Magda meghódította a kék eget

A lengyel minimal királynő Magda most hétvégén 15 fő társaságában szállt hőlégballonra, majd Zürich felett eleresztett egy kisebb kedvcsináló bulit a MDRNTY szervezésében, mindeközben kisfilmet forgattak 360°-os technológiával, mely által a közönség online élhette át az igen látványosra sikeredett „pillanatot”.

„A MDRNTY-vel már 2009 óta keressük az exkluzív, furcsa, szokatlan helyszíneket, ahol kellő izgalommal tudjuk fogadni az elektronikus zene nagyjait.” – mondja Maxime Léonard a fesztivál igazgatója. „Sikerült a MDRNTY koncepcióval elérni hogy a fesztivál még inkább vonzóbb legyen. A MDRNTY+ jegyében szeretnénk egy egészen különleges élményt nyújtani a bulizók egy kis töredékének a helyszínen, egy koncentrált verziót abból mit is jelent a MDRNTY: kivételes környezet, legjobb elektronikus zenék, őrületes légkör.

A csavar az egészben hogy a Caprices fesztivál résztvevői egy külön teremben lehetett részese az egyedülálló élménynek virtuális valóság headsetek segítségével. A Crans-Montana csúcsainál zajló pazar panorámával megáldott fesztivált már korábban is melegen ajánlottuk, az ilyen és ehhez hasonló akciók miatt pedig egyenesen a TOP10-be emelte magát nálunk.

„Hála az avantgard virtuális technológiának most már megtudjuk adni mindenkinek a lehetőséget hogy a világ legexkluzívabb táncterén élvezhesse a zenét.” – mondja Maxime Léonard

Egy kicsit őrült, teljesen egyedi és exkluzív. Felejthetetlen. 100% MDRNTY.


Szólj hozzá!

Leave a Comment