Leszakad az égbolt fele ettől a színtiszta hazai megjelenéstől

Kristopher Morder tehet az egészről, na meg a Chemical Material című EP-je!

Kicsit mogorvább és sötétebb kiadványokat ígért 2019-re az Airsound Records, melyet nem volt rest betartani már az év első megjelenésénél. A nyugati régióból ténykedő label ehhez egy Kristopher Morder nevű tagot invitált köreibe, aki konkrétan 4 trackes megjelenésével félig le is szakította az égboltot!

A Chemical Materia névre keresztelt kiadványról már az is sokat elárul, hogy az EP címe lett minden track elnevezése is, csak sorszámokkal kiegészülve. Mondhatni a „költő” nem a felszínre koncentrált, inkább belebukott abba, hogy megvalósítsa a belőle kiáradt zenei gondolatokat.

Milyen jól tette! Az első track már szétviszi az arcunkat, valami olyan magasságba emelve a megjelenést, ahonnan tudjuk, már csak lefelé van út. A második mutatvány mégis csak fentebb emel, pontosabban inkább kiránt egy légüres térbe, ahol bátran szétcsavarhatja a fejünket. A harmadik aztán már valahova visszahuppant, de itt mintha egy nagy hal gyomrába vezetve fejtené ki formabontó hatását. A négyes végül már csak szignózza a történteket, melyet bármikor szívesen elhallgathatunk repeatben, órákon keresztül!

A Chemical Material nem kifejezetten egy táncorientált sűrítmény, de egy LÄRM minőségű helyen még mozgásra is ösztökélheti hallgatóját. Gratulálunk Kristophernek, aki nem mellesleg hazánk büszkesége, alias Popovics Máté Krisztofer. Jár a taps, itt szól a zene:

Ha tetszett a kiadvány, akkor kövesd az Airsound Records közösségi oldalát, hogy ne maradj le a kiadó további megjelenéseiről, híreiről sem!

 


Szólj hozzá!

Leave a Comment