5 hónapos hallgatás után újból jelentkezem. Tény, hogy azóta sok víz lefolyt a Temzén, de az elmúlt időszak közel sem telt eseménytelenül, sőt valójában épp az ellenkezője történt. Hétről hétre jártam a londoni klubokat (vidékre is sikerült párszor eljutnom), megfigyeltem, fotóztam, videóztam, gyűjtöttem az infókat. Sajnos időközben a laptop megadta magát, rengeteg adatot vesztettem, többek közt a félben lévő blogbejegyzést is, illetve egy számomra nagyon értékes memóriakártyát, tele több 100 buliképpel (djkről, klubokról) amiket nem másoltam fel a gépre. Ezek a tényezők valahogy tompították a lelkesedésem az írást illetően, nem tagadom. Továbbá elköltöztem London nyugisabb városrészébe, végre fix melóm lett -csak sok szabadidővel nem rendelkeztem akkoriban. Ha pedig volt, akkor rettenet lusta voltam „tollat ragadni”, pihentem és persze mentem buliba hétvégenként.

A magyarázkodásnak és a kifogások indokolásának ezennel vége is, de mindenképpen szükségesnek éreztem bevezetésként számot adni az elmúlt hónap eseményeiről -és a blogírás hiányának miértjéről.

Némi habozás után úgy döntöttem, hogy a mai fejezetben az egykori Cable klub és a Jaded Afterhours partyk világa lesznek terítéken.

Jaded Afterhours

logojaded

A bulisorozat neve kiválóan tükrözi a partyt látogató egyes emberek állapotát: holtfáradt, eltompult, megcsömörlött. Az éjjeli lepke logoja pedig igazán találó kép véleményem szerint.

A RA oldalon a következő frappáns mondat olvasható a Jaded sorozatot illetően:

Do you think afterhours parties are disgusting and only for degenerates? Think again – they are the gathering place for the most devoted music lovers.

A Jaded rezidens Raymundo Rodriguez készségesen állt rendelkezésemre és megosztott pár információt a rendezvénysorozat indulásával kapcsolatosan.

Az első ilyen jellegű megmozdulást 2004 novemberében rendezték az Egg klubban (2 éven át), később átvitték a The End nevű szórakozóhelyre (2009-ben bezárták a helyet) aztán a The Ghost-ba és végül a legendás Cable klubba. Ekkor indult az első Jaded ‘epizód’, a Cable pedig vasárnap reggelenként szép lassan egyet jelentett a legendás techno afterekkel. Tucatjával érkeztek a kora reggeli órákban a vájtfülű fiatalok, hogy még levezetésként tombolhassanak valami bitang technora délután 1 óráig.

Február-márciusban 6 alkalommal sikerült eljutnom az afterre (ebből 3x úgy estem be egy szombati buliból), sok élménnyel gazdagodtam és átéreztem én is a holtfáradt-állapotot. Az eddigi Jaded rendezvényeken fellépők listája végtelenül hosszú, a teljesség igénye nélkül: Adam Beyer, Speedy J, Alan Fitzpatrick (ő már  rezidensi pozicióban), Joseph Capriati, Gary Beck, Surgeon, Lucy, Sydenham, Nina Kraviz, Nicole Moudaber, Tale Of Us és még számos olyan előadók, akikről nem is hallottam korábban.

A rendezvényért felelősök (Raymundo és kedves neje, Krista) mindenkit nagy szeretettel üdvözöltek, szinte mindig családias volt a hangulat, £10-ért pedig membership kártyát lehetett igényelni, amivel nemcsak olcsóbb volt a belépő (£5-tal), de sorbaállni se kellett. Jó az, amikor vasárnap reggel frissen, kialudtan és bereggelizve 9 körül megérkezik az ember a klub elé, meglátja a kordonok mellett kígyózó sort, de gond egy szál se: csak elővillantod a klubkártyát (queue jump ticket) és már benn is vagy…

Cable

DSCN6868

A Cable 2009-ben nyitotta meg kapuit, sajnálatos módon azonban nem is olyan rég (2013 május) bezárt a Network Railnek „hála”, az afterek helyszíne viszont átkerült a Corsica Studios nevű klubba.

A helyszín a London Bridge megállóhoz közel, egy vasúti viadukt alatt volt található: 33 Bermondsey Street Tunnel. Innét már csak pár percnyi séta a Crucifix Lane és a Sidings Warehouse -kiváló techno rendezvényeknek helyt adó szórakozóhelyek.

Cable klubba már tavaly augusztusban eljutottunk Márton kollegával, akkor a We Fear Silence pres. Blueprint rendezvénysorozat keretében lépett fel James Ruskin és Jeff Mills. Szigorú szögelés ment egész éjjel és első alkalommal nem volt pozitív véleményem a klubról. Tömeg, iszonyat füst, kevés csaj, nagy páratartalom és még sorolhatnám…

Hozzáteszem, ez szombaton volt, idén pedig csakis vasárnap reggelenként látogattam a klubot, amikor merőben más a hangulat. Az utcán, a kordonok mellett szépen várakozik a jónép, a legtöbb fiatalon még karszalag mert nemrég jöttek ki valamelyik klubból. Iszogatnak, pöfékelnek, integetnek a híd alatt elhaladó busz csoki sofőrjének, az emeleten ülők közül pedig látom azt a megbotránkoztató nézést a dolgozó (?) nép / kínai turisták szemében, hogy „ilyenkor buli van itt???” Bizony-bizony, de még milyen! 5-kor kezdődik és 13-ig tart.

A beléptetéssel sosem volt probléma: személyi/passport, egy laza motozás, a videókameráért sosem szóltak -főleg mióta elküldtem a Gary Beckes anyagot Raymundonak. Az egy héttel későbbi Fitzpatrick bulira már ingyen mentem be, csak a videókamerámat mutattam és már kaptam is a pecsétet. Korrekt, nemde?

DSCN6860

A klubban 2 terem (volt) található: balcony room és main room, valamint a Relay nevű terem, ami hasonlóan a klub részét képezte, de vasárnap reggelenként ez mindig üresen állt. A hely befogadóképessége 1050 fő – a netes források szerint (viewlondon.co.uk).

A balcony résznél volt az egyik bárpult, itt sokan támasztották a pultot -és amennyire tudom még magyarok is dolgoztak – hiszen mi mindenhol ott vagyunk. Fenn a karzaton kényelmes bőrgarnitúrák fogadták a pihenni vágyókat, de sokan persze itt is táncikáltak, zorall emberekből nem volt hiány: napszemüvegben, sapkában, ballonkabátban stb. nyomták a bugit…

A mellékhelyiségeket innét (is) meg lehetett megközelíteni, amire véleményem szerint egy rossz szavunk nem lehetett: állandó takarítószemélyzet -a mosdókagylóknál elhelyezett zselék és parfümök pedig gondoskodtak arról hogy fittnek és illatosnak érezzük magukat. A kis nigériai készségesen adagolta a papírtörlőt mindenkinek, előfordult olykor, hogy rágót osztogatott és persze mindenki dobott egy kis aprót neki. Ha épp volt nálam némi apró, én sem sajnáltam dobni 50 pennyt a kis tálcára.

A karzatról a hátsó részen lesétálva a ruhatárhoz érkeztünk (£2), illetve innen már közel volt a kinti dohányzórész is. A ruhatár mellett találhattuk a merchandise részleget, Cable pólót árultak többet közt. Az említett dohányzó rész kordonokkal volt elkerítve és egy szekus mindig állt a közelben, szemével pásztázva a sokszor hullakész népet. Tény, hogy sok angol szót egyszer sem hallottam itt, ugyanis rengeteg volt a spanyol, olasz, francia. Ez kb. az összes Jaded buliról elmondható, amire sikerült eljutnom. Mindig egyedül érkeztem a klubba, de sosem volt olyan érzésem, hogy egyedül lennék. Inkább mintha valami lepukkant spanyolországi techno buliba csöppentem volna.

garybeck

A main roomba belépve megcsapja a szemünket a füst és a meleg, de ez egy kis idő után már teljesen megszokható. Néhány lézer, egy projektor (Jaded-lepke logoja) és egy bárpult található itt, kiegészítve kényelmes bőrgarnitúrákkal az egyik oldalsó részben. VIP részt se hagyták ki, egy kis csigalépcsőn lehet feljutni az emeleten kialakított kis részre.

A nyers téglafalak, a magasban kígyózó csövek és a klub elsőre kicsit puritán hangulata tökéletesen illeszkedik a helyszín underground és indusztrális arculatához. A hangrendszer kiváló, bár én próbálok minden egyes alkalommal füldugóval érkezni, de mikor nem sikerült, akkor is elégedett voltam a technikával. Több tucat londoni bulival a hátam mögött elmondhatom, hogy nem voltam még olyan helyen, ahol menekülni kellett volna a rossz hangtechnika elől. Maradjon is ez így.

A 2013-as partyév számomra február első hétvégéjén kezdődött Fabricban (Scuba, Blawan) és nem volt kérdés, hogy maradok az első metró érkezéséig (vasárnap ez reggeli 7 órát jelent kb.), hiszen Gary Becket már régóta vártam, beszereztem az albumát  is, aminek a borítóját készségesen alá is írta a szett végén.

Fabricból tehát nagyon későn jöttem el, 8 után értem csak a London Bridgehez. Nem aggódtam, hogy lekésem Gary szettjét, pontosan tudtam mikor kezd, mert Raymundo megírta emailben. Egyébként előző este épp Budapesten lépett fel, gondolom akkor is odatette magát.

9.30 előtt már benn állt a pultban a skót, aki végig zúzós technot nyomatott, nem sok pihenés volt a 3 órás performansz alatt. Picit rá is húzótt – ez amúgy sem volt ritka a Jadeden fellépő djk közül. Számcímeket nem tudok írni, ebben gyenge vagyok, viszont készítettem videókat, amiket itt találtok:

tunnel

Blawan technoja után egy kis dübörgő Gary Beck? Alaposan kitisztultak a hallójáratok mi tagadás, de az hiszem ez így enyhe kifejezés. Maradtam zárásig és csak 13 után hagytam el a klubot, odakint várt a februári farkasordító hideg, de legalább a tiszta és füstmentes levegő.

Pro: jó megközelítés, 2 (aktív) terem, bőrkanapék, retyó, barátságos arcok, könnyű ismerkedni, sok (spanyol) csaj(!)

Kontra: a füstgép ami számomra a mai napig érthetetlen, hogy miért nem tudják száműzni a klubokból?!

A májusi bezárás óta volt némi csend a Jaded aftereket illetően, de június 2-án folytatódott tovább az őrület a Corsica Studiosban egy 6 órás Alan Fitzpatrick szettel.

A Cable hiányozni fog, kétség kívül nagy veszteség ez a londoni techno szcénának. Kissé közhelyes, ha a legendás Queen számot idézem, de tény hogy: „The show must go on.” Nincs mese.

A techno tehát tovább zakatol a piros emeletes buszok fővárosában, rengeteg legendás klub vár még bemutatásra a blogban, hamarosan (nem lesz 5 hónapos hiátus, ígérem) jelentkezem az újabb beszámolóval, ami épp a Corsica Studios-t kívánja bemutatni…

]]>