évek mindig szerencsésebbek és valahogy termékenyebbek. A külföldi kapcsolatok erősítése is fontos célkitűzés, valamint jó kapcsolatokat ápolni továbbra is a dj barátaimmal, hogy még sok-sok közös eseményt szervezhessünk együtt. Azt hiszem ennyi lenne!
Jaaaj, még el nem felejtem! Úgy néz ki, hogy idén már fesztiválon is fogok zenélni, de egyelőre erről még nem mondhatok többet. Akkor biztos minden ha már ott vagyunk, de legalábbis a szerződés legyen aláírva 😀
Köszönjük szépen Leslie, sikerekben gazdag évet kívánunk Neked! Szombaton találkozunk!
]]>